Present perfect

Kicsit most nem voltam tevékeny, mer' másodállást kerestem (találtam) meg el is jegyeztek. :)

Ezek vannak mostanában.

A nagy varázslók

Mi a bajom a Pannonnal, avagy amikor én vagyok a szolgáltatásért

- Tarifacsomagot váltottam. Fölfelé! Azaz többet szeretnék fizetni a pannonnak, mer' az nekem jó. Ez 800 Ft-os költséggel jár. Érted. Nem kevesebbet fizetnék, kvázi "károsítva" a céget, hanem TÖBBET. Ez nekem mégis plusz pénzembe kerül.
- Amennyiben elérem a 30.000 Ft-os álomhatárt a telefonhívásaimmal, magasforgalmi előleget fizettetnek velem. Ami adott esetben meghaladhatja a számlám díját. Azaz csinálsz 37.000 Ft-ot, és kapsz még egy csekket 42.000-ről. Persze ők azt mondják, nem büntetnek azért, mert magasabb forgalmat bonyolítottál NEKIK, és nagyobb bevételhez juttattad ŐKET, ez valójában a TE javadat szolgálja. Mert ezt az összeget nagyvonalúan lebeszélheted a későbbiek során. Ja, hogy az előző összeg roamingban keletkezett, ezt az utóbbit meg csak belföldi hívásokra használhatod??? Hát zavar ez bárkit is...
- A roamingban elkövetett (figyelem, szomszédos, EU-s országról van szó) sms-ezés, tételenként 90, azaz kilencven magyar forintba kerül. És mindez azután, hogy már beszabályozták a mobil szolgáltatók legális, roamingos tolvajlását.

Az OTP-vel meg csak annyi a problémám, hogy párszáz forintok tűnnek el a számlámról kezelési költség címén, miközben nem választhatom, hogy a tenyerembe vagy a számlámra kérem-e a fizetésem. Úgy képzelem az én kis utópiámban, hogy teljes körű felvilágosítás után én döntöm el, milyen fáradságokat és kellemetlenségeket veszek a nyakamba azzal, hogy esetleg nem a számlámra utaltatom a pénzemet. Ismerve magamat, úgysem a készpénzeset választanám, de hadd döntsem el ÉN. Jelen helyzetben a pontos jövedelmem annak függvénye, hány részletben szeretnék hozzájutni. Nevetséges.

Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás megvan? Zéró szolgáltatás, maximális rablás. Ha feltörik az autódat, senki sem veszi észre, de ha 1 perccel túllépted a parkolási időt, azonnal ott terem egy zöld ruhás illetékes elvtárs. Közérdekű információ: ha megbüntetnek, és a büntetés idejétől számított 5 percen belül még megveszed a jegyet, néhány ezer forinttal kevesebbet kell fizetned. De erre csak egy hónapban egyszer van lehetőséged, továbbiak az indoklásod és a parkolási jóistenek hangulatának függvényei. Ugyanakkor, ha benyújtottad a kérelmed, a válaszuk pedig nemleges, az elbírálás ideje alatt természetesen ketyeg az óra, és ha nem tartod a határidőt, egyre többet kell fizetned. Mert téged kötelezhetnek, hogy 5 napon belül fizess, de ők addig vacakolnak egy elbírálással, amíg kedvük tartja.

És így tovább...

A hét legcukibb bűnözői

Ezúton szeretnék gratulálni Mr. Obamának a Nobel-békedíjhoz. Őszintén remélem, hogy a két háború igazgatása nem terheli le annyira, hogy ne tudja személyesen átvenni a jól megérdemelt kitüntetést. Jó egészséget kívánok!

A Hal a tortán e heti szereplőiről is csak elismeréssel tudok szólni a tv2 felé. Sokszor nézem a műsort, mert imádok főzni, és túl azon, hogy még így képernyőn keresztül is élvezetes gasztro élményekhez juthatok, jó néhány, a műsorban feltálalt ételt magam is elkészítek. Én a paprika tv-t is nézem, na. De hogy most a csatorna a priusszal élők társadalomba való integrálásának nemes feladatát is felvállalta (így az indoklás), ahhoz külön gratulálok. S hogy a beskatulyázás ellen is ilyen erőteljesen kampányol (súlyos testi sértés és "ártalmatlan" sikkasztás egy asztalnál), szintén dícséretes. Szép is az, ha a szórakoztatást és a pénzhajhászást félretéve, magasabbrendű szellemi célokat ostromol a média... (Erre mondta a bátyám, hogy lehet, hogy jövő héten meg pedofil papok lesznek a szereplők, a főcímben, a nevük alatt az "elejtett" ádozatok számával.) Nem kell már értéket közvetíteni amúgy, ezt rég nem várja el senki szerintem, de talán bizonyos morális kereteken - és ez még mindig hatalmas teret feltételez - belül érdemes mozogni. Szerintem.

Femme

Enikőtől kaptam a linket, a hideg futkos rajtam minden alkalommal, amikor megnézem. Egyszerűen lenyűgöző! Ehhez teljesen illeszkedik az a könyv, ami a blogom mottóját adta, és ami tényleg kihagyhatatlan mű minden nő számára, ez a Farkasokkal futó asszonyok, Clarissa Pinkola Estées tollából.

MÜ

Az idei moziünnep kizárólag azért fért bele az ünnep kategóriába nálam, mert ha végre sikerült valami nézhető filmet, ahhoz tartozó megfelelő időpontot és jegyet találni, megszólaltak a fanfárok a fejemben. Igaz, csak hétvégén moziztunk, de nagyjából csütörtök óta azt próbáltuk kisakkozni, melyik film lenne a megfelelő. Fárasztó volt. Kicsit az is érezhető volt, hogy a mozik sem igazán lelkesednek a nagy ünneplésért. Jegyet foglalni nem lehetett az esemény ideje alatt egyetlen Palace Cinema moziban sem, max. vásárolni, de akkor még mindig ott van a sorbanállás - mint fél napos program - elkerülhetetlensége. Ilyen szempontból ki kell emelnem a Cinema City (Aréna) szervezését, mert ott jegyet is lehetett foglalni (igaz, egy órával előtte át kellett venni), a hosszas várakozást pedig a jegykiadó automaták révén oldották meg. Plusz volt kapacitás arra is, hogy egy ember az automatáknál álljon, és segítsen eligazodni azok - amúgy egyértelmű - menüjében. Tényleg le a kalappal. Megéri átgondoltan szervezni, mert én pl. az a típus vagyok, akinek a sok-sok kis baki miatt elmegy a kedve bizonyos szolgáltatóktól.

Összességében a program sem volt túl kiemelkedő, egy rendszeres mozilátogató számára nem nagy durranás. Azt gondoltam, sokkal több régebbi filmet hoznak majd vissza.

Úgy kötöttünk kompromisszumot Gergővel, hogy megnézünk egy "művész" meg egy amolyan "populárisabb" filmet. Szombaton Cirko-Gejzír lett megcélozva, és a vetítést megelőző kissé nyomasztó csend után, plusz 3 ember társaságában megtekintettük az Aaltra c. belga-francia, fekete-fehér filmet. Kellőképpen groteszk humor kíséretében zajlott a történet két, frissen mozgássérültté lett férfi utazásáról. A legjobb jelző talán az, hogy nagyon emberi. Mikor kiléptünk a mozi ajtaján, 10-es skálán 7-esre pontoztam a művet, utóbb sokszor eszembe jutottak jelenetek, és emiatt kapott még egy pontot. Szeretem, ha egy ideig még él bennem a film, az mindenképp feljavítja az aktuális véleményem. Tudom ajánlani.

Tegnap este pedig a Közellenségeket láttuk, amiről - jórészt Johnny Depp miatt - csak szuperlativuszokban tudok nyilatkozni. A sztori is nagyon izgalmas, de a főhős karaktere a legmegnyerőbb. 10-ből 9 (csak azért nem 10, mert ettől egyelőre maradandóbb a Becstelen brigantyk-élmény).

Krallala

Idejön a jazz hercegnő: 2009. 11. 18. - Papp László Sportaréna!!!

Eszeveszett

Megin' a buzik. Kezdem a rosszal. Felvonultak, minek következtében a tervezettnél kb. 1 órával (nem túlzás) többet kocsikáztunk aznap Gergővel hazafelé. Állt az egész ki.....tt város. Liberális legyen a talpán, aki erre nem mondja, hogy "kabbe". Mert ugye egyszerű, hazamenni vágyókkal szemben nincs nagybetűs tolerancia, oldd meg, ahogy tudod, mer' mi jusztis vonulunk. Miért nem lehet felmérni a körülményeket? Értem én, hogy bizonyos városokban ez népünnepély, gigamajális meg minden, és komolyanmondom, bár itt is az lenne... De ez egy szerencsétlen város, ahol amúgyis minden útfelbontást egyszerre időzítenek, ahol útfelbontások nélkül is rémületes az infrastruktúra... szóval, magyaroknak magyar melegeket! Tessék körülnézni, és igazodni a lehetőségekhez.

Amúgy meg a meleg fesztivál keretén belül elmentem művészbe filmet nézni, és nagyon-nagyon tetszett. I cant't think straight (Elveszed az eszem). Hihetetlen jó hangulatú film, humorral, szenvedéllyel, és mindez mélyenszántva ráadásul. Tényleg csak ajánlani tudom. Gondolkodtam, ugyanez a sztori vajon pasikkal is ennyire eladható lett volna-e, és arra jutottam, hogy nekem minden bizonnyal igen, de a heteró férfi közönség kb. 100%-át elveszítették volna. Azért egy férfiban mégiscsak a leszbikus ágyjelenetek hagyhattak mélyebb nyomokat. Én meg mint vérbeli romantikus a szerelmes versnél kaptam a szivem fölötti ruhadarabhoz és markoltam meg azt nagy átéléssel. Amikor meg épp nem világfájdalom volt, akkor sokat nevettünk.

Cseresznyevirágország

Az egész Japán témakör néhány éve jött elő nálam. Egyszer Yamato koncerten voltam, és sokáig úgy maradtam... azaz lenyűgözve (ezt itt a blogomon is megörökítettem anno). Beszereztem a CD-jüket, aztán orrba-szájba hallgattam és hallgattattam a tanítványaimmal is, akik imádták. Innen jött az érdeklődés a japán gyógypedagógia iránt, amelyben a művészetterápiák kiemelten fontosak. Olvasgattam, nézelődtem, és megérett a gondolat: Japánba kell mennem tanulni és dolgozni. Ebből a Japánba menés nem sikerült. De ha egyszer csak egy hetet tölthetnék ott, azért is végtelenül hálás lennék. Szeretem amúgy, ha ilyeneket mondok... mintha nem csak és kizárólag tőlem függne, hogy megyek-e vagy sem. Na, mindegy.

Egy kardvágással odébb ugrom: a szamurájokon külön ámulok, és már régóta keresek olyan könyvet, amiben nem a rengeteg kimondhatatlan és megjegyezhetetlen nevű japán dinasztia soroltatik fel (évszámostul!!!), hanem valami konkrétum kerül elő a filozófiájukról meg ennek az egész misztikus szamuráj kultusznak a hátteréről. Úgy tűnik, megvan a könyv, mégpedig Hiroaki Sato Szamurájlegendák c. műve indul a pozícióért. Még meg sem rendeltem, mert sajnos ebben az életemben úgy alakult, hogy a fizetésem napján tudom csak egészen biztosan, adott hónapban megengedhetek-e magamnak olyan luxus cikk(ek)et, mint a könyv. Így holnap dől el a dolog. Ez az egész amúgy egy HVG cikk kapcsán jött elő, amiben a Néprajzi Múzeum szamurájos kiállításáról írnak nem éppen hízelgő kritikát. Ennek ellenére szombaton (szept. 5.) szeretném megnézni, mert hiszem, ha látom. Aznap 15 órától van tárlatvezetés, és egy órával ezután kezdődik egy wadaiko koncert, amit japánnak álcázott magyar dobosok adnak (ha jól tudom). De ITT a részletes program.

Megint moziban...

... voltunk, és kiváló ötlettől vezérelve megtekintettük a Becstelen brigantykat. 10-ből erős 8-as, de jobban hajlik a 9-es felé. Brad Pitt megintcsak ritka jó színész, olyan tájszólást rittyentett magának a karakterhez, hogy öröm volt hallgatni. De minden alakítás páratlan amúgy. A német tisztek annyira tenyérbemászóra és vontatottan, nyájaskodóan betegesre sikeredtek, hogy a végén már én magam gyújtottam volna rájuk a zárt mozit... Bevallom, arra számítottam, hogy 144 perces értelmetlen vérfürdőt fogunk végignézni, és mellesleg lesz egy elég jól eltalált sztori is a borzalmak mellé. Ehhez képest egy nagyon átgondolt és kidolgozott, izgalmas, több szálon futó történet, és a vérengzést illetően is konszolidálta magát Tarantino.

És apropó, VÉR: hadd népszerűsítsem a Városmajorban tartandó Retro Véradás nevezetű eseményt, amelyre szeptember 5-én, azaz jövő szombaton kerül majd sor. Míg az ominózus, sok ponton elrontott mandulaműtétemre nem került sor, különösebben nem gondoltam bele, milyen jófejség, hogy vannak, akik vért adnak másoknak. Nekem (is) az életemet mentette meg, hogy valaki vagy valakik vették és veszik a fáradságot, és elballagnak megfelelő helyekre, és megfelelő minőségű vért adnak csak úgy oda. Jövő szombaton meg nem csak úgy lehet adni, hanem sörért, virsliért, lángosért meg mindenféle programokért cserébe. Azoknak, akik ezt megteszik, én is megköszönöm (innen, a jelentéktelen sarokból), a B pozitívaknak különösképp. :) Én még mindig nem mehetek, egyelőre saját magamnak is épphogy elég a készlet, de dolgozom az ügyön. Éljen a cékla!

Bünti (trest)

Liberális gondolkodású embernek tartom magam (semmi SZDSZ fan club meg hasonlók), és mint ilyennek az igazságosság érzékelő műszerem szerintem toleránsan és megfontoltan funkcionál. De most kiakadt a mutatója... Szlovák nyelvtörvény. Értelmetlen. Infantilis. Provokatív. Haszontalan. Szégyellnivaló.

Emberek, jogállam! Mond valamit?!

Szinten aluli erre mélyebben reagálni, úgyhogy ennyit szerettem volna közölni, a többi meg innen is szemezgethető:

Szégyen I.
Szégyen II.
Szégyen III.

Kultúrsokk

Kulturális - és egyéb összefoglaló következik.

Kezdem a rosszal. A da Vinci kiállítás elég fos. Talán az is benne van, hogy nagyon sokat vártam tőle, de ez mondjuk a helyzeten nem igazán változtat. Száraz. Unalmas.

Leonardóról olyan sok bőrt lehúztak már, hogy pont ezért feltételeztem, ezúttal egy igazán izgalmas aspektusból ismerhető meg az öreg. Persze, ki is volt élezve a feltaláló vonalra, és akár érdekes is lehetett volna, valamiért mégis hiányérzetem van. Nagyon sok eredeti terv alapján készített találmány van kiállítva, de annak, akinek a golyós csapágyak meg a csavaros istentudja micsodák nem mondanak semmit, annak ez nem egy nagy élmény. Mondjuk azt is aláírom, hogy az ingerküszöbünk is egyre magasabb. Nekem egy adott találmánynak ebben az esetben úgy van értelme, hogy pl. egy középkori ember olyan tevékenységet végez, amiben golyóscsapágyaz(gat)ni kell, és akkor látom, hogy mire való, valóban mennyire praktikus, és tényleg hatalmas újítás. Nem ismerem olyan behatóan a történelmet, hogy tudjam, Leonardo korában milyen eszközök álltak már rendelkezésre a különféle munkák elvégzéséhez. Elhiszem, hogy korszakalkotó ötletei voltak ennek a zseninek, de mégis éhezem a szemléletesebb bemutatást. Mondjuk nekem akár egy skicc is megtette volna arról, hogy x dolgot akkoriban y módon végeztek... pedig, ha da Vinci z találmánya megépítésre kerül, x-szel pikk-pakk végeznek. Egyedül a fából készült biciklit tudtam értékelni ilyen szempontból, mert az még nekem is kakukktojás volt, de az meg állítólag csak tréfa, azaz csak valami vicces kedvű akarta elhitetni, hogy Leonardo bringát is tervezett.

A másik rettentően idegesítő buktató pedig a "rakjunk még ki olyan dolgokat, ami da Vinci, hogy többnek látsszon ez az egész". Vam Design-ban többezer forintos áron Sziklás Madonna meg Utolsó vacsora posztereket nézegetni vicces. Nem kell. Tudom, hogy nem a festményeit állítják ki ezen a kiállításon, szóval csak tömegnövelés céljából nem kell poszterekkel dúsítani. Fölösleges. A Mona Lisa terem viszont egészségünkre váljon, az kifejezetten érdekes.

A Gomorráról azt kell tudni, hogy a nagyon sikeres könyv alapján lett egy film, amit Budapesten csak a Kinoban vetítenek. A könyvről egyelőre nem tudok nyilatkozni, mert tesztelés (olvasás) alatt van, ráadásul nem is általam. Legfontosabb információk, hogy aszerzőt állítólag halálosan megfenyegette a nápolyi maffia, a Camorra, és hogy az első oldalakon végre megvannak azok a halott kínaiak, akikről eddig kissé morbid módon a gombás bambuszos csirke mellett fantáziáltál, és csak reménykedtél, hogy valóban baromfit eszel, nem pedig a haláluk után eltüntetett, papírjaik miatt oly értékes kis egyenemberkéket.

A filmen elaludtam, de csak kb. 10 perc maradt ki, az is a vége felé. Amúgy míg ébren voltam, hatott rám. :) Meg utána is. De tényleg. Nő vagyok, szóval az összefüggéseket kevésbé értettem, de művészileg talán elkaptam a fonalat. Ügyes a képi megjelenítés, olyannyira, hogy néha érzed a bűzt, ami Nápolynak ebből a gusztustalan negyedéből árad, és kicsit te is mocskosnak érzed magad, miután a vászonra vér fröccsen. Hatásos. Pont annyira, mint a személytelen, értéktelen körítésből felbukkanó annál személyesebb tragédiák, a fiatal srácok élete, akik olyan természetességgel kezelik a bűnt, a halált, a kilátástalanságot, hogy nevetségessé is válnak az elképzeléseid úgy általában a döntésekről meg az egyetemes igényekről.

Az Angyalok és démonokat végigizgultam. Hosszabb volt mint a Gomorra, mégsem aludtam el rajta, sőt, végig kattogott az agyam meg bennem volt az a jól eső feszültség, amit minden tisztességes thrillernek kelteni illik az emberben. A színészi játék nem nyűgözött le, még Tom Hanksé sem, de kifejezetten élvezhető film, sok-sok utólag összerakható képdarabkával.

Bárkában június elején, azaz jövő héten még játsszák a Picasso: A világ teremtése c. színűvet, amit a Baltazár Színház ad elő. Nem tudom, van-e még jegy, terveim szerint holnap ki is derítem. Ha van, egyik szemem sír majd, a másik meg nevet, mert ha érdektelenséggel találkozom, biztosan kötöm majd a tényhez, hogy a darabban értelmi fogyatékos fiatalok - mellesleg a maguk módján képzett színjátszók - szerepelnek.

Ezenkívül közölnöm kell, hogy kellemes körülmények között kiváló barátságot kötöttem Villányban a (rajnai rizlingből készült) jégbor és a mandulabor nevű jelenségekkel. Isteni finom mindkettő. Az ilyen édesszájú nőknek, mint én, különösképpen ajánlható. Fűszeres, ízletes csemegebor, olvasás mellé, színház, mozi vagy épp kiállítás után biztosan jól esik... (jajde csokorba kötöttem megint mindent...)

Kicsi vagyok, nem gyáva

Könnyű elhinni, hogy nehéz bátornak lenni. Az ember annyi mindent megetet magával, aminek rettenetesen kevés köze van a valósághoz. Hogy újabban szocializálnak-e minket a gyávaságra, vagy természetes igényünk, nem tudom eldönteni. De az emberek többségénél abszolút mérhető ez a probléma. Illetve nem feltétlenül gond ez, tökéletesen be lehet rendezkedni egy gyáva életre is. Csak nem hiszem el, hogy az ebből adódó feszültség nem idéz majd elő egy elpattanást... rosszabb esetben robbanást.

Enikővel beszéltünk egyszer arról, hogy milyen béna már, hogy van, hogy az embernek időnként minden kiesik a kezéből. Hülyén is néz ki, hülyén is érzed magad tőle, hogy még egy rohadt kisolló sem marad meg a kezedben. Erre gyártottuk mi a "mindent jó erőteljesen kell megmarkolni" teóriát. Minden tárgyat nagyon tudatosan és határozottan kell megfogni, és akkor nem esik ki a kezedből. :) Jó, hát tudom, így könnyű, hogy ennyi szabadidőnk van!

Valahogy így lehet ez az élettel is. Ha csinálsz valamit, csak nagyon csinálni érdemes, hogy ne érezd hülyén magad. Persze csak ha fontos. Akkor jól meg kell markolni. Nem a tárgyat, nem a helyzetet, nem az érzést. Saját magadat. Hogy ott állj, benne a dologban, a közepében, pont annyira mozdíthatóan, amennyire te akarod. A bátorság rohadt nagy szabadság. Számolni minden lehetőséggel meg bölcsesség. Véleményem szerint döntéseket csak így lehet és érdemes hozni.

Saját tökéletlenségünkkel, időnkénti bátortalanságunkkal szembenézni is bátorság. Nem ideologizálni, nem keresni mentségeket, nem elbújni, egyszerűen beleállni a hibákba, a hiányosságokba. Amúgy is azt mondják, a túlságosan tiszta folyóban nem él meg a hal.

A bejegyzést ihlette: Jamamoto Cunetomo: HAGAKURE: A szamurájok kódexe c. könyv.

Áll a kapun

Darwin-év

Szerettem volna felderíteni, idén hány helyszínen és milyen programokkal várják az evolúcióra éhes magyar laikus közönséget (pl. engem). Merthogy Darwin jubilál. Nem tudom, kicsit talán szegényes a választék.

Debrecenben jó néhány előadással rukkolnak elő, de nem hiszem, hogy leutazom csak emiatt. Győrbe sem megyek, pedig az ő programjuk is jól hangzik. A "ki ha nem a természettudományi múzeum" gondolatból kiindulva reménykedem, hogy az ő ötleteik is megérnek majd egy misét.

National Geographic persze sok érdekességet ásott elő, szerintem érdemes csócsálgatni. A Darwin-nap alkalmából okos emberek állítottak össze ilyen "evolution for dummies" jellegű cuccot, ami szintén hasznosnak tűnik. És van egy kevésbé barátságos verzió is, ami miatt meg már feszülhetnek ellentétek (de csak a szokásos kék sarokban a kreacionisták, pirosban az evolúció barátai).

Semmiképp sem öklözöm az evolúció apropóján, de csodálatosnak tartom az "elmélet" létrejöttét. Sajnálom, ha valaki elzárkózik a megismerésétől, ugyanakkor értem, hogy más irányú az érdeklődése, és nem feccöl energiát olyan valamibe, amit nem tart arra érdemesnek. Én is pont ezt csinálom.

Naszóval, cheers, Lord Darwin!

Egy pillantás elég

Volt ugye az az emlékezetesen spirituális, nagyon zavaros, egészen komolyan vett időszaka az én életemnek, amit többen megszenvedtek velem... Miután fordultam egy jelentőset és a tudomány kezdett sokkal inkább érdekelni, hogy szkepticizmus, meg logika, ilyesmik váltak bálvánnyá. De amikor egy misztikusnak látszó jelenséget magyaráz vagy próbál magyarázni a tudomány, plusz ez a törekvés sikeresnek is tűnik, na az meg már az orgazmus maga.

Van olyan, hogy Malcolm Gladwell Blink c. könyve.

Első 16 oldal:

- Egy kártyás kísérlet* (kísérleti személy 4 pakliból - 2 kék, 2 piros - kártyákat húz, a pontos szabályokat nem ismerem, de amiről a k.sz. nincs felvilágosítva, hogy a piros pakliból származó kártyák sosem nyerők, a kékek mindig) vizsgálta a "megérzést" (nem a legjobb kifejezés), és azt találták, hogy az emberek látszólag nagyjából 50 kártya után kezdik sejteni, hogy nem kellene többet a rossznak vélt pakliból húzni, ám kb. 80 kártya kell ahhoz, hogy végleg bizonyossá váljon a feltételezésük. Eddig nem is lenne olyan érdekes, de ezeken az embereken egy stressz szintet mérő műszer van, ami egyértelműen bizonyítja, hogy már 10 kártya után stressz reakciót (izzadt tenyér, pulzusnövekedés) vált ki a piros pakli. Azaz: miért van szükség még 40, ill. 70 kártya kihúzására, ha kvázi már az elején ismerjük a tényeket?

- Másik kísérlet** egyetemisták bevonásával vizsgálta, a hallgatók egy 10 másodperces (hang nélküli) videó felvétel alapján érdemben értékelni tudják-e a filmen szereplő, számukra ismeretlen tanárokat. Értékelésük abszolút összhangban van azoknak a hallgatóknak a véleményével, akik egy egész szemesztert töltöttek az ominózus tanárokkal. :) 10 másodperc elég??? Pont ugyanannyit érne, mint fél év?

- A további részekben párkapcsolatokról is szó esik, analógiákról, a válások matematikájáról, összetevőkről, apróságokról, amik alapján percek alatt megjósolható egy kapcsolat kimenetele. Dermesztő. Innentől kötelező irodalom!

* Iowa Egyetem kísérlete
** Nalini Ambady nevéhez fűződik

Rendületlenül?

A mai bejegyzést egy sör reklám ihlette. Tartalma: magyar sör kapcsán lelkesedik listaszerűen magyarsága iránt egy fiatal srác. Egyébként tetszik a reklám, elsőre mindig megdobogtatja a szívem. Igazán lelkes leszek én is. Aztán megrázom magam, meg tán föl is sóhajtok. De jó volt még annak idején lelkesedni. Amikor még azt hittem, olyan valamire is büszke lehetek, amiért igazából semmit sem tettem. Amikor még minden reményem Magyarországra koncentrálódott.

Igen, megdobogtatja a szívem a tény, hogy egy gazdag nyelvet beszélek, hogy vannak igazán gyönyörű verseink, Papp Laci meg mindenképp... Csak ettől még nem tudok ide gyereket szülni. Ami jelenleg zajlik Magyarországgal, főként a gazdasággal, az kétségbe ejtő. Lelkesedhetek persze. Ettől még nem jó itt élni. Szeretek itt élni. De nem jó.

Ez az egész magyarságtudat kicsit haszontalanná vált. Mármint önmagában nem sokat ér. És ennek az országnak már lassan csak ez marad. Emlékszem, gimnazista koromban sokat jártunk Budapestre, az osztállyal, a sulival. Főként október 23-át céloztuk meg, de jöttünk más alkalomból is. Valahogy ennek kapcsán ivódott belém, hogy határontúli magyarnak lenni, az merő szenvedés, amiről pátoszos beszédeket lehet tartani, mert nekünk tán még sokkal nagyobb magyarság tudatunk is van (mondjuk legalább másfélszer annyi) mint akárki-bárki másnak. Így utólag csak: jaj. Csak körbe kellett volna nézni: tesi órán jókat kosaraztunk a szlovák osztály ellen, és egyik kedvencem tanárom volt a szlovák nemzetiségű torna tanárnő, akivel ironikusan lehetett humorizálni, néptáncolni is szerettem, mert kellemeseket beszélgettem azzal a szlovák, korombeli lánnyal, aki valamiért úgy érezte magyar néptáncot kell tanulnia... Szóval kiderült, hogy valójában hülyítem magam. Hogy a nagy magyarkodás csupán időtöltés. Utáltam a korlátolt szlovákokat, akik magyar létemre elvárták tőlem, hogy kifogástalan szlováksággal szólaljak meg, de ugyanúgy utáltam a korlátolt magyarokat, akik meg csak úgy passzióból vártak el tőlem dolgokat. Nem érzem különlegesnek magam attól, hogy határontúli magyar vagyok. Nem ettől vagyok több vagy kevesebb.

A kokárda miatt akkor szomorodtam el, amikor bizonyos pártok bizonyos megmozdulásainak jelképe lett. És akkor mondták, hogy aki nem tart velük, az igazából nem is annyira magyar. Itt valahogy megszűnt a varázs. Meg az is becsületünkre válhat, hogy évek óta minden jelentősebb nemzeti ünnepen kuka borogatással, tojás dobálással, gyújtogatással, randallírozással tisztelgünk azok előtt a hősök előtt, akik életüket adták a hazáért... nyilván, mert akkor még úgy tűnt, hogy megéri.

Tudom, hogy a gyerekeimnek Lázár Ervint, Weöres Sándort olvasok majd, a Magyar népmeséket viszont Szabó Gyula meséli nekik. Később meg nyilván tudni fogják, hogy a 6:3 az nem egyenlő a 2:1-gyel, és ha majd sörrel koccintanak is, azért egy arcrándítás belefér... Amit én, aki magyar vagyok, tudok, mindent meg szeretnék nekik tanítani. De remélem, elsősorban azt tanulják majd meg, hogy emberek. Külföldön képzelem felnevelni őket, és őszintén hiszem, hogy ez a világlátásukat is befolyásolja majd, pozitív irányba. De nyilván amint akcentusuk lesz, minden magyar virtusommal fel fogom pofozni őket. :)

A képen látható rejtvény megfejtői között semmit sem tudok kisorsolni, mert hó vége van. De az a piros-fehér-zöld akar lenni. A kék háttérnek nincs jelentősége, vagy ha van, akkor nyilván a Balaton, vagy a boldogság kék madara... vagy az ég. Legközelebb sokkal elvontabb képet rakok fel, gondolhattam volna, hogy ez a direkt dolog nem fog menni.

Képes

Itt van, megjött!!! Leonardó Vinciből. Majd' 4.000 Ft-ért bármely, egyszerű földi halandó megtekintheti. A nem teljesen egyszerűek olcsóbban. Gazdasági válságban hogy úgy mondjam, pofátlanság ennyit kérni, no de tekintve, hogy tegnap meg Benjamin Button különös történetéért is kiadtam 1.350 Ft-ot... ha nagyon hasonlítgatni akarok, akkor a Mester mindenképp többet ér, mint Brad Pitt. Szóval, igazán kíváncsi vagyok a kiállításra. Annak idején - lehettem vagy 15-16 éves - faltam da Vinci életét, könyv formában. Izgalmasnak találtam, még ha a szerző maga nem is kötött le túlzottan. Az Istennek sem jut eszembe, ki írta... Mindegy is. Lenyűgöző ember lehetett, a maga korában meg elképzelhetetlenül magas szinten állt. Alig várom, hogy lássam. Következő fizetésből, nyilván. :)

Benjamin Button élete meg érdekes sztori. Állítólag harmadik nekifutásra sikerült összehozni a filmet, anno Tom Cruise, később pedig Travolta jött szóba a főszerepre. Végül egy nem szcientológust választottak, pedig autentikusabb lett volna az őrült sztorihoz egy őrültebb színész. Tizenhárom, azaz 13 Oscar jelölés!!! No, ennyi viszont nincs benne. A sminkért nyilván megkapják, esetleg a legjobb női mellékszereplőnek is jár majd egy... de szerintem nem ez volt Brad Pitt legemlékezetesebb alakítása. A film maga meg... hát, igazából kiszámítható. Miközben néztem, sokszor arra gondoltam, hogy na, érjünk már oda, hogy csecsemővé fiatalodik, mert előzőleg nem kaptam üdítőt a túl hosszú sor miatt, és szomjas vagyok. Voltak a filmben nagyon oda nem illő részek, amik stílusában rombolták picit. Plusz én már a Titanic óta rosszul vagyok, ha egy öregasszony kezdi mesélni az élete történetét. Bár ott a nyakláncos öreglány kevesebbet szólt közbe, mint ebben a sztoriban. Azt hiszem, ha itthon nézem, a gépemen, talán el is alszom. De hogy ez a Kate Blanchette mennyire szép nő!

És még mindig nem láttam a Vicky Cristina Barcelonát!!! No, majd a héten talán.

Reset

Ha egy görbével lehetne szemléltetni az életem történéseinek, az érzelmeim intenzitásának és jellegének változásait... Jaj. Gyanítom egyébként, hogy változatos, ám harmonikus lenne. Táncot is lejthetnék rajta, akár. És jól is esne talán. Megélni sem rossz, ha közben az ember ki tud szállni onnan, ahonnan alapjáraton figyeli magát. Távolabbról mindennek több értelme van, tiszták az összefüggések, átláthatóbb minden. Ehhez viszont időnként tombolni kell, olyan istenigazából nagyon! Go let it out... Kell, hogy odabenn már elviselhetetlenül nagyon szar legyen, és akkor egyszer csak kinyílik az ajtó. Gyakorlatilag magától. Fotocella, mi?!

Meg alapvetően azzal lezárni egy tombolást, hogy mekkora szerencsefia... lánya vagyok én, közben meg örömkönnyekben úszni. Ilyen nem nagyon volt régen, már hogy régen is pont ugyanennyi boldogságosság volt körülöttem, csak adott pillanatban ügyet sem vetettem rá. És adott, borzasztónak tűnő pillanatban, egy vagon trágyával a fejemen... no, akkor nehéz meglátni bármi szépet is. Most már talán megy.

Azon gondolkodtam még, hogyan is érzem magam, amikor kirobban egy-egy nagyobb érzelem. Meg mi az, ami akkor nem igazán komfort érzés, és hogy ezen mi tudna változtatni. Hááát, semmi sem jutott eszembe. :) Nehezen követhető tudatállapot. Csak amiatt lehet érdekes a megértése, hogy ha valamit ízekre szedsz, máris követhetőbb, könnyebben érthető. Azt hiszem, ezzel várok még. Ha átlátnám, igen nagyon rettenetesen bölcs lennék. Az meg ugye teher. 24 évesen... hát hová terheljem még magam??? :)

Beteges

Én mindig szerettem a légcsőgyulladást. Nem irónia. Gyerekkoromban imádtam légcsőgyulladást kapni. Jelenleg is valami efféle kínoz, de most valahogy nem látom a varázsát. Persze, hogy nem a mazochizmus része a jelentős, hanem hogy olyankor nem mentem iskolába. Ráadásul mérföldekkel kellemesebb mint mondjuk egy torok- vagy mandulagyulladás. Azt a bizonyos gyógyteát meg, amit ilyenkor inni szoktam, anyu mindig olyan ízlésesen tálalta. TV-t néztem, jó meleg pokrócba bugyolálva, a konyhából hallottam a gyanús, teafőzésre utaló hangokat. Majd valóban megérkezett a gyógyír. Anyu. Meg persze a tea. Kaptam bele szívószálat, mert attól élvezhetőbbé vált az íze. Képzelhettem, hogy üdítőt iszom. Szerettem beteg lenni. Attól, ahogy anyu körözött körülöttem, egészen biztos voltam benne, hogy meg fogok gyógyulni.

Most meg megszűntek a betegség örömei. Jó, nem kell dolgozni menni. De most valahogy jobban is fáj, kellemetlenebb az egész. Egyedül vagyok. Nem szeretek beteg lenni. Nem tudok igazán a betegségek végére érni mostanában. Folyton az az érzésem, hogy nem egészséges vagyok, hanem időnként tünetmentes, azaz vagy a betegség előtt vagy után vagyok, és ez átmeneti állapot. Nem nézek utána a hipochondria leírásának, mert még az kellene, hogy a sok betegség mellé összeszedjem ezt a hipochondria dolgot is... Főztem magamnak teát, az íze pont olyan mint régen. Mégsem az igazi...

Agyhalál

Üdvözlet a halálba menőnek! Ez jut minden egyes alkalommal eszembe, amikor belépek a rettegett A/17-es arénába, ami Dr. Buday felségterülete... Ez a hetedik évem a felsőoktatásban, és ennek végig része volt az anatómia vizsgáktól való para. Nem nagyon van érzés, amihez ezt hasonlítani tudnám... nem tudsz vele megküzdeni, előtte kötelező kör a mosdóban (a fosok a vizsgától állapot itt nem kap átvitt értelmet), aztán megtörténik a nagy találkozás Buday fehér köpenyével és tekintetével. Ezen a két dolgon túl nem nagyon van meg más a külvilágból olyankor.

7 éve betéve tudok egy mondatot az anatómia könyvből, amit mikor legelőször, 18 évesen olvastam, elfogott a vágy, és éreztem, hogy ha én ezt megtanulom, az anatómia esszenciája kerül a birtokomba. Annyira tetszett, hogy talán ez volt az első komolyabban szerkesztett mondat, amit elsajátítottam. Így hangzik:
A Brodmann 4 Betz sejtjeiből indul el a piramispálya, a fehérállományon keresztül, a capsula internában besűrűsödik, innen a pedunculuson és a ponson keresztül haladva a nyúltvelőbe jut, itt a rostok 90%-a kereszteződik és a gerincvelő funiculus lateralisába jut, míg a rostok 10%-a nem kereszteződik, hanem a funiculus anteriorba kerül, ezek késsőbb a comissura anterior albában kereszteződnek. Ámen.
És az a borzasztó, hogy ebből csak a besűrűsödés és a kereszteződés fogalma nem tisztázódott számomra, pedig gyakorlatilag szinte csak ez van magyarul a szövegben. Ez valóban mindent elmond erről a tudomány terültetről, meg annak elsajátítási módjáról.

Szóval, holnap vizsgázom: Best of Idegrendszer. Írásbeli lesz, így sajnos abban az esetben, ha nem tudom a rám kiszabott tételt, már nem fogom hallani azt az immár kedvessé vált mondatot, hogy "Na jó, akkor mondja el a gégét!". Mert kétszer is ez lett a feleletemben a mentőcsónak, még annak idején. A jó öreg gége volt a joly joker. Azt álmomból felkelve is tudtam. Most nincs ilyen pót kérdés opció, ilyen ez az egyetemi képzés: személytelen, rideg, korlátolt... Itt kérem, már komoly kutatókat nevelnek, itt nem lehet holmi gégeporcokkal megúszni egy vizsgát. Ez van.

Nagyon állat!

Tegnap belemerültem egy cikkgyűjtemény olvasásába. Mindezt persze a tüszős mandulagyulladás és a holnapi szigorlat közötti időben... Etológiáról is szó volt többek között, és ezeket kéne akkor megemészteni:

- az elefántok közösen járnak elpusztult társaik "sírját" látogatni
- a makákó télen hógolyózni szokott
- a holló (!) hátán csúszkál a havon (és gondolom, mindeközben sorozza a makákó a hógolyókkal)
- a papagáj meg tud tanulni 5-ig számolni, de ha ront, és kijavítják, megsértődik és nem tanul tovább, ezért kell az idomárnak egy segéd, aki lényegében együtt "tanul" a papagájjal, és ha ront, az idomár csak őt szidja meg, erre figyel a papagáj is, így ebből tanul, valamint az önérzete is épségben marad
- a hiéna pedig hangosan röhög ha játszanak vele... nyilván sokan megteszik

További feldolgozandók:
- a csótány hetekig elél, ha levágják a fejét - idővel éhenhal
- a strucc szeme nagyobb mint az agya
- a legtöbb ajakrúzs tartalmaz halpikkelyt
- évente nagyjából 10.000 madár pusztul el úgy, hogy ablakba ütközik (jómagam 2005-ben tanúja voltam egy ilyen halálesetnek... nyugodjék békében)
- a csiga 3 évig is képes aludni
- a polip megeszi a saját karját (vagy hogy hívják), ha már nagyon éhes
- ha a skorpióra szeszes italt cseppentenek, megbolondul és saját magát csípkedi halálra (csókoltatom, aki ezt kipróbálta)
- a kacsa hápogása nem visszhangik, és senki sem tudja miért
- egy krokodil sosem tudja kinőni a medencét, amiben él, ami azt jelenti, hogy ha egy bébi krokodilt beraksz egy akváriumba, további életében ugyanolyan kicsi marad
- alvás közben a delfinek egyik szeme nyitva van, by the way alvás közben úszni is tudnak, vagy fordítva
- a zsiráf saját nyelvével tisztítja a fülét
- a halak is köhögnek... Robitussin!

Napirajz

Jaj, eztet most muszáj, indexről. I love Napirajz!