Utazók

Huxley Mokshájának nagy részén túl vagyok, de még nem fejeztem be. Imádom olvasni ennek a hihetetlenül nagy elmének a pszichedelikus élményekkel kapcsolatos esszéit, ezesetben leveleit, könyvrészleteit, előadásait. Nagy szerencse, ha érdekes élmények érnek egy exhibicionistát, aki ráadásul mesteri módon rögzíti, s tárja mások elé azokat. Nagy szerencse nekünk.

Kíváncsian olvasgatok mindent, ami más tudatállapotokat megjárt emberek tollából származik, s próbálom összerakni a megismerés apró puzzle darabkáit. Feldmár és Huxley esetében LSD, ill. meszkalin van a fókuszban, bár mindkettő elismeri, hogy meditációval vagy hipnózissal ugyanilyen élmények válthatók ki. Csak előbbiekkel ugye kevesebbet kell bíbelődni. Én pont itt torpanok meg, mert nem tudok tovább gondolkodni, leblokkol a megérzés. Hogy ez annyira jellemzően 21. századi, még ha nem is most kezdődött a folyamat. Nincs idő. Most. Azonnal. Rögtön. Kétségtelen, hogy minden jel arra utal, hatásos élmény egy-egy ilyen utazás, hogy a gyógyításban is óriási jelentőségű, valami mégsem stimmel. Azt is el tudom hinni, hogy elég mélyen bevésődnek a tapasztalatok, így pedig minden esély megvan a hosszantartó hatás kiváltására. Én viszont arra gondolok, hogy csekélyke tapasztalataim mind azt súgják, semmi sem igazi, amit nem én csináltam, mert max. hinni tudom, de nem jutottam a tudás birtokába. Nem én jutottam el oda, hanem épp mondjuk a meszkalin vitt el.

A másik dolog pedig, hogy az utóbbi 2-3 évben bebizonyosodott számomra a folyamatosság és fokozatosság (kulcs)fontossága. Nehezen tudom a mai eszemmel elhinni, hogy valami hosszú távon értékelhető legyen e két tényező megléte nélkül. Az idegrendszer, az elme sajátosságai nekem egyértelműen ezt támasztják alá, fizikai képtelenség, hogy az idő ne legyen e folyamat segítségére. Magyarán, meggyőződésem, hogy megfelelő idő és energia nélkül nincs értékelhető eredmény. Semmilyen életterületen.

Jó és szép, ha valakin segítettünk, legfőképp, ha az a valaki saját magunk, de a látszat sokszor csal. Olyan sok minden bújhat meg a tudattalanban, és ha nem tudunk tökéleteset alkotni (vagy legalább megközelítőleg), akkor fölösleges belekezdeni. A Huxley által dicsőített potenciális szórakozás: valamilyen erre a célra kifejlesztett és legalizált pszichedelikum, nekem nem tűnik megoldásnak semmire. Talán színesebbé tenné a mindennapokat, de nem meszkalinnal, szómával vagy egyebekkel az agyunkban születünk... és ha belegondolunk, az agyunk hány százalékát használjuk, nem túl kreatív kívülre nyulkálni, mikor odabenn a lehetőségek elképzelhetetlenül széles skálája még érintetlen, láthatatlan...

Bethlehem by Bean

Nesztek karácsonyi hangulat. Minden idők legjobb Mr. Bean élménye.

Havazva

El szeretném mondani, hogy a nap döntő részében 9 súlyosan-halmozottan sérült kisgyerek igényeit elégítem ki, ill. új igények lehetőségét villantom fel előttük - több-kevesebb sikerrel. A helyzet az, hogy most - ideiglenesen, bár elég hosszú ideig - reggel nyolctól fél ötig vagyok melóban, ezen felül a karácsonyi őrület kb. 2 hete be is szippantott, így már energiám sincs olyan, egyébként jól eső dolgokra, mint életem újdonságainak, régiségeinek tálalása az interneten. Új hobbim amúgy, hogy a hónap különböző napjain többször állok sorban a postán, sárga csekkekkel és nagyon sok pénzzel a kezemben. Az Elmű is működhetne jobban annál, mint hogy egy hónapon belül 4 csekket postázzon 4 kül. időpontban, ebből 3-at úgy egyáltalán "jogosan".

A mandulám meg valszeg átvándorol velem együtt 2008-ba.

Elolvastam Dr. Csernus legújabb könyvét, amit mindenkinek szívből ajánlok (aki mégtanácstalan karácsonyi ajándék ügyben, innen rögtön a bookline-ra kattinthat, és megrendelheti). Volt egy bejegyzés-csökevényem itt, a blogomon, amiben nekilendültem egy elég súlyos témakörnek, nevezetesen, hogy mitől érzem magam nőnek, hogy mindez miben nyilvánul meg. A nő. c könyv sok mindent segített helyrerakni a fejemben, és nem csak úgy teletömte az agyam mindenféle, tőlem idegen gondolatokkal. Összességében csak annyit tudok mondani erről az írásról, hogy IGAZ. És úgy vagyok az igazsággal, hogy pokolba tudom kívánni, ha fáj, mégis biztonságérzettel tölt el, hogy meg tudok benne kapaszkodni. Lettek vállat nyomó gondolataim, érzéseim, de sokkal felszabadultabb vagyok alattuk, mint egy túlideologizált hazugságkáoszban.

Ha majd hazaértem, a kötelező karácsonyi fahéj illat epicentrumától pár lépésnyire, talán sokkal lelkesebben és élvezhetőbben fogalmazom meg magam. :)

Jó napot!

Mi az, hogy "boldog Mikulást"??? Többen kerestek meg tegnap és ma ezzel a gondolattal, én meg szívből jövően furcsán fogadtam. Olyan nincs, hogy boldog Mikulást kívánok. Mert egyrészt hülyén hangzik, másrészt ez így ebben a formában nem tradicionális, és mivel munkaszünettel, ill. felnőttek számára egyéb kiváltsággal nem párosul, mifasztól lenne boldog??? Névnapként ugye limitáltan üzemel, a többségnek nem mondjuk október 1-én, hogy boldog Ludovikát! Mikulásnak egyébként sem szólítunk olyan túl nagy gyakorisággal Miklósokat, szlávokon innen legalábbis. Aztán ennyi erővel mondhatnánk, hogy boldog szerdát, aminek sokkal több értelme van. Szombattal pl. kifejezetten. Inkább kívánjanak jó szombatot, mint boldog gyermeknapot, vagy kellemes meteorológiai világnapot, esetleg áldott könyv- és szerzői jogok világnapját. Na, február 14-én ugyanitt, ugyanebben a stílusban...

Reklám

Felmerült bennem, hogy van-e élet a Bookline-on túl/kívül/előtt, azaz miért vásárol valaki máshol könyveket?! Az eleve 20%-os kedvezmény mindenképp szemet szúr, és hogy a későbbiekben még 10%-kal is megajándékozhatnak passzióból, az meg külön bámulatos. Ezen felül úgy döntöttek, hogy a Sodexho-val is lepaktálnak, további kedvezményekre adva lehetőséget... hát, szóhoz sem jutok. A felsorolt tények ma azt eredményezték, hogy 6, azaz hat darab nyálcsorgást kiváltó könyvtől szabadítottam meg az üzletet, és mindezért valamivel több mint 6.000 Ft-ot fizettem. Az úgy nagyjából a semmi kategória. Ja, várjá', Szlovákián belül ingyenesen szállítanak ki, és persze, hogy ott is járnak az alap kedvezmények. Ez meg már a hihetetlen kategória.

Ezúton csókoltatom a Bookline marketing osztályát és kedves családjukat, valamint mindannyiuknak kellemes ünnepeket kívánok! ;)

Halak

Tizenegynehány éve nem nagyon értem az állatkert létjogosultságát.

Erich Frommnak és Daisetz Teitaro Suzukinak van egy megunhatatlan elmélkedése a zen és a pszichoanalízis viszonyáról. Ebben Suzuki mérhetetlen eleganciával szemlélteti a kelet és nyugat közötti legalapvetőbb különbséget. Basó, egy tizenhetedik századi japán költő és Tennyson egy-egy versét idézi, aminek nagyjából az a lényege, hogy mindketten meglátnak egy virágot, csak az egyik, bár mélyen érinti a látvány, ennél a pontnál meg is áll. A másik meg ugye olthatatlan vágyat érez arra, hogy gyökerestül kitépje a kis élőlényt, s méricskélése nyomán bukkanjon valami addig feltáratlan igazságra a világegyetem mozgatójáról... és ki is tépi. Gyönyörű hasonlat!

Na, most akkor ennek nyomán: fogja magát az ember, aztán oktatási céllal belepiszkál az állat élőhelyébe meg persze az állatba magába, kiteszi a kirakatba, majd embertömegeket toboroz, hogy az általa teremtett nyomorúságot vele együtt mások is megtapsolják. Nem akarok persze szélsőséges lenni, mert elhiszem, hogy egyes állatkertekben luxus körülmények között élnek az állatok, és hogy a gondozóik szeretik őket, de valahogy mégsem hiteles a dolog. Már az alapötlet is nonszensz, a megvalósítás meg legtöbb esetben egyenesen szánalmas. Nem tetszik, hogy egy szavannányi területhez szokott állatnak kijelölnek 60 négyzetmétert, és ha a felháborodásomnak hangot adok, még engem hülyéznek le, hogy dehát, értsemmámeg, hogy nekik jó ott. Még szaporodnak is. Ilyen közegben milyen más élvezet érhető még el, most őszintén... Lhündrup Szöpa mondta, hogy "mindegy, hogy vas- vagy aranylánccal van az ember a börtönben megbéklyózva, a szökést mindkettő egyformán megakadályozza". Állatokkal is pont így van értelme a gondolatnak.

Ez valójában a háttérinfó volt. Arról szerettem volna írni, hogy pont ugyanilyen véleménnyel vagyok a tropikáriumról is. Állatkertben kb. 11 éve nem jártam, nem véletlenül, hogy tropikáriumba menjek, az meg fel sem merült bennem. Ennek ellenére a barátom miatt rászántam magam, hogy végülis nem a bevásárlóközpontban bolyongok, amíg ő halakkal barátkozik, hanem bemegyek vele. Meglepett a látvány, és el kell, hogy mondjam, valami nagyon ősi érzés mocorgott, majd később tört fel bennem, s végül úgy kellett sebészi úton eltávolítani a cápákkal, rájákkal teli legnagyobb akvárium üvegéről, amire szó szerint rátapadtam.

Maximálisan boldog lettem ettől az élménytől, de persze tudom, hogy ők meg valószínűleg leszarják, hogy örömet okoztak, és mennének vissza a francba, tenger meg óceán meg ilyenek... És igazuk van.

Utolsó cseppként egy szintén "elegáns" részlet. Fennkölt érzéseim ugyan elragadtak néhány órára, de azért aznap este tengeri halat vacsoráztunk. Krumplival.

Update-eltem képeket, bizonyíték gyanánt.

Elefántot terelő juhász

Közeli nosztalgia. Istenem... azok a koncertek...
egyszer sem volt túlhangszerelve, -hangosítva mellesleg, de mindenki leszarta.

Duzz #2

Adott egy mind látásában, mind értelmében súlyosan akadályozott gyerek, akiről pár naposan lemondtak a szülei. Adott egy kedves amerikai házaspár. Véletlenül találkoznak. A továbbiakban egyáltalán nem véletlenül látogatják a gyereket, foglalkoznak a dolgaival, érdeklődnek, megszeretik. Szintén nem véletlenül elindítják az örökbeadási folyamatot, amely során sokan sokféleképpen próbálják elgáncsolni őket, nem tudni, miért. Eltelik 4 év, s a folyamat nagyjából átváltozik állapottá, mert semmilyen irányba sem moccan. Közben az amerikaiak már Magyarországra költöznek, hogy könnyebben intézhessék a számukra olyan fontos ügyet. A gyerek sorsát nagyon sokan próbálják a kezükbe venni, csupa jószándékból, minek következtében az egészségi állapota napról napra romlik. Orvostól orvosig hurcolják, ahonnan megdöbbentően nemtörődöm válaszokkal térnek vissza.

Közben az amerikaiak kitalálják, hogy a karácsonyt együtt szeretnék tölteni a kisfiúval, otthon, az államokban. TEGYESZ beint, hogy senkit sehová nem visznek, főleg nem amerikaiak, főleg nem állami gondozott gyereket. Mindeközben pedagógusaiban felmerül a kérdés, hogy nem oda vihető-e a gyermek, ahová a gyámja elengedi, azzal, akit a gyám erre felhatalmaz... s hogy nem a gyermek alapvető emberi és szabadságjogainak korlátozása-e, hogy valaki csak úgy passzióból (ügyvéd létére) meggyőződéssel állítja, a gyereknek holmi fiszfasz jogszabályra hivatkozva kell a karácsonyt egyedül töltenie. Mindenki lemond a történetről, s elkönyveli, hogy november 23-án már egyébként sincs mit tenni. Ezesetben borult égből jön villámcsapásként a képbe egy minisztériumi telefonszám, egy kedves minisztériumi, meglepően emberi hanggal, leírhatatlan segítőkészséggel. Jogszabályra hivatkozva elmondja, hogy a gyám beleegyezésével oda viszik a gyereket, ahová akarják (30 napon belül). Arra is felhívja a figyelmet, hogy a már említett szerv, gyermekvédelem címen épp hatalommal való visszaélést követett el. Most azért izgulunk, hogy a gyerek időben kapjon vízumot, és tényleg kiutazhasson.

Ez ma Magyarország.

Duzz #1

Lehet, hogy szeretek felháborodni... Ez a hetem maga volt a csoda mind az emberi kapcsolatokba vetett hitem szétzúzását, mind a Magyarországot "akurvaországként" definiáló álláspont megerősödését illetően.

Személyes és aprócska probléma vázolása következik, igyekszem kevésbé terhelni mindenkit, ámde kikívánkozik, mert gyönyörűen jellemzi a minimálisan elvárható minőségű emberi hozzáállás hanyatlását. Már több hete próbálom megszervezni, hogy lencse kerüljön az újonnan vásárolt szemüvegkeretembe, egyelőre sikertelenül. A baj ott kezdődik, hogy halvány sejtelmem sincs, hányas dioptriát kellene a szememhez csiszolni, mert már elég rég volt látásvizsgálatom. De gondoltam, ez azért nem lehet gond, mert csak olyan helyen dolgozom, ahol szemészek, látássérültekkel foglalkozó szakemberek vesznek körül (jómagam utóbbi lennék pedagógus változatban), és egészen konkrétan 50 m-t kellen gyalogolnom, hogy a mi kis komplexumunkon belül eljussak egy szemészig. Kértem, hogy ezért a pár perces vizsgálatért ne kelljen munkaidőn kívül (e fogalom ugyanis egyre kevésbé létezik számomra, újabban kora reggeltől késő délutánig dolgozom) elbaktatnom egy tök ismeretlen helyre, és ezzel pöcsölnöm. Mi az igazi bürokrata válasza?! Majd, ha bemegyek a rendelőjébe, leperkálom a 300 Ft-os vizitdíjat, tudunk látásvizsgálat témakörben beszélgetni. Kabbe! Arról a vizsgálatról van szó, amit ingyenesen elvégeznek egy csomó helyen. Ráadásul adminisztrálni sem kellene, hisz' én teljesen nem hivatalosan szeretnék egy reális, de mások számára láthatatlan adatot.

Leírhattam volna úgy is, hogy képzeljétek, mekkora bunkó volt a szemész, jófejségből nem volt hajlandó megvizsgálni! De így jobban esett...

Help!

Szívet melengető apróság. Váljék egészségünkre.

A veréb is madár

Méghozzá énekes. A mai napomat Edith Piaf bűvöletében töltöttem. Azt mondják, minél nagyobb fájdalmakat kell elszenvednie az embernek, annál csipkézettebb, bonyolultabb, finomabb lesz a lelke. Ahhoz, hogy Edith ekkora tehetséggé nője ki magát, nem kellett mást tennie, mint elveszíteni édesanyját (annak önszántából), bordélyházban felnőnie, 3 évig teljes sötétségben élnie, 17 évesen életet adnia egy gyermeknek, és 2 év múlva a temetőbe kísérnie, az apaként tisztelt és szeretett embert szintén elveszítenie, s mindezért neki magának meghurcoltatnia... Nem elég?! Élete szerelmét két év együttlét után szintén elbúcsúztatnia, a fájdalomba belerokkannia, alkohol- és morfium mámorában pusztulnia, s végül a rák által 47 évesen felfalatnia... Címszavakban. Ez kellett ahhoz, hogy születése után több mint 90 évvel is megríkasson, hátborzongasson és ésszel felfoghatatlan tehetségével mindenkit megajándékozzon.

Most jön a siránkozós rész. Egyéniségektől mentesen vonaglik a a 21. századi művészet, talán mert az értékek a fejük tetejére lettek állítva. De úgy gondolom, Piaf ma is csodákat tenne, annak ellenére, hogy valószínűleg sem az ajkait, sem a melleit nem töltetné fel, és szőkére sem festené a haját. Csak meghajolni tudok egy olyan erő előtt, amely esélyt sem ad a külsőségek vakításának, s fájdalmát úgy kiáltja világgá, hogy az mindenkit tanítson.

"Én a kutyát lőttem..."

Egyik legkedvesebb magyar színészem egyik legnívósabb ökörködése.
Tesóm és köztem zajló párbeszédeket színesítő szállóigék forrása régóta.

Keresve se

Tegnap jó nagy adag szidást kaptam aggódás topic alá gyűjtve. Azt kifogásolták mind az egyen, hogy beszari vagyok, amiért nem megyek orvoshoz a legalább ötféle specialistát igénylő ötféle panaszommal. Nem is a félelemmel van gond (ami tény, hogy létezik), hanem hogy nehezen kezdek el minden procedúrát. Az ugyanis, hogy megfelelő orvost találjak, nem kevés időt igényel.

Emberi tényező mindenhol. Abba a kisboltba megyek, ahol kedvesebbek, ott vásárolok ruhát, ahol nem bunkók és békén hagynak, hadd turkáljak, annak a szoláriumnak fizetek, amelyikben a nem szilikonos macákat is emberszámba veszik... Amit megválaszthatok, azt hadd válasszam meg. Ez az én modern, 21. századi szabadságom. Hogy bár a vágyaim egy részét birtokolják, hogy a keretet nem egészen én teremtem, de azért még mindig válogathatok.

Három évembe telt a megfelelő fodrász és a szinte hibátlan lélekápoló (ez két külön személy) felkutatása... Bettike szalonjából akkor is elégedetten távozom, ha elég sok pénzt hagytam ott, mert tudom, jó befektetés volt, és élvezet volt az ottlét. Gyulának pedig elég kulcsszavakat mondanom, pontosan érti, mi az aktuális helyzet. Aki az életem bármely részével foglalkozik, az bebocsáttatik olyan helyekre, amelyek ilyen vagy olyan formában intimek. És akárki ne lépjen már belém. Történjen az a fogamon, vagy épp a hajamon keresztül. Különben sincs haj meg fog, komplex egész van, és túlzott csöpögéstől mentesen hiszem, hogy ezek a dolgok a látszat ellenére sem futószalagon, egységes technikával javíthatóak.

Ők tehát megvannak, de az orvosokkal elbíbelődöm még egy ideig. Nem sürgős esetekről beszélek, nyilván nem válogatok az ügyeletek között, de például háziorvost anno gyorsan kellett találnom, így nem csoda, hogy most már nagyon le szeretném cserélni. Nem bízom benne, s ezt az érzést neki magának sikerült erősítenie. Szakmailag és emberileg is maximalista legyen a nőgyógyászom, a házi- és a fogorvosom. Ennyit szeretnék mindössze. És ha egyszer majd sok pénzem lesz, ez meg is fog valósulni. Mer' senki ne mondja, hogy a kettő nem függ össze. Addig meg matatok a maradékban.

A Nagy Sírás

Nem titkolom, hogy érzékeny ember vagyok. Nagyon érzékeny. Ezzel megbékéltem, mert sokszor vált hasznomra, többször, mint ahányszor azt éreztem, teljesen fölöslegesen nyitottam ajtót magamban valaki számára. Tényleg nem tartom rossz dolognak... de hogy eddig A Nagy Fogyás minden egyes adásán elbőgtem magam, az már nekem is sok. De annyira átélem ezeknek az embereknek a szomorúságát, küzdelmét.

Szerintem jó ez a műsor. Végre úgy tűnik, valós segítséget nyújt egy valóságshow. Azt nagyon sajnálom, hogy megtartották a kötelező show-elemeket, ill. -szabályokat, és ennek is köszönhetően a többség valószínűleg visszahízza majd a műsor ideje alatt leadott kilókat. Ez a versenyszellemet erősítő attitűd valahogy nem akar szűnni, soha semmilyen kontextusban. Pedig szerintem az sokkal érdekesebb lenne, ha mindenki maradhatna a végéig, és mindenki sokat fogyna. Nem hiszem, hogy úgy kevésbé látványos lenne. Sajnálom.

Norbit pedig határozottan megkedveltem. Fitnesz Alexandra meg közömbösebb lett mint eddig, olyan semmilyense.

Születésszabályozás

Csak a legfontosabb kérdésekről nem esik szó az otthonszüléssel kapcsolatos hisztériában. A köpködve ítélkezést magas fokon elsajátítottuk, és ezt a média egyértelműen támogatja. Közben meg a sok bába közt elvész... a lényeg.

Nincs azzal semmi gond, hogy végre beszélünk az otthonszülésről, hogy végre nem egy titkosnak tűnő társaság titkosnak tűnő tevékenységéről hallunk legendákat, hanem most már végre mindenki látja, hogy a szülés ezen formája igenis valós igény. Mostanra jutottunk el oda, hogy EZ A DOLOG létezik. Persze csak az szembesítette a többséget a tényekkel, hogy újszülöttek veszítették életüket. Naná, hogy ebből kifolyólag meg egyáltalán nem nyájas a kommunikáció, vagy épp a híradás. Meg kellett várni, hogy végre támadási felület keletkezzen.

Az viszont elfogadhatatlan, hogy egyre inkább elferdülnek a tények, hogy a szabályozás, s annak közlése agresszív hangnembe vált, s hogy az átlag ember tájékozottsága a témával kapcsolatban igencsak korlátolt (a folyamatos "tájékoztatás" ellenére is).

Egy valamiről sohasem fogunk nyíltan beszélni, hogy nemcsak a túl steril, kórházi körülmények, a nem megfelelő tárgyi feltételek indokolják az otthonszülés igényét, hanem legtöbb esetben igenis a személyi feltételek, az emberi tényezők. Hogy épeszű ember nem megy oda, ahol futószalagon szedik/tépik/nyomják ki a gyerekeket a kismamák pocakjából, még jobban traumatizálva az egyébként sem egyszerű élet-halál harcot, ahol már rég nem a természet dönti el, mikor jöjjön világra a pici, ahol nem a segítő szakember van a babáért és a mamáért, hanem egyértelműen fordított a felállás, ahol bagatellizálják az élet egyik legáhítatosabb eseményét... Csak néhány érv a sok közül.

Európa egyik legszigorúbb szabályozása készül! Gratulálok. Kiváló. Valószínűleg sikerül majd egyúttal a leghülyébb szabályozás elismerését is besöpörni. Kérdezte már valaki a Geréb Ágiéktól, hogy figyi, mire lenne szükségetek ahhoz, hogy még biztonságosabbá tegyük az otthonszülést? Mindenki úgy kezeli őket mint renitens, engedetlen hülyegyerekeket, akiket majd jól elnáspángol az orvosi kamara, meg a szülész-nőgyógyász kartell, minisztériumi segítséggel persze. Az engedelmes nyáj meg majd bólogat.

Nem akarok olyan körülmények között gyereket szülni, hogy nem tudom biztosan, minden eshetőségre felkészültek a segítők, mert ha már 21. század, akkor használjam ki minden előnyét. Így egyelőre egyik lehetőséget sem választanám. Történjen előrelépés, legyen szabályozás, mert egyértelműen szükség van rá, de olyan jó lenne, ha mindenki csak abba ugatna bele, amihez ért, és mondjuk mindenhez csak alázattal és tisztelettel nyúlnánk hozzá. Mondjuk, ha ez meglenne, akkor eleve nem kellene otthon szülni...

Ez van

Kulturális életem rövidke összefoglalója:

Többek között Klee is lóg a szépművészetiben, ideiglenesen - ezért felkerekedek, és megnézem.

Befejeztem Feldmár A Tudatállapotok szivárványa c. könyvét, és újra el akarom olvasni. Döbbenetesen jó. Bele is vágnék megint, ha nem várna rám Dawkins Isteni téveszméje. No, és persze Vámos is siettet, hogy kezdjek már el Erotikában utazgatni. Visszatérve Feldmár könyvére, friss még az élmény, kicsit rágcsálnom kell, így nem is tudok mit hozzáfűzni. Egyetlen gondolat viszont megállás nélkül visszhangzik a fejemben: sohasem fogadtam el másokat olyannak, amilyenek. És ez annak tudatában szörnyű, hogy én azt hittem, hogy pedig de.

Török átok

A szlovákoknak megint lett egy memorandumuk (1. , 2.), amiben újfent dögöljünk meg kollektíve, csak most e gondolat gyöngyszemek egyetlen ismert ötletgazdához sem köthetők (jó, hát Slota evidens, de ő egyet sem ér). Érdekes sztori ez a Hlinka miatt tömegbe lövetős, mert több forrás is állítja, hogy nem magyar, hanem szlovák csendőrök lőttek, szlovák parancsnoki ukázra, de ebben senki sem lehet elég autentikus (kivéve Slotát, mert ő ilyenkor tizet ér). Ha évtizedekig úgy tanították '56-ot, ahogy... akkor nem meglepő, hogy efféle tények hivatalosan sosem látnak napvilágot, vagy a kisember számára nem leellenőrizhetők. Tőlem aztán lőhettek magyar csendőrök is, mindkét trikolor alatt gyalázatos bűnnek számít az efféle cselekmény. De 100 éve volt, emberek!!! Száz! 2007-ben Magyarországnak mifaszköze van ehhez az egész cirkuszhoz?! Hogy haragot is gerjesszek, nekem Trianonról is nagyjából ez a véleményem.

Ha minden tény bizonyosságot nyerne, ha a követelőzés jogos lenne, tán bocsánatot is lehetne kérni (ami 100 év távlatából még szimbolikusan is halottnak a csók), de minek?! Mindenki pontosan tudja, hogy hamvába halt ötlet, és hogy valójában a szlovákok sem várnak semmilyen exkuzálást. Meg ha itt mindenki, mindkét részről elkezdené felsorolni, miért kéri a másik állam kiengesztelési kísérletét, a következő 100 évre le is foglalnánk magunkat.

Egy leheletnyi Slota-életérzés kontra demokrácia így a végére, szlovák tollból (innen):

"Ján Slota olyasféle kijelentéseit, miszerint a magyarokat inkább „felfalták volna a törökök” vagy hogy „ a keresztrefeszített Magyarország minél tovább függhetne”, természetesen a
folklór részének tekintik. A „na és akkor mi van – hisz Slota…” típusú kategóriába besorolandónak. (...) Az, hogy Slotának mennyire van hatása a közéletre, lehet vita tárgya, sőt akár semleges összegzéssel is lezárhatnánk. Abban viszont vita nélkül egyet lehet
érteni, hogy Slota egész Európa legnagyobb verbális extrémistája. Fico és Kubiš
számára mindez bizonyára a meglepetés erejével hat, de sem Haider, sem Le Pen,
sem Christoph Blocher (most nyerte meg a svájci választásokat), sem Duray
Miklós, Toroczkai László vagy Vona Gábor (gárdaparancsnok) mindent
összevetve sem sértenek meg más nemzeteket vagy etnikumokat, nem kívánják a
„felfalatásukat” vagy pedig a bitón való függésüket. (...) Ezen írás szerzője
mindig amellett volt, hogy mindenki azt mond, amit szeretne. A büntethetőség
határa pedig legyen valamely csoport ellen irányuló gyűlöletkeltés. Viszont a
büntető törvénykönyv is azt mondja ki, hogy „ az a köztisztséget betöltő személy, aki nyilvánosan nemzetgyalázást követ el, három évre terjedő szabadságvesztéssel büntethető.” Namármost a kérdés csak az, hogy az immunitást élvező visszaesőt vajon mikor veszi már észre Dobroslav Trnka főügyész? (Schutz Peter, Sme )"

Ámen.

Világi arcok

Imádom. Baraka az egyik legjobb dolog, ami moziban történt velem. Ettől a résztől meg kifejezetten laszakadt a pofám. Mennyi kultúra van, amihez ebben az életben nem lesz közöm, és milyen kár...

Javaslat

Javaslom, sokan és sokszor menjünk Csókolom koncertre.
Addig meg csak hallgassunk Csókolomot.
Vagy nézzünk utána a Csókolomnak.
Csókolom.

Hajrá magyarok!

Ma is feltettem a vissza-visszatérő kérdést: mi vaaan??? 17 éves a taxis blokád, ergo tüntetnek. He? Most őszintén, ennyi elég? Hogy átnyálazzuk a naptárat meg a töri könyvet? Hopp, nincsak, jövő héten lesz 17 éve, hogy volt az a zűrzavar, valami taxisos (elnézve az arcokat, az átlag életkort, olyan nagyon sok köze kevesüknek volt az akkori történtekhez). Erre csináljunk már valami hacacárét! Ennyi elég, hogy felforgassák a várost, és békés polgárokat, gyerekeket veszélyeztessenek. Nagyon el lehetne már takarodni valahová máshová. Budapestnek (is) elege van ebből. Miért nincs kint mindenki az utcákon és zavarog? Tán mert a többség szarik erre az egész baromságra. A többség azzal foglalkozik, mi van a családjával, elmegy dolgozni, találkozik a barátaival, vásárolgat... vagyis tenné ezt, ha alapvetően nem akadályoznák meg még ebben is azok, akik október végén is az utcán érzik jól magukat egész nap.

Forradalmasdi... Ha ez még évekig folytatódni fog, a végén majd senki nem emlékszik, hogy is kezdődött, meg mi az oka. Kevés párt megnyilvánulása tud annyira bosszantani, mint a Fideszé, de ha lenne szavazati jogom Magyarországon, én Istenbizony rájuk tenném a voksom. Mert szent meggyőződésem, hogy akkor pislogna csak nagyokat az ország "jobbik" fele. Mert se a sziklából nem fakadna víz, de feltételezem, hogy még manna sem hullana az égből. Biztosan infantilis hozzáállás, de én nagyon szeretném látni a potenciális új vezetés kormányzásának félidejében az arcokat és hallani a kommentárokat. Ezenkívül meg, ha ígérik, hogy jobb lesz, hát akkor tessék bebizonyítani, hadd legyen rá lehetőségük.

Tényleg sokat gondolkodtam azon, hogy miért is vagyunk most akkora szarban, hogy polgártársaink egy része úgy érzi kukákat kell gyújtogatnia, autókat felborítania, hidakat lezárnia. Semmi sem jutott eszembe. Mindenki tudja, hogy az összes politikus csal, lop, hazudik. Jó néhányan le is buktak már. Ha sorra le is lövöm őket, kormányostul, ellenzékestül, akkor a következő garnitúra fogja ellopni azt, amit az előzőek még otthagytak. Hogy tudnék én ebbe beleszólni?! Ha 300-an lennék, akkor sem tudnék. Utcán randallírozva meg főleg nem. Bár, ha jobban belegondolok, felboríthatnék néhány kukát, meglobogtathatnám a stráfos zászlómat, aztán egyből több pénze lenne az országnak, ami persze arra érdemes zsebekben landolna, mondjuk az enyémben. Örülök, hogy egy felnőtt országban élek.

Blahán akartam ma pulcsit venni a Jeans Clubban, és nagyon frusztrál, hogy nem tudtam oda menni. Emiatt született meg a post.

Jééé!

Van pár letöltött képem Paul Klee festményeiből, amiket nagyon szeretek, néhány kifejezetten jól mutatna pólón (talán most fordult egyet a sírjában), de tényleg szívesen hordanám magamon... falon, pólón, különben is tökmindegy. Ahogy most jobban átbogarásztam a képeit, volt köztük pár "elviselhetetlen". Ha a meghatározás szerint a művészet célja, hogy hasson az egyénre, akkor a legnyomasztóbb, legsötétebb érzelmeket kiváltó képek is művésziek, és azzal, hogy nem szeretem, nem tetszik, ezt a tényt már el is ismertem. Ami érdektelen, közömbös, azt meg ugye nem illeti meg, hogy egyáltalán beszéljek róla, emlékezzek rá, és akkor az nekem nem művészet. De Klee képei nagyon hatásosak. Olyanok jutottak eszembe, hogy ez vagy az a kép milyen zene lenne, ha zene lenne. Vagy mondjuk, hogyan mozogna. Ami meg efféle gondolatokra késztet, az érdektelen semmiképp sem lehet, úgyhogy bátran merem ajánlani a nézelődést.

Mivel nem ismertem az életművét, csak néhány számomra nagyon kedves festmény kerül elő időnként egy CD-ről, megtörténhetett, hogy ma fedeztem fel, egyik kedvenc könyvem borítóját is Klee műve takarja. Ez most csak úgy a jééé lendületével íródott le.

Végtelen történet

Kis naivak! Azt hittétek, pénteken megműtenek, igaz?! A történet:

Rövid áttekintéssel. Magyarországon dolgozom, ergo itt fizetem a tb-t. Kértem, hogy az OEP adjon E-106-os nyomtatványt, s ezzel jogosultságot a szlovák egészségügy bármely szolgáltatásának ingyenes igénybevételéhez, mivel szlovák állampolgár vagyok, bármikor kellhet, meg különben is Kassán műtenek majd. A kártyát minden egyszerű, földi halandó megkapja néhányszáz nyomtatvány és igazolás ellenében, egy, azaz 1 évre, majd, ha úgy alakul lehet hosszabbítani. Én a kérelmemet 2007. augusztus 24-én adtam le az OEP felé, akik az ígért 30 napon belül pozitívan el is bírálták azt. A szlovák biztosító megkapta az én E-106-os jóbarátomat, és ki is állította az ennek megfelelő kártyámat... figyelj!... 2007. október 17-ig szóló érvényességgel! Tekintve, hogy szeptembertől lettem jogosult a fent említetettekre, a kb. egy hónap nem látszik lefedni egy egész évet. Gondolom én, józan paraszti ésszel. A dátum azonban mégis marad, mert a szlovák biztosító úgy számolja az egy évet, hogy a munkába lépésem első napjától kezdve egy év. Tavaly, azaz 2006. október 17-én kezdtem el dolgozni. Így, huss, észre sem vettem, s "letelt" az egy évem.

Most őszintén: noooooormális?! Mi az, hogy kapok valamit egy évre, és ők úgy döntenek, hogy a mittudomén a legutolsó holdfogyatkozáshoz igazítják a kezdetét, vagy szlovák nemzeti felkeléshez, vagy akármi más, csak ne az a dátum legyen, ami valós időben és térben, minden logika szerint a kérelem elfogadásának időpontja. Az olyan snassz, mi? Tehát annyi csak a teendőm, hogy újra bemegyek az OEP-ba, hogy igaz, hogy most kaptam meg, amit akartam, de aki bújt, aki nem, lejárt, ide nekem még egyet. Csak arra lennék kíváncsi, hogy ha mondjuk 2002-ben kezdtem volna dolgozni, akkor ezt 6-szor kéne eljátszanom, amíg ideadják a megfelelő időtartamot magában foglaló, azaz ténylegesen érvényes kártyát??? Hát, mi ez??? Játék határok nélkül?

Tehát a helyzet: október 18-án nem tudnak megműteni, mivel akkor már egy napja használhatom, ha úgy tetszik, seggtörlésre az érévénytelen kártyát.

Várom olyan kedves szakemberek jelentkezését, akik rontás levételben, átok megszüntetésben, esetleg összeesküvés-elméletekben jártasak, ill. a történetem megjelentetésére nyitott kiadót is szívesen látom. Köszönettel: a mandulám és én.

Parfüm

Csak pár éve kezdtem - pénztárcámhoz mérten - jelentős összegekkel támogatni a kozmetikai ipart, ezen belül is a déjem nevű vállalkozást, imádok ott vásárolni, mindig találok valamit, amivel szépség-tunningolhatok. Pár évig nem volt kardinális kérdés a parfüm kiválasztása, mert nőcsökevény koromban évekig egy illatot használtam, később pedig mindkét imádott illatokkal teli üvegcsét ajándékba kaptam. De most váltani fogok. Elfogyódott ugyanis. Azért nem vagyok otthon a parfümökben, mert ragaszkodom a jól beválthoz, és általában nem nagyon hoz lázba a további szagolgatós keresgélés. De most kifejezetten újat szeretnék. Hogy segítsek magamon, szűkítettem a kört, igy e. Holnap ki is választom a megfelelőt.

Bizonyos körökben ördöginek tartják a parfümöket, mert elnyomja az ember természetes illatát. Én meg úgy vagyok vele, hogy se normál távolságról, se messziről nem érzem senki saját illatát, ha pedig érzem, az általában gáz (görény effektus). A parfüm meg igenis bemutatkozás, ízlés tükör. Ha az ember eljut már bizonyos helyzetekig, persze, hogy kiderül milyen illatok szivárognak ki a másikból. Mondom, illat! :)

Vízállás

Büszkén jelenthetem ki, hogy a terápia sikerrel járt: képes vagyok 2 l vizet meginni naponta. Mit képes?! Megőrülök, ha nem teljesítem a kiszabott mennyiséget. Kb. 1-2 hónappal ezelőtt döntöttem el, hogy a napi nagyjából fél litert tisztességesen feltornászom. Meg is lett az eredménye. Sokkal jobban érzem magam a -z immár rugalmasabb - bőrömben, tisztulok kívül-belül, és jelentem, betegségek is gyorsabban vonulnak át rajtam.

Jaaa, nem mondtam?! Hétvégén tüszős mandulagyulladás volt ám. A műtét meg ugye jövő héten. Ha úgy állnak majd a csillagok... vagy tényleg fasztuggya már, hogy minek a függvénye. Szóval, mivel már nem vagyok hajlandó több antibiotikumot magamba tömni, és orvost sem akarok látni a műtétig, ezért előkerült a házipálinka, és kirajzolódott egy szebb jövő. Gyerekek, kettő napig küzdöttek a tüszők! Pálesz nyert. Azért hogy ennyire kézenfekvő legyen a megoldás... Most már a pálinka gondolatától is rosszul vagyok, de hogy a különféle torokpucoló cukorkákra meg a jó öreg ecsetelésre már senki sem tudna visszaszoktatni, az is biztos. Én megtaláltam.

Vízre visszatérve: ez is annyira nyilvánvaló, mégis évek teltek el, mire rávettem magam, hogy beépítem a folyadékbevitelt, mint olyat az életembe. Rutint kell kialakítani, ennyi a titok. Hogy reggel közért, 1,5 literest leemel, 92 Ft-ot kifizet, munkahelyre bevisz, ott elfogyaszt. És aki függő, mert ez tényleg egy típus, csak épp szokástól, aktuális lelkiállapottól, ill. lehetőségektől függ, hogy mitől függ épp az ember; szóval, aki ilyen fogyatékkal él, annak csak megfelelő, hasznos eszközt kell találnia. Feldmár is megmondta. Szenvedélyről leszoktatni nem lehet, de ha önpuszttó, mást kell találni helyette. Hát, én most vízfüggő lettem. Jobb, mint a cigi. Mellesleg - ha már szenvedély - segít a leszokásban. Én egy hétnél tartok e témakört érintően. De mondjuk nálam ez kellemes mellékhatás, nem azért kezdtem el. Hanem mert tényleg éreztem, hogy szar a közérzetem. Eszméletlen mit össze bírtam picsogni a kiszáradás szélén, de eszembe nem jutott volna inni... A lényeg, hogy most már van, és örülünk, örülve függünk, de így is jó. Főleg így jó.

Itt meg jófej módon összegyűjtötték a különféle vizes tényeket.

A Feldmár

Szerdától péntekig minden este a Jövő Házában tervezem az időmet eltölteni. Előadássorozat: Szégyen és szeretet, Feldmár András közreműködésével. Ezzel a renitens pszichológussal 6 évvel ezelőtt találkoztam először. Azóta nagyképűen idézem, pedig csak a nyálam csorgatom arra, hogy egyszer ilyen összeszedetten, ennyire ésszerűen és hitelesen adjam elő, amit tudok és nem utolsó sorban, amit bizonyítani is tudok. Bár sok helyről kiátkozták, azért az általa hangoztatott elvek jó része ellen vitába sem lehet szállni. Tény, hogy az LSD kérdés már nagyon megosztja az őt hallgatók, ismerők közösségét. Szerinte megfelelő szakmai kontroll kell hozzá, és a gyógyulni vágyó csak profitálhat az élményből. Az a baj, hogy túlságosan hozzászoktunk, hogy akkor is jártatjuk a szánkat, amikor az adott téma egyetlen részéhez sincs közünk. De nem baj az, ha megkérdőjelezünk, sőt! Csak ez a boszorkányüldözéses hozzáállás visz nem kívánt területekre mindenkit.

Feldmár András határokat ismertet és gyönyörűen foglalja össze azt, amit mindenki sejt, amiről mindenkinek vannak élményei, ami esetleg sok ember fejében vár összefoglalásra. Szeretem hallgatni, szeretem, hogy utána vannak feladataim, hogy az agyam kapott egy nagy adag rágcsálnivalót. Spirituális, de pont ugyanannyira egyszerű és világi, merthogy igazából nincs is különbség. És amiért meg tudok őrülni, hogy tőle is emberi nyelven előadott tudományról hallok!!! Persze ez nem meglepő, ha a téma ép az áltudományosságosság.

Egyetlen kivetnivalót találok mindössze a "jelenségben": feminin. Ettől mindig olyan gyanakvóan húzogatom a szemöldökömet.

Csoport

Azt hiszem megérett a témakör a részletes bemutatásra. Van nekem egy kis családom, ovi néven emlegetem. Pontosabban a saját csoportom. Ők azok, akik miatt pl. ma is egy kád forró vízzel és mantrákkal nyitottam a hazatérésemet. Hulla vagyok. Ma az én kis családom erején felül teljesített, és a harci sérüléseken túl lelkileg is megkarcolgattak, de véletlenül mégsem vagyok padlón.

Bemutatkozunk. Csak a nevek fiktívek.

Bendegúz - nagyon kedves 7 éves kisfiú. Iszonyatosan makacs, és ha valamit a fejébe vett, mi pedig megpróbáljuk róla lebeszélni, talál rá módot, hogy bosszúból mindenkit megőrjítsen. Vinnyog. Nem olyan átlagos vinnyogás ez, hanem az abszolút elviselhetetlen kategória. Néha egészen konkrét szirénázásba csap át a dolog, ott már menthetetlen az ügy. Érdeklődő gyerek, mindenkivel jóban van és az ebédlő réméből egy udvarias, többnyire szelíd, kiegyensúlyozott kissráccá lépett elő. A napot véget nem érő öleléssel indítjuk és birkózással zárjuk. Imád verekedni, és nehogy már azért maradjon ki a jóból, mert egyébként vak és értelmileg akadályozott.

Szandra - kerek arcú, formás kislány - 7 éves. Próbálkozik. Sok energiáját emészti fel az állandó egészségügyi problémákkal való harc, és a váratlan helyzetek miatti folytonos védekező állás. A tavalyi évünk sokkal jobb volt együtt, idén még keressük a közös hangot. Nyugalomra, kiszámítható helyzetekre, napirendre vágyik, csak sajnos ilyet 7 évesen is nehezen kommunikál egy kisgyerek, nemhogy látás, megfelelő értelmi képességek és érzelmi stabilitás híján. Egy szélmalom harc a kis élete. Masszázs, kényeztetés, kedvenc zenék, nyugodt környezet... bár ez lenne minden nap!

Viktor - szőke kisangyal, 7 éves. Ő az a gyerek, akinél talán legtöbbet számítanának a minták és az idejében felismert szükségletek. A legokosabb és legtanulékonyabb srácunk, és hát ennek fényében szomorú, hogy a legkezelhetetlenebb. Én csak azt érzékelem, hogy odabenn elpattan valami, és olyankor vége van a világnak. És olyankor nincs határ. Ha viszont boldog időket élünk, sokat énekelünk, vagy épp dalban meséljük el az aznap történteket, nagy improvizátor. Most tanulja, hogy nem ő a világ közepe, hanem rajta kívül még három másik ember. :) Toleranciának, önkontrollnak és az előrelátásnak kell valahogy megfoghatóvá válnia. Nagy játékos. Időnként saját maga áldozata.

Zsombor - 100 év magány. Pedig amúgy csak 7. Ami vele történt, az sajnos nem egyedüli eset, és az egyik legundorítóbb dolog, amiről tanulmányaim alatt/után hallottam, találkoztam. Úgy hívják hospitalizmus. És nagyon röviden annyit jelent, hogy élete első éveiben emberek vették körül, de ha farkasoknak dobják oda gondozás céljából, sokkal jobb állapotban lenne. Persze felelős ilyenkor nincs. A halom orvosi papír és milliónyi, különböző rendszereit érintő diagnózis mögül kandikál ki hatalmas szemeivel. Önmagukban a nyálcsorgás meg az önagresszió soha senkit nem tettek szimpatikussá, de ez van. Ő elfogadni és türelemre tanít, én meg kényelmes, szerethető szabályokat próbálok az életébe csempészni. De ő ezt nem tudja. Vagy nem így tudja :) Ő az egyedüli, akinél mindig elgondolkodom, van-e értelme keménykedni, hogy nem lenne-e jobb hazudni, arról a bizonyos habostrotáról, vagy az ő esetében csokis banánról, tejszínhabbal.

Így éldegélünk. Élünk meg végleteket, tanuljuk egymást, a világot, és tesszük mindezt egy világot formázó dobozban, ami véd ugyan, de nem nagy mozgásteret biztosít. Kívánom mindenkinek, hogy tudatosan élje meg az igazi találkozásait és, hogy legyen bennük kellő intimitás. Hogy a maga részéről biztos legyen: mindent megtettem. Júniusban elválnak útjaink, mert ez egy efféle családka. De talán nem is az a lényeg, hogy az együtt tanultakból minél többet hasznosítsanak, hanem, hogy a tanulási folyamathoz, amit - remélhetőleg - egész életükben használni fognak, ne társuljon trauma. Negatívum biztosan van - bármi legyen is az oka: türelmetlenség, sikertelenség vagy fájdalom... Ez is tapasztalat. De a trauma nem nekik való.

Hiszti ellen: taiko

Látom, hogyan hat a "gyerekeimre", és nem hagy nyugodni az ok. Talán tényleg az a megoldás, hogy anno odabentről hallottuk a szívdobogást, és a dobolást hallgatva az akkori élményeket a felszín közelébe hozva, produkálunk egy másfajta, ősi tudati és érzelmi állapotot. Érzékeny ember lévén mélyen érintett, amit a Yamato produkált a tavaly előtti debreceni koncerten. Olyan érzés volt, mintha az összes szervem, beleértve az agyamat is, átrendeződött volna - minden kicsi sejt a helyére került a dübörgés keltette rezgés hatására. Bevallom, az oviban sokszor saját fájdalomcsillapító-gyerekszelidítésre használom a CD-t, de legyen bármilyen önző is a motivációm, a tény attól még tény marad: ez a fajta zene mindenképp jótékony hatású. Persze hatalmas hangfalakkal az igazi, és ami a gyerekeket illeti, legjobb, ha hallgatás közben valamilyen rezgőlapon, -felületen ülnek. Nem hazudok, ha azt mondom, négy, időnként teljesen kezelhetetlen, visongó, sírásra bömböléssel licitáló gyerek kezes báránnyá válik, amint felhangzanak a dobok. "Na, akkor gondolkodjunk..."

Még mindig

Végül rászántam magam, hogy elmeséljem. Megint elmentem mandulaműtétre. :) Mikor ezt az időpontot kaptam, szóltam ám az intézkedő szerveknek (keresztszüleim), hogy szerintem nem lesz jó, mert azelőtti héten légcsőgyulladással nyomtam az ágyat, és még mindig köhögök. Mondták, sebaj, jobb túlesni rajta, különben se variáljak már ennyit, mert nekik is tele van a tökük ezzel a halogatással. Jó.

Elmentem. Vérvizsgálat: fehérvérsejt szám béka segge alatt, szakkifejezéssel patológiás. EKG, Röntgen rendben, belgyógyászati vizsgálatok szerint is kiváló minőségű az egészségem. Ott is szóltam, hogy köhögök, de le van szarva. Felvesznek az osztályra, belekényszerítenek a pizsamámba, megeszem az első kórházi ebédemet, megismerkedem a nővérekkel, ápolókkal, és reggel óta minden idegszálammal arra koncentrálok, hogy ne szarjam össze magam a műtét gondolatától. Mondják, hogy már csak az aneszteziológussal meg a gégésszel kell beszélnem, és másnap irány a műtő. Altatóorvos barátunk előtt sikerült egy olyan megállíthatatlan köhögési rohamot produkálnom, hogy a már kitöltött kórlapon az utolsó üresen álló cellánál megállt a keze. Mondta, hogy ha beteg vagyok, ő nem hajlandó elaltatni. Az meg ugye nem lehet, hogy akkor inkább majd mesélnek valami szépet és elalszom magamtól... Mondta, ő nem írja alá a papírjaimat, beszéljek a gégésszel. El is mentem. Beszélgettünk, miközben bejárta a légcsövemet is, és közölte, hogy akkor várnak szeretettel legközelebb, ha már meggyógyultam, most ugyanis légcsőgyulladásom van. Még mindig.

Ennyi. Összepakoltam, azt' hazamentem.

"Egyszer csak összejön" jeligére várom a biztató üzeneteket.

Nem meghalni C-dúrra

Beatles: Tomorrow never knows/Within you without you

A Tibeti Halottaskönyv inspirálta a Tomorrow never knows c. szám születését, hangzására meg sok minden más is hatással volt. Az album és e konrét szám története is érdekes, érdemes végigolvasni. Azért tartom nem mindennapi zenekarnak a Beatlest, mert olyan progressziót mutat a pályájuk, ami más zenekarnál ennyire színesen, vagy épp ennyire markánsan sosem jelent meg. Egyik stádiumuk volt ez az LSD-vel tarkított pszichedelikus őrület, amiből - csakúgy, mint előzőleg vagy később - minőségi produktumokat sikerült a nagyérdemű elé tárni.

Érdekelnek a tudatállapot változásai. Ilyen információkhoz meg ugye legkönnyebben úgy jut az ember, hogy a) kipróbálja, b) elolvassa, meghallgatja, megnézi azt, amit olyanok hoztak létre, akik használtak drogokat. A kipróbálással az a problémám, hogy attól nem érzem magam hiteles befogadónak. Pont az a szervem áll valamilyen közvetlen, mesterséges hatás alatt, amelyikkel megérteni szeretném az adott helyzetet. Szóval, számomra a próbálgatás nem e nemes feladatkör része. Bár sokak szerint meg ugye pont a tisztának hitt állapotban tompább az érzékelés. Ugyanebben a témakörben csak ajánlani tudom Huxley remekművét.

Beneš kreténumok

Eduard Benešnek az ő nagyszerű dekrétumai kavarják jelenleg a port Felvidéken innen és túl, a kollektív butaság jegyében. Megszavazták, hogy szent és sérthetetlen, és a szlovákság oltárán az oltáriszentséggel egyenértékű nyilatkozat, amihez tömjénfüstben, harangszó kíséretében lehet csak nagy-nagy tisztelettel hozzányulni, ámde kritizálni, kétségbe vonni semmiképp sem.

Olvasgattam a hozzászólásokat politikusok részéről, és az államfőnké (Gašparovič) benne lett az én top 3-amban. Ő úgy értékelte, hogy azért jutott el a dolog idáig, mert annyiszor lett felemlegetve a dekrétumok megsemmisítése, ill. a tessék már kezdeni vele valamit, hogy erre válaszolni kellett. Hát, Istenem, ennyit tudtak összehozni. Nem olyan családbul származnak ám, hogy ha a magyarok szépen kérnek valamit, akkor ők majd azt engedelmesen meg is teszik. Érted! Nehogy már a magyarok diktáljanak. Szóval, a mi Gašparovičunk úgy gondolja, ez normális reakció volt. Még ha jogsértő és az EU elveivel teljességgel ellentétes is. Úgy mondta, mintha ez a világon a legtermészetesebb dolog lenne. Persze, hogy nemet mondunk, ha a magyarok azt kérik, legyen igen.

A szlovákok bátrak. Ezt már sokszor megmutatták. És azt gondolom, hogy infantilis politizálásuknak - egyéni infantilis személyiségfejlődési stádiumuknak köszönhetően - abszolút nincsenek tudatában. Az, hogy én is engedek, te is engedjél, és hátha valami pozitív születik belőle, az sosem volt, és sosem lesz napirenden.
A szlovák parlament elnöke mellesleg nagyon jóindulatúan minden hasznos dokumentumot elküld majd Szili Katalinnak, hogy tessék megnézni, mi semmi rosszat nem akarunk. Ez nagyszerű, mi több, dícséretes, csak épp akkora ködösítés, hogy ha távolságban mérnénk, Makó meg Jeruzsálem... Miért nem képesek megérteni a politikusok, hogy az emberek nem hülyék? Hogy ami átlátszó, azon át is lehet látni? Tessék elolvasni, miről szól a mi egykori honatyánk agyi rendellenességéből született borzalom, amit voltak szívesek a héten kőbe vésni.

Európai szlovák ember max. duzzog egyet-kettőt a bajsza alatt, hogy ezek a magyarok már megint mindent tisztázni akarnak, fene a pofájukat, hogy plusz munkát csinálnak nekünk, dehát, Istenem, ami jár, az jár. 21. századi európai ember nem gondolhatja komolyan, hogy ha kell a testével oltalmazza ezeket az anomáliás gondolatokat. Arra gondoltam, most, hogy még biztosabb, hogy én és a családom is bűnösek vagyunk a második világháború miatt, keresünk egy-egy sarkot a házban, és legalább 20 percig kukoricán térdepelünk. Tökmindegy, ha ez most nem is erről szól, de kötődik és óhatatlanul egybecseng a háborús bűnös meg marhavagonban deportálós sztorival... ha nem megy, nem kell ám demokráciát játszani rózsaszín babaparlamentben.

És ha belegondolok, hogy itt gárdák, csíkos seregek, ott meg neszenektek dekrétumok... már nem is olyan nonszensz. Senki se nem normális. Én meg ugye helikopter.

Csapatleépítés...

...meg a szokásos mandula ügy.

Szerényen, összehúzva magam jegyzem meg, hogy jelen állás szerint pénteken műtenek. Kollektíve legyen szíves a világegyetem egy jelentős része imádkozni azért, hogy ez most már végre tényleg megtörténjen. Köszönöm szépen!

Egyébiránt faszkivan a munkahelyemmel meg az álságos és baszatlan állapotok következményeivel. Csak nőkkel ne kelljen együtt dolgoznom a következő életemben! (Bánya. Az lesz a tuti.) Jelenleg ketten vannak még versenyben az én abszolút szubjektív "Fuck You You Fucking Fuck Award"-omért, de úgy tűnik, megosztott lesz a díj. Hogy én, a békés, konfliktusmentes világ eljövetelét váró nyomorultul toleráns egyén keveredjek ilyen napi fasságok által generált hülye helyzetekbe, hátszóval ez így nem egyszerű. A részletek talán nem is fontosak, de a lényeg, hogy klasszikusan a "más szemében a szálkát..." topic alá gyűjthető a sztori. Okos és bölcs szeretnék lenni, akiről mindig minden butaság lepereg, és frappánsan vág vissza minden helyzetben. Vagy ha ez nem, akkor nagyon erős, hogy a konfliktusmentesség jegyében jól szájba tudjak vágni bárkit. Ebből a kettőből valamelyiket, meg világbékét kívánok minden kedves, valamilyen baleset folytán normálisan működő embertársamnak!

Elmentem felvágatni magam. Aztán, hogy mi lesz belőle...
Csók.

Mindenütt jó?

Van ez a tragédia, ami miatt most még inkább elválik az otthon és a kórházban szülők tábora... Én, személy szerint, ismereteim tükrében (amit Odentnek köszönhetek), abszolút támogatom az otthonszülés gondolatát, de nem tudom, mit tennék, ha valóban ahhoz a ponthoz érkeznék, hogy döntenem kell, és a születendő gyermekem élete a tét. Ez a témakör sem kizárólag fekete és fehér színekben pompázik, ami ugye azt jelenti, hogy az a bizonyos rizikófaktor kitörölhetetlenül benne van a dologban. Mindkét esetben.

Valóban nem tudom, hogy melyiket választanám, de talán nem is meglepő, hisz a kórházi állapotokról és születésház körülményeiről sem sokat tudok. De annyival azért tisztában vagyok, hogy nem dilettánsok vezetik az otthonszüléseket, és pont az "extrém" körülményekre való tekintettel nagyon elővigyázatosak. Az események célpontjában álló doktornőről már sokat hallottam, és amin folyamatosan dolgozik, ahogyan sokak álmát valósítja meg, az számomra becsülendő és tiszteletreméltó.

Azzal védekezni viszont, hogy kórházban is meghalhatott volna a baba, az szerintem már eléggé kétélű. Engem még egy nagy tapasztalattal rendelkező orvos sem tud arról meggyőzni, hogy olyan helyen is ugyanez lesz a végkifejlet, ahol egymást érik az életmentő műszerek és a segítő szakemberek. Ezt a részét nem tudom elfogadni. Még annak ellenére sem, hogy igaz is lehet. Az anya viszont tudta, mit vállal, és kétség sem fér hozzá, hogy a legjobbat akarta megadni a születendő gyermekének már az első pillanataiban is... de sajnos a felelősség az övé is. Sokan érvelnek azzal az otthonszülő kismamák ellen, hogy saját kényelmüket előbbrevalónak tartják, mint gyermekük életét. Mondjuk ettől azért összetettebb az otthonszülés miértje, de ez a megfelelő irodalmakból könnyen kideríthető. Változások pedig nem egyik pillanatról a másikra történnek. Ha Hollandiában élnék, egy percig sem gondolkodnék, hogyan döntsek. Így viszont...

Különben ez történt pontosan.

Nouvelle Vague

Visszajövetelemről meg a nagy konklúziókról később. Most csak egy kis művészettel egybekötött személyes nyál. Ez alapvetően a nem szeretek visszajönni meg a túl jól sikerült tegnap este. De tűnjön inkább zenés postnak. :) ITT több is van.

Nő #1

Írtam egy rövid és még annál is felejthetőbb bejegyzést a Nőről... mint jelen földi létem kiteljesedésre váró szerepéről. Nem tetszik, töröltem. Ami még nincs kész a fejemben (mármint határozott és végleges elképzelés egy bizonyos dologról, témakörről, konkrét tárgyról, személyről, fogalomról), arról, ha megfeszülök, sem tudok írni normálisan. Mondjuk egyértelmű, hogy ha belül nem kerek, akkor kívülre sem tudom úgy kommunikálni. Úgyhogy nőség mibenlétének boncolgatása egyelőre felfüggesztve. Most inkább elmentem megélni azt... másik országba. If you know what I mean.

Tündérem

Hátszóval, érdeklődés híján, azaz légcsőhurut miatt ismét elmarad a mandulaműtét. Igen, ezt most már én is belátom: direkt csinálom. Azazhogy nyilván nem, csak már magamnak sem hiszem el, hogy ennyi akadály gördüljön véletlenszerűen a dolog elé. Egész hétvégén annyit köhögtem, hogy jelenleg kiszakad a tüdőm meg fáj, és tegnap kinyílt a csap az orromban, és igazolni látszik Hajós András teóriáját, miszerint az ember amúgy takonyból van. Elég szar, sztem holnap is itthon maradok, nem fertőzöm az én gyöngyvirágaimat az oviban.

És itt kell megemlítenem az én drága Édesanyámat, aki nélkül valószínűleg egy náthát sem élnék túl. Mondom, de jó lenne, ha most vmi légzéskönnyítő kenőcsöt találnék és az esélytelenek nyugalmával kinyitottam a gyógyszeres fiókomat (az egyiket :)), és ott volt. Ezt kb. 4 féle gyógykészítménnyel játszottam el a hétvége során, és be kellett látnom, hogy anyu vmi félreértés kapcsán a Földnek ezen dimenziójába keveredett a jótündérek világából. Komolyan, fogalmam sincs hogyan jutottak el hozzám ezek a gyógyszerek... ha jobban meggondolom, talán azokban a zsákokban, amiket minden egyes otthoni kiruccanás után magammal cipeltem. Merthogy a jótündérek vagy a szociális vagy az egészségügyi szférában dolgoznak. Az enyém konkrétan gyógyszertárban. És hogy a sok-sok betegségem oka a hipochondriám lenne, azt egyelőre nem tudtam bizonyítani, de én hajlok e megközelítés felé. Jelzem, "a világ, mint potenciális fertőzésveszély" teóriámra a környezetem is rásegít. Pár nappal ezelőtt kérdeztem a (gyógy)testnevelő tanár bátyámat, hogy szerinte járjak-e úszni, ha fogyni akarok, mire közölte, hogy én ott is csak fertőzéseket szednék össze. Erről ennyit.

Vissza, vissza...

Nyugodjon békében!

Békávé

Elmaradt a sztrájk. Éljen, éljen, tudtam dolgozni! :) Igyekszem minden egyes bkv járműre való felszálláskor magamba végigmormolni, hogy azért nincs bérletem, mert már múlt hét közepe óta kölcsönből élek, és a péntekre várt fizetés végül csak ma érkezett meg, de mivel ma 7-ig dolgoztam és Thökölyn lévő otp bezárt, és nemtom miért nem tudtam bejutni a 0-24-es bankomathoz, ezért most így nagy hirtelen nem tudtam bérletvásárlást improvizálni... Csak arra gondolok, hogy úgyis belém fojtják az első három szót, és nekik lesz igazuk, és akkor még mindig marad a járműről leugrás, de ahhoz meg se pofám, se kondim. Persze, hogy kifizetődőbb hazudni, és volt már rá példa, de ez akkor is olyan macera. És ha belegondolok, hogy fizetésem egy tizedét bkv bérletre költöm, amiért cserébe lószar a szolgáltatás... így az is macera, ha megveszem. Bár mondjuk inkább ide, mint a hitgyülibe, de ez egy másik témakör. Meg szerveznének sztrájkot inkább télen, mert akkor talán mindegy is, hogy vannak, vagy sem. Azt hallottam, hogy ez a mostani megmozdulás amolyan erőviszony felmérésnek is tekinthető, dolgozók tudni akarták, meddig mehetnek el az új vezetéssel szemben.

Ma szerencsére nem láttam karszalagosokat, ők lehet, hogy mégiscsak beszüntették magukat. Amúgy az ellenőrös sztorikért mindig odavagyok, mert általában kacagás a vége. Ami meg fura, hogy a külföldiek, turisták szájából elég gyakran hallható, hogy a budapesti tömegközlekedés nagyszerű. Biztos csak mi vagyunk túl nagy igényűek. Mondjuk tényleg nem olyan gáz a helyzet, mint amilyet "elvárnánk" ettől az országtól, de azért van mit pofozgatni rajta.