Thursday, August 30, 2007

Der Kincs

Mozdulatok, érzelmek, a szépség... nehéz feladat autentikusan megjeleníteni, de fotózni is az ám. Akinek viszont sok éve sikerül ebben tökéleteset alkotnia, az többek között Howard Schatz. Pár éve egész délutánokat tudtam rászánni a fotóiban való gyönyörködésre. Amúgy a pasi szemész orvos, és a jelek szerint minden alkalmat megragad, hogy "látni tanítson". Szinte szakmabeli. Én meg nagyképű. :)


Tuesday, August 28, 2007

Jobbra át

Én megpróbáltam. Én nagyon akartam. Mármint hiperkorrekt lenni, és 6 sornál nem szentelni többet a Magyar Gárdának, de nem bírom tovább. Bárhová nézek, mindenhonnan ez folyik. Vezető hír. Egyik oldalon befosás, másikon meg büszke mellveregetés. Ha az ember el akar érni valamit, nyilván szervezettségre és rendre van szüksége, kereteket kell teremtenie. Ebből a szemszögből tiszta sor, hogy a - hozzám képest - más gondolkodású ifjak csapatba verődnek, és legközelebb így próbálnak, majd mtv székházat ostromolni. Tény, hogy ha ennek már valamiféle hivatalos formája lesz, minden könnyebben megy majd. Iwiw-ről mondjuk törölték őket, de majd ezt is pótolják valahogyan. Az egyház áldása is rajtuk, bár az egyházat hivatalosan senki nem kérte fel. Mindegy. Szóval, tényleg próbálom az ő szemükkel látni a helyzetet, és tényleg jó érzés valamit létrehozni, abból még nagyobb dolgokat építeni, úgyhogy most nyilván sokan boldogok. Csakhogy mégsem tudom figyelmen kívül hagyni saját szubjektív érzelmeimet. Azt mondják, a Gyurcsány-féléknek kell rettegniük egy ilyen kezdeményezéstől. Kéremszépen, nekem se ideológiai, se genetikai, de tudomásom szerint ezektől halványabb kötődésem sincs Gyurcsányhoz, mégis rossz érzéssel tölt el ez az egész hajcihő. Megéltünk fasizmust, nem jött be, megéltünk szocializmust, az is csak rombolt. Hát a faszért kell még mindig szerveződni, alakzatban masírozni, meg úgy egyáltalán szigorú tekintettel bármibe tömörülni?! Nem volt elég?!

És elmondom, hogy a legborzasztóbbnak ezen felül azt tartom, hogy ominózus embercsoport még ködösíteni is képes, amire aztán szélsőjobboldalon igencsak kevés szükség van. Most vagy az van, hogy teljesen hülyék, vagy tényleg hülyíteni akarnak. Tényleg van olyan, hogy valaki elhiszi magának, ha azt mondja ki a száján, hogy az Árpád-sáv, az fasizmustól teljesen független? Igen, persze, a horogkereszt meg jó szerencsét jelent, napszimbólum, stb. Tudom, hogy egy jelnek, jelképnek ezer jelentése van, de ne nézzük már egymást hülyének... Mindenki, aki találkozott ezekkel az emberekkel, tudja, ismeri az eszméik legfőbb vezérmotívumait. Csak azt nem értem, nagy nyilvánosság előtt miért nem vállalják fel, max. cinkosan egymásra kacsintanak a napfényben megcsillanó bőrfej alatt, mintha rajtuk kívül erről senki nem tudna. Véletlenül, kb. 6-8 évvel ezelőtt egy MIÉP-es mikrofonos pódiumos eszmecserébe futottam bele, mert a jó szervezésnek köszönhetően egy ifjúsági táborban lettek ők az igazság bajnokaiként bemutatva, és akkor még azt sem tudtam, mi fán terem a szélsőjobb. Sokáig hallgattam őket naivan, a magyar vitézeket, akik majd megmondják a frankót, és összes gyermeki szendeségemmel, a világról való csekélyke tájékozottságommal együtt fordult fel tőlük a gyomrom. Korlátolt. Öncélú. Elvakult.

Ennyi. Én csak egyenességre vágyom, és hogy mindenki felvállalja, hogy kicsoda, micsoda. És boldog lennék, ha ezek az emberek tényleg a közért tennének, csak én úgy tudom, hogy az ominózus magyar nép, akire felesküdtek, az épp megosztva van miattuk, szóval... nem vagyok túl optimista.

Monday, August 27, 2007

OEP - round 3

Már 2 napos a Magyar Gárda. Éljen! Hurrá! Ihaj. És riaria! Usztics végre megint egy kicsit a Kisvárosban érezhette magát, és a gárda tagok elszántan meneteltek magasabbrendű célok felé. Gondolkodtam is, hogy mire van most a legnagyobb szüksége az országnak... és nekem is csak a Magyar Gárda jutott eszembe. Mindegy.

Az van, hogy lélektanilag érdekes megmozdulás volt ma. Van ugye a Hivatalnok, aki a felsőbbrendű. Mert üvegfal, számítógép, kész válaszok, stb. Borzalmas egy népség, de mindenkinek találkoznia kell velük. Nekem a kelleténél többször sikerült az elmúlt egy hétben, de nem adtam fel az emberiségbe vetett maradék hitemet. Szóval, van Ő, aki statisztikailag kimutathatóan többet dolgozik a "nem" szóval meg úgy általában a tagadással, mint egy átlagos földi halandó. Elmondom a hozzáállást, ami az esetek 98% százalékában megcáfolhatatlan: jöttél ügyintézni? várj, felveszem a szúrós szemű, mindenkit szénné alázok tekintetemet, na most mondhatod! nem, nem fog sikerülni, fogadjunk, hogy meg tudok nevezni olyan dokumentumot, nyomtatványt, adatot, papírt, cetlit, ami úgysem lesz nálad, és elhúzhatsz érte a sunyiba, és ma én nyerem meg a "kinél volt legkevesebb ideig mindenféle eredmény nélkül a legtöbb ügyfél" versenyt. Az én aktuális üvegkalitkás ellenfelem is ilyennek indult, ez mind ki volt írva a homlokára, de egyszercsak elindult a harc, közte és a benne elbújt humánus lény között, és vicces volt látni, ahogy néha kidugja a fejét az amúgy vicces és valószínűleg jószívű ember e szörnyeteg mögül. Ügyintézésem olyan nonszensszé változott, hogy nem lehetett tovább bírni (ő egyre több akadályt sorolt fel, én meg darabonként 5-6 percet töltve azok leküzdésével: telefonhívás, táskában kotorászás, érvek felsorolása, nála volt még egy dara számítógép újraindítás), és mindketten hivatalnokhoz, ill. hivatalnok ellenségéhez méltatlanul nagy baráti röhögésben törtünk ki. Szólt ez a helyzetnek, a szerepeknek, de többek között - ahogy aztán későbbi emberi hangú, kellemes csevegésünkből kiderült - az ő napjának, ami elég hülyén indult. Kiakadt ám végül mindenkire, hogy ez a munkahely egy szar (amit én már egyik előző bejegyzésemben, más szemszögből, de pontosan így szögeztem le: OEP, az szar), és igazából megértettem. Ha minden nyiklik-nyaklik és befosik, nem lehet dolgozni, és ebben az országban ez előfordul. És még egy sajátos mentalitással is meg vagyunk áldva, mi magyarok, amivel nem könnyű ám együtt élni. Na, pont ezen nem segít majd a Magyar Gárda, többek között (hogy átkötöttem, figyejjé!). Én meg empatikus vagyok, azt' kész. Most ezért sikerült ügyet intéznem, pedig legalább 20 percig nem úgy tűnt, hogy sansz van rá.

Sunday, August 26, 2007

Idilli nihil

Élvezem még a semmittevést és a totális haszontalanságot. Holnaptól ugyanis dolgozom. Ma nem voltam rest kis papírzsebkendő-tornyot építeni az éjjeliszekrényemre, pszichoteszteket kitölteni, mely szerint párkapcsolatom irigylésre méltóan tökéletes (azt nem kérdezték, hány száz kilométer van köztünk), és ma ettem is egy keveset. Imádok tervezetten unatkozni, amikor csak azért teszem, mert tudom, hogy most jó ideig nem lesz rá lehetőségem. Próbáltam Beckettet olvasni, de nem ment, pár oldal után letargiát éreztem, ami meg ugye unalommal párosulva nincs jó hatással az élni akarásra. Néhány óránként megerőltetem magam, és olyankor elgondolkodom, milyen legyen az ovis szobánk dekorációja, meg persze neten keresgetek, de eddig még semmi használhatót nem ötlöttem ki. Egy hetünk van rá, hogy felkészüljünk a gyerekek fogadására, aztán belecsapunk. Szemét módon fejlesztünk majd, ezt eldöntöttük. Mármint nagy a lendület - ez minden kezdetkor megvan persze. Csak sajnos a pénzzel nem mi gazdálkodunk, nem mi osztjuk be, és ez sokszor határt húz a nagy álmok megvalósításának, ha éppen nem áthúzza őket teljesen. Idén 5 gyerekkel kell megbírkóznom, ami nem lesz egyszerű. Ezért most inkább unatkozom még egy keveset.

Friday, August 24, 2007

Hull a fáról

Egy teljesen jelentéktelen bejegyzést fogok most elkövetni. Szilva. Én vónék. Így nevezett el egy nagyon kedves barátnőm évekkel ezelőtt. A dolog története még jelentéktelenebb, mint jelen írás, úgyhogy nem is taglalom. Sok jó dolog kötődik kettőnkhöz és az ipari mennyiségű szilva elfogyasztásához. Mihelyst angol nyelvterületre költözött az említett hölgy, értelemszerűen Plum-má változtam. Ez az egész csak onnan jutott eszembe, hogy sok-sok gyümölcsöt ettem az elmúlt napokban, ami kifejezetten jó hatással volt rám. A szilváról meg azt kell tudni, hogy kiváló vértisztító hatása van, káliumban gazdag és nagyban elősegíti az emésztést. Nyilván újat mondtam.
Nagyapám szólt minden évben, hogy már ideje lenne magamhoz venni némi gyümölcs jellegű táplálékot, mert leroskad a szilvafa az érintetlen termés miatt. És ha megharcoltam az összes tyúkkal a fához vezető úton, s az ezekhez szervesen kapcsolódó tyúkszar szlalom is sikeresen zárult, már élvezhettem is a jutalmam. Mióta nincs már nagypapám, évek teltek el, hogy újra szilvát ettem... semmi érzelgősség: csak nem volt, aki szóljon. Hiányzik.

Tuesday, August 21, 2007

Smoke on

Hogy mit jelent nekem augusztus 20.? Nyilván Red Bull Air Race! Persze, tisztában vagyok vele, hogy nem túlzottan kötődik az ünnep jelentéséhez, nekem mégis a legnagyobb esemény ezen a szép napon. Egyes szent emberek szent mivoltát különben is megkérdőjelezi minden porcikám. Tudom, István király sokat tett a nemzetért, de hogy szentként tiszteljek valakit, akinek olyanokhoz volt köze, hogy felnégyelés, ólom a fülbe... hááát, nem tudom, inkább nem. Viszont az air race-en nincs mit piedesztálra emelni, egyszerűen izgalmas és színvonalas verseny, ennyi, nem több. Már a légi bemutatótól is elérzékenyültem, annyira lenyűgöznek ezek a repülő csodák. :) Nagyon vártam már, hogy újra a Duna fölött száguldozzon ez a sok őrült. Sajnálom, hogy Besenyeinek nem jött ki a lépés, de nekem Mangold is nagy kedvencem, így örültem az eredménynek. Egyébként meg szerény véleményem szerint senki ne gondolja, hogy az őrületesen jó szervezésnek köszönhetően most már nagyon jól tereltek volna tömeget... ennyi emberrel szerintem már nem lehet mit kezdeni. Csak amennyire láttam, mindenkinek benne volt a zabszem a seggében, és ha jött egy fuvallat, a tömeg egy része finoman eloldalazott a kijáratokig. Mi is.

Az OEP egy szar

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár egy szar.

Friday, August 17, 2007

Mese

Ez pedig itt a furcsa mese. Eddig elkerülte a figyelmemet, mert nem nézek tv-t. Alföldit sem azért szeretjük, mert szokványos. Szerintem, ha nem rövidfilmet kellett volna csinálniuk, sokkal kidolgozottabb lehetne az egész, a karakterek is szebben, mélyebben kirajzolódnának. Egy nagyjátékfilmhez kiválóan felhasználható az alapkoncepció. Ekkora színészeket, Istenem!!!



Thursday, August 16, 2007

Apocalypto

Persze, minden ízében hollywood-i, de nem is tudom... kicsit mégis jobban bennem ragadt. Azt hiszem, túl sok minden volt a helyén, és a hatás így nem mindennapi. Mel Gibson-t nem tudom hová rakni. A filmet nézve végig az járt a fejemben, hogy ez az ember beteg. Elképzelem, ahogy megrendeli a sminkes raktárból a 200 liter művért... sztem már mennyiség alapján tudják, hogy neki lesz.

A Passió nézhetetlen volt, kb. fél óra után hagytam abba. Nem gondolom, hogy sok értelme volt megcsinálni. De ez a mostani azért más. A történet megindító, akarom mondani a sok vér alól azért kikandikál a sztori valódi lényege, és persze arra is jó, hogy utána az ember fia/lánya elkezdjen a majákról olvasni, satírozgatva műveltségének fehér foltjait. De tényleg nem a nagyjából szokásosnak mondható alapcselekmény taglózott le, hanem hogy hogy lehet valaki ennyire szarrágó. Úgy értem, hogy lenyűgöző ilyen alaposan megszerkeszteni egy filmet és minden apró mozzanatra gondolni. Ha csendben játszák végig a történetet, akkor is bőven sok árnyalatot látunk. Ahhoz is kell tudás, hogy a feszültség végig bennünk legyen, de engem a legapróbb részletek nyűgöztek le. A képek csodásak, a szereplők minden értelemben autentikusak, a film mögött lévő izzadtság elismerésre ad okot.

De sok dologgal kapcsolatban hiányérzetem van, nem véletlen, hogy utánaolvastam a témának, mert a filmből a maják brutalitásán kívül egyéb sajátosságra nemigen derült fény. A kínzásoktól meg azért nem lettem rosszul, mert ettől jelentősen kevesebb erőszakot sem bírok elviselni, így adott volt a megoldás: nem néztem oda. Én - általam - cenzúrázott verziót láttam. Talán ezért történhetett meg, hogy nekem tetszett a film. De egyetértően rázok kezet azzal is, aki azt mondja, hogy a totális perverzió 2006-os képi megjelenítésének címe: Apocalypto.

Wednesday, August 15, 2007

Ez is volt

Nem is mondtam, hogy hétvégén Tolcsvai Borfesztiválon tettük tiszteletünket, és kiváló mulatság volt. 1200 Ft-ból elméletileg 2 liternyi bornyi berúgásnyi állapot is lehetett volna... De a mi családunk és a mértéktartás kart karba öltve jár. Így nem lett baj. Kóstoltunk ám sajtokat valami egészen különleges boros gyümölcsmártással, és kemencében sült gyümölcsös édességeket, aszalt finomságokat is. De a borok vitték a pálmát. Késői szüretelés lett a legjobb barát, mindig is édesszájú voltam, így borokban is az effélét kedvelem. Tulajdonképpen egyik helyről a másikra raktuk a seggünket egész nap, de valakinek mindig volt a kezében egy pohár bor, így az apropó gondoskodott a hangulatról.
A családi hétvégék mindig élvezetesek. Kivéve amikor nem. Tavaly például azt gondoltam, végre csapunk egy jó kis banzájt a szüleimmel, sajátomnak mondható terepen. Akutális a dolog, mert most lesz egy éve, hogy sikerült anyámékat egy vérborzalmas, viharos augusztus 20-ai ünneplésnek kitenni. Margit-híd alatt rekedtünk legalább másfél órára, és mivel se taxi, se bkv, szarrá ázva vágtunk neki az éjszakának. Egy órányi erőltetett menet után találkoztunk egy kószáló busszal, amelyik végül felvett minket. Legborzalmasabb élményeim között tartom számon ezt a hétvégét, és anyuék is biztosan, csak azóta mélyen hallgatunk a dologról.

Tuesday, August 14, 2007

Mandulaműtét II. - avagy a ripsz-ropsz

Tessék elképzelni, hogy összepakolod a kórházi túlélőfelszerelést, lelkileg rendületlenné változol, a legrosszabbra is felkészülsz, a blogodon gyakorlatilag megtartod a mandulád virtuális temetését... erre közlik, hogy nincs ám hely most. Majd szeptember közepén. Akkor lesz idejük megműteni. (Nem vagyok ám hülye, ott dolgozó orvos mondta, hogy befekvésre-műtétre készen menjek.) Mellék-, ámde fontos szál, hogy itthon nincs biztosításom, azaz a kassai kórház gégészeti osztályán olyan 210.000 Ft-ért műtik meg az embert. No, ennek az információnak nem voltunk birtokában. És ez altatási ceremóniával együtt max. 20 perces beavatkozás... Szép kis tarifa. Három emelettel lejjebb meg 70.000 Ft-nak megfelelő összegért nagyobbítanak mellet. Igen, gondoltunk ám "fekete vágásra is", de ha mindenki benne lett volna a buliban - márpedig muszáj lett volna -, akkor az összeget illetően szinte ugyanott vagyunk.
Doktor úr jól megnézett amúgy, nagy hümmögések kíséretében, és szólt, hogy ez ám nagyon szar állapotban lévő mandula. Mert hatalmas, mert tele van hegekkel, meg jó, hogy bírok éjjel lélegezni. Jófej volt, de azért majdnem elsírtam magam, amikor közölte, hogy menjek haza, és akkor majd szeptemberben találkozunk. Nekem addig - a gyakorlat szerint - simán lehet még 2 tüszős mandulagyulladásom... Persze jól le is lettem ám szúrva, de az már rokonilag történt (ott dolgozó keresztanyás főnővéres), hogy miért nem jöttem korábban, és miért vártam meg, hogy ilyen borzalomig fajuljon a dolog. Hát, NEKEM KELL TUDNOM???? A rohadt életbe! Mintha nem látott volna mind az 5 alkalommal orvos!!! Ebből egyszer gégész. Lehet tippelni, vettek-e törletet egyszer is? Nem vettek, nyilván minek. És szerényen, naivan rákérdeztem, de a válasz az volt, hogy ez az antibiotikum széles spektrumú. Ennek fényében 4 alkalommal azt kaptam. Mintha bevált volna. Ha korrekt akarok lenni, akkor csak így fogalmazok: siralmas tudással rendelkezik az a 4 magyar orvos, akihez október óta "szerencsém" volt. Persze Isten ments, hogy általánosítsak, nyilván csak elém ugrálnak tömegesen a dilettáns f.szkalapok.

Monday, August 13, 2007

Mandulaműtét

Sokat nyeltünk együtt. Igyekeztelek megóvni hidegtől, s minden szélsőségtől, cserébe Te betolakodók útjába álltál, nem kímélve önmagad. Velem voltál egészségben, betegségben, téli szünetben és bútorvásárláskor. Azt hittük, örökké tart majd. De hivatásod veszélyét nem tudtad elkerülni, s ez végleg megpecsételte a sorsod. Állapotod fokozatosan romlott, s az életet többé nem tudtad a maga szépségében élvezni. Lassan elmész. Búcsúzunk Tőled, örökre. Kisgazdád, Gabi, alsó szomszédod, a garat és unokatestvéreid, Adenoidék (orrmandulák). Az immunrendszer saját halottjának tekint, lényed pótolhatatlan számára. A felső légutak minden tagja megrendüléssel fogadja nemsokára bekövetkező halálod hírét... Nyugodj békében.

Tonsilla de Petit
(alias: Kicsi mandulája)
1984-2007

Holnap vagy holnapután műtenek. Elvileg altatásban. Főorvos fogja a szikét, ettől kicsit nagyobb biztonságban érzem magam. Ráadásul Kassán kerül rá sor - ott születtem, nagy baj nem történhet. :) Persze, nyilván fosok, de inkább csak a fájdalomtól. Gyűlölöm a nem természetes helyzeteket. A belőlem kifolyó vérrel meg különösképp problémáim vannak. Ez van. Most gyakorolom, meddig bírom ki nyelés nélkül, és barátkozom a gondolattal, hogy éles tárggyal turkálnak majd a torkomban. Valószínűleg mindenkit a pokolba kívánok majd, úgyhogy ha megnyugodtam, és mindenen túl vagyok, majd jelentkezem. Csókolok mindenkit!

Thursday, August 9, 2007

Rendebb

Valami történik. Öregszem. Vagy inkább hanyatlok. De egyáltalán nem keseredtem el, mert ez egészen kellemes dolgokban nyilvánul meg. Életem minden apró területe hosszú évekig nélkülözte a rendszert. Semmi sem állt össze, minden kesze-kusza volt. Így tanultam, így gondolkodtam, így éltem, így "szerveztem" a mindennapjaimat. Sosem tűnt fel, hogy ez sok-sok baj forrása. De most, hogy egyszercsak elkezdett megjelenni a rend a szekrényemben, a táskámban (!!!), a gondolataimban... hirtelen számtalan terület tolódott el a letisztultabb végkifejlet felé. Komolyan mondom, elkezdett zavarni a rendetlenség. 23 évig az életem része volt, képtelen voltam küzdeni ellene, nem is akartam, meg sem próbáltam (ha nem számítom a félévenkénti max. egy darab próbálkozás-csökevényt)... és íme, meglett az eredménye. Első olyan dolog az életemben, amiről biztosan tudtam, hogy nem kell erőltetnem, mert ha szükségem lesz rá, úgyis bekövetkezik a megfelelő minőségű változás. És tényleg. Most először érzem, hogy érdemes volt kivárni teóriám beigazolódását. Ez annyira porszemnyi mozzanatnak tűnik, és mégsem az. Ezért gondoltam, hogy egy teljes bejegyzést ennek szentelek.

Nem tudom hitelesen érzékeltetni a változást, de számomra jól megfogható. A folyamatot magát nem érzékeltem, már csak az eredményre pislogtam nagyokat. Tényleg érik a személyiség. Azt gondoltam - pszichológia ide vagy oda -, hogy igazán mérhető minőségi változások a gyermekkor és a fiatal felnőttkor között léteznek, a kamaszkornak nevezett borzalmasan válságos és kibírhatatlan időszakkal vezetve át egyiket a másikba. De furcsa ám szembesülni azzal, hogy mégiscsak van később is nagy változás. Még olyan berögzültnek hitt sajátosságok kapcsán is, mint a fent említett transzformáció tárgya. Mondom, nem tudok igazán szemléletes lenni, de biztosan más is érzékelt már efféle változást. És azért lehet nagy jelentősége a dolognak, mert a rendszert valamiféle alapnak érzem a felelősségvállalás kialakulásához. Ami megintcsak mérföldkő. Meg az jutott eszembe, hogy a bölcsesség is a sok-sok tapasztalat rendszerezésének képessége lehet. És én mindig irigyeltem azokat, akiknek a fejében rend van. Az én életem rendetlenségének tetejére ráadásul oda is szartak (elnézést, csak próbálok igazán szemléletes lenni). Úgyhogy egyelőre elég, ha mondjuk nem bűzlik... nagyjából tényleg ennyi van meg.

Monday, August 6, 2007

Ülj mellém!

Bátyám küldte a linket, hogy megtalálta. Fogalmam sincs, hány éve már, hogy utoljára láttam a Stand by me c. filmet, mert többször is megnéztük ezt az egyszerű, de tökéletesen kerek történetet. Nekem ezek kincsek, meg persze egy az egyben a gyermekkorom, és ilyenekért érdemes a youtube-on szemezgetni. Van egy idézet, ami fogalmam sincs kihez köthető, de így hangzik: nem az a tapasztalat, amit átélsz, hanem amit közben érzel is. Akár egy film is képes mély nyomokat hagyni, főként ha boldog időkhöz kötődik.

Fotelben elhelyezkedik, tesót megvár, távirányító... PLAY. És tényleg ez a film az egyik legjobb, amit valaha láttam.

Sunday, August 5, 2007

Képes

Drága jó árnyékfogók...
McCurry-t is nagyon szeretjük, évek óta.
Tudod, ő a National Geographic-os lányos fotós.
És persze varázslatos!

Tessék meggyőződni!


Friday, August 3, 2007

Ájkú

Nálam a Richard Dawkins nevű zseni mellett foglal helyet Steven Pinker. (Ajtónyitogatók ám - amúgy tudományosan.) Mindketten azon nagytudású kutatók közé tartoznak, akik valamiért diplomájuk hatására sem felejtettek el emberül. Valaki szólhatna a többieknek is, hogy a tudomány akkor válik élvezhetővé és népszerűvé, ha nem kódolt nyelven próbálják közölni. Persze, hogy van helyük a szakkifejezéseknek, de sok esetben érzem tökéletesen feleslegesnek a használatukat. Nagyon sok tudományos terület érdekel, de csak azokat a cikkeket, könyveket bírom elolvasni, amelyek többnyire mentesek a szakkifejezésektől. Sajnos saját szakmámmal szemben sem vagyok "engedékenyebb". Mindig azt éreztem egy-egy vizsgára készülve, hogy a szakzsargon az oka, hogy nagyon lassan olvasok és az agyam rettentő hamar elfárad... Mert hiába tudtam a szavak jelentését, nem úgy állt össze a szöveg, ha folyton "fordítanom" is kellett. 18 éves koromig közöm nem volt az ilyen nyelvezethez, az agyamnak sok energiájába került hát hozzászokni az új helyzethez. Azt meg nem is részletezem, hogy bár nyilván a kollégákkal konzultálok, ám a munkám legfontosabb részében a szülőkkel közlöm a tényeket, lehetőleg emberi nyelven. És emlékszem, volt néhány gyakorlati óra, ahol olyan szituációkat játszottunk, hogy szülőkkel beszélgetünk, és kiemelt feladat volt a szakszavak mellőzése. Akkor meg azzal küzdöttünk. Megtanultuk a tudományos nyelvet, majd jól el kellett felejtenünk, hogy hatékonyak legyünk. Semmire sem jó. Illetve de. Jókat röhögtünk a barátnőkkel, ha aktuális lelkiállapotunkat, problémáinkat olyan szavakkal írtuk körül, amiket rajtunk kívül csak a pszichológusok használtak. Ennyire volt jó. Szórakoztunk.

Naszóval, Pinker. '97-ben megírta a Hogyan működik az elme c. könyvét, amelynek középpontjában az intelligencia áll (nem találtátok volna ki)! Lenyűgöző olvasmány, és élvezhetően tudományos. Mint a Dawkins. De ezt már mondtam. Ennek a műnek köszönhetem azt, hogy az én nagy-nagy, gyermekkori vágyam teljesült: megtanultam sztereogramot látni. :) Hátugye, kinek milyen típusú problémái vannak. Én tényleg kudarcként éltem meg, hogy eddig nem láttam a sztereogramokban elrejtett képeket. És persze, hogy az emberek többsége látja, de én életem nagy részében minden értelemben kisebbség voltam. Szóval, több napig tanultam, de most már csak néhány percembe kerül, és megvan az ábra. És a sztereogramokat is kitanultam, hogy mióta meg miből meg hogyan meg miért. Érdekes dolog ám. És Darwinnal is innen lett személyesebb a kapcsolatom. Szerintem ugyanis az evolúció, a hajkisimító balzsam után a világon a legnagyobb találmány. És idézek is ám, mert a túlideologizálás minden hülyeség melegágya.

"Az emberi agy és az elefánt ormánya ugyanazon természetes kiválasztódás termékei. Egy ormány, ugyanúgy, ahogy a tudat, nem lehet az evolúció célja. Az evolúciónak nincs iránya, az AKKOR és az OTT sikere számít."

If you know what I mean.