Femme

Enikőtől kaptam a linket, a hideg futkos rajtam minden alkalommal, amikor megnézem. Egyszerűen lenyűgöző! Ehhez teljesen illeszkedik az a könyv, ami a blogom mottóját adta, és ami tényleg kihagyhatatlan mű minden nő számára, ez a Farkasokkal futó asszonyok, Clarissa Pinkola Estées tollából.

MÜ

Az idei moziünnep kizárólag azért fért bele az ünnep kategóriába nálam, mert ha végre sikerült valami nézhető filmet, ahhoz tartozó megfelelő időpontot és jegyet találni, megszólaltak a fanfárok a fejemben. Igaz, csak hétvégén moziztunk, de nagyjából csütörtök óta azt próbáltuk kisakkozni, melyik film lenne a megfelelő. Fárasztó volt. Kicsit az is érezhető volt, hogy a mozik sem igazán lelkesednek a nagy ünneplésért. Jegyet foglalni nem lehetett az esemény ideje alatt egyetlen Palace Cinema moziban sem, max. vásárolni, de akkor még mindig ott van a sorbanállás - mint fél napos program - elkerülhetetlensége. Ilyen szempontból ki kell emelnem a Cinema City (Aréna) szervezését, mert ott jegyet is lehetett foglalni (igaz, egy órával előtte át kellett venni), a hosszas várakozást pedig a jegykiadó automaták révén oldották meg. Plusz volt kapacitás arra is, hogy egy ember az automatáknál álljon, és segítsen eligazodni azok - amúgy egyértelmű - menüjében. Tényleg le a kalappal. Megéri átgondoltan szervezni, mert én pl. az a típus vagyok, akinek a sok-sok kis baki miatt elmegy a kedve bizonyos szolgáltatóktól.

Összességében a program sem volt túl kiemelkedő, egy rendszeres mozilátogató számára nem nagy durranás. Azt gondoltam, sokkal több régebbi filmet hoznak majd vissza.

Úgy kötöttünk kompromisszumot Gergővel, hogy megnézünk egy "művész" meg egy amolyan "populárisabb" filmet. Szombaton Cirko-Gejzír lett megcélozva, és a vetítést megelőző kissé nyomasztó csend után, plusz 3 ember társaságában megtekintettük az Aaltra c. belga-francia, fekete-fehér filmet. Kellőképpen groteszk humor kíséretében zajlott a történet két, frissen mozgássérültté lett férfi utazásáról. A legjobb jelző talán az, hogy nagyon emberi. Mikor kiléptünk a mozi ajtaján, 10-es skálán 7-esre pontoztam a művet, utóbb sokszor eszembe jutottak jelenetek, és emiatt kapott még egy pontot. Szeretem, ha egy ideig még él bennem a film, az mindenképp feljavítja az aktuális véleményem. Tudom ajánlani.

Tegnap este pedig a Közellenségeket láttuk, amiről - jórészt Johnny Depp miatt - csak szuperlativuszokban tudok nyilatkozni. A sztori is nagyon izgalmas, de a főhős karaktere a legmegnyerőbb. 10-ből 9 (csak azért nem 10, mert ettől egyelőre maradandóbb a Becstelen brigantyk-élmény).

Krallala

Idejön a jazz hercegnő: 2009. 11. 18. - Papp László Sportaréna!!!

Eszeveszett

Megin' a buzik. Kezdem a rosszal. Felvonultak, minek következtében a tervezettnél kb. 1 órával (nem túlzás) többet kocsikáztunk aznap Gergővel hazafelé. Állt az egész ki.....tt város. Liberális legyen a talpán, aki erre nem mondja, hogy "kabbe". Mert ugye egyszerű, hazamenni vágyókkal szemben nincs nagybetűs tolerancia, oldd meg, ahogy tudod, mer' mi jusztis vonulunk. Miért nem lehet felmérni a körülményeket? Értem én, hogy bizonyos városokban ez népünnepély, gigamajális meg minden, és komolyanmondom, bár itt is az lenne... De ez egy szerencsétlen város, ahol amúgyis minden útfelbontást egyszerre időzítenek, ahol útfelbontások nélkül is rémületes az infrastruktúra... szóval, magyaroknak magyar melegeket! Tessék körülnézni, és igazodni a lehetőségekhez.

Amúgy meg a meleg fesztivál keretén belül elmentem művészbe filmet nézni, és nagyon-nagyon tetszett. I cant't think straight (Elveszed az eszem). Hihetetlen jó hangulatú film, humorral, szenvedéllyel, és mindez mélyenszántva ráadásul. Tényleg csak ajánlani tudom. Gondolkodtam, ugyanez a sztori vajon pasikkal is ennyire eladható lett volna-e, és arra jutottam, hogy nekem minden bizonnyal igen, de a heteró férfi közönség kb. 100%-át elveszítették volna. Azért egy férfiban mégiscsak a leszbikus ágyjelenetek hagyhattak mélyebb nyomokat. Én meg mint vérbeli romantikus a szerelmes versnél kaptam a szivem fölötti ruhadarabhoz és markoltam meg azt nagy átéléssel. Amikor meg épp nem világfájdalom volt, akkor sokat nevettünk.

Cseresznyevirágország

Az egész Japán témakör néhány éve jött elő nálam. Egyszer Yamato koncerten voltam, és sokáig úgy maradtam... azaz lenyűgözve (ezt itt a blogomon is megörökítettem anno). Beszereztem a CD-jüket, aztán orrba-szájba hallgattam és hallgattattam a tanítványaimmal is, akik imádták. Innen jött az érdeklődés a japán gyógypedagógia iránt, amelyben a művészetterápiák kiemelten fontosak. Olvasgattam, nézelődtem, és megérett a gondolat: Japánba kell mennem tanulni és dolgozni. Ebből a Japánba menés nem sikerült. De ha egyszer csak egy hetet tölthetnék ott, azért is végtelenül hálás lennék. Szeretem amúgy, ha ilyeneket mondok... mintha nem csak és kizárólag tőlem függne, hogy megyek-e vagy sem. Na, mindegy.

Egy kardvágással odébb ugrom: a szamurájokon külön ámulok, és már régóta keresek olyan könyvet, amiben nem a rengeteg kimondhatatlan és megjegyezhetetlen nevű japán dinasztia soroltatik fel (évszámostul!!!), hanem valami konkrétum kerül elő a filozófiájukról meg ennek az egész misztikus szamuráj kultusznak a hátteréről. Úgy tűnik, megvan a könyv, mégpedig Hiroaki Sato Szamurájlegendák c. műve indul a pozícióért. Még meg sem rendeltem, mert sajnos ebben az életemben úgy alakult, hogy a fizetésem napján tudom csak egészen biztosan, adott hónapban megengedhetek-e magamnak olyan luxus cikk(ek)et, mint a könyv. Így holnap dől el a dolog. Ez az egész amúgy egy HVG cikk kapcsán jött elő, amiben a Néprajzi Múzeum szamurájos kiállításáról írnak nem éppen hízelgő kritikát. Ennek ellenére szombaton (szept. 5.) szeretném megnézni, mert hiszem, ha látom. Aznap 15 órától van tárlatvezetés, és egy órával ezután kezdődik egy wadaiko koncert, amit japánnak álcázott magyar dobosok adnak (ha jól tudom). De ITT a részletes program.

Megint moziban...

... voltunk, és kiváló ötlettől vezérelve megtekintettük a Becstelen brigantykat. 10-ből erős 8-as, de jobban hajlik a 9-es felé. Brad Pitt megintcsak ritka jó színész, olyan tájszólást rittyentett magának a karakterhez, hogy öröm volt hallgatni. De minden alakítás páratlan amúgy. A német tisztek annyira tenyérbemászóra és vontatottan, nyájaskodóan betegesre sikeredtek, hogy a végén már én magam gyújtottam volna rájuk a zárt mozit... Bevallom, arra számítottam, hogy 144 perces értelmetlen vérfürdőt fogunk végignézni, és mellesleg lesz egy elég jól eltalált sztori is a borzalmak mellé. Ehhez képest egy nagyon átgondolt és kidolgozott, izgalmas, több szálon futó történet, és a vérengzést illetően is konszolidálta magát Tarantino.

És apropó, VÉR: hadd népszerűsítsem a Városmajorban tartandó Retro Véradás nevezetű eseményt, amelyre szeptember 5-én, azaz jövő szombaton kerül majd sor. Míg az ominózus, sok ponton elrontott mandulaműtétemre nem került sor, különösebben nem gondoltam bele, milyen jófejség, hogy vannak, akik vért adnak másoknak. Nekem (is) az életemet mentette meg, hogy valaki vagy valakik vették és veszik a fáradságot, és elballagnak megfelelő helyekre, és megfelelő minőségű vért adnak csak úgy oda. Jövő szombaton meg nem csak úgy lehet adni, hanem sörért, virsliért, lángosért meg mindenféle programokért cserébe. Azoknak, akik ezt megteszik, én is megköszönöm (innen, a jelentéktelen sarokból), a B pozitívaknak különösképp. :) Én még mindig nem mehetek, egyelőre saját magamnak is épphogy elég a készlet, de dolgozom az ügyön. Éljen a cékla!

Kultúrsokk

Kulturális - és egyéb összefoglaló következik.

Kezdem a rosszal. A da Vinci kiállítás elég fos. Talán az is benne van, hogy nagyon sokat vártam tőle, de ez mondjuk a helyzeten nem igazán változtat. Száraz. Unalmas.

Leonardóról olyan sok bőrt lehúztak már, hogy pont ezért feltételeztem, ezúttal egy igazán izgalmas aspektusból ismerhető meg az öreg. Persze, ki is volt élezve a feltaláló vonalra, és akár érdekes is lehetett volna, valamiért mégis hiányérzetem van. Nagyon sok eredeti terv alapján készített találmány van kiállítva, de annak, akinek a golyós csapágyak meg a csavaros istentudja micsodák nem mondanak semmit, annak ez nem egy nagy élmény. Mondjuk azt is aláírom, hogy az ingerküszöbünk is egyre magasabb. Nekem egy adott találmánynak ebben az esetben úgy van értelme, hogy pl. egy középkori ember olyan tevékenységet végez, amiben golyóscsapágyaz(gat)ni kell, és akkor látom, hogy mire való, valóban mennyire praktikus, és tényleg hatalmas újítás. Nem ismerem olyan behatóan a történelmet, hogy tudjam, Leonardo korában milyen eszközök álltak már rendelkezésre a különféle munkák elvégzéséhez. Elhiszem, hogy korszakalkotó ötletei voltak ennek a zseninek, de mégis éhezem a szemléletesebb bemutatást. Mondjuk nekem akár egy skicc is megtette volna arról, hogy x dolgot akkoriban y módon végeztek... pedig, ha da Vinci z találmánya megépítésre kerül, x-szel pikk-pakk végeznek. Egyedül a fából készült biciklit tudtam értékelni ilyen szempontból, mert az még nekem is kakukktojás volt, de az meg állítólag csak tréfa, azaz csak valami vicces kedvű akarta elhitetni, hogy Leonardo bringát is tervezett.

A másik rettentően idegesítő buktató pedig a "rakjunk még ki olyan dolgokat, ami da Vinci, hogy többnek látsszon ez az egész". Vam Design-ban többezer forintos áron Sziklás Madonna meg Utolsó vacsora posztereket nézegetni vicces. Nem kell. Tudom, hogy nem a festményeit állítják ki ezen a kiállításon, szóval csak tömegnövelés céljából nem kell poszterekkel dúsítani. Fölösleges. A Mona Lisa terem viszont egészségünkre váljon, az kifejezetten érdekes.

A Gomorráról azt kell tudni, hogy a nagyon sikeres könyv alapján lett egy film, amit Budapesten csak a Kinoban vetítenek. A könyvről egyelőre nem tudok nyilatkozni, mert tesztelés (olvasás) alatt van, ráadásul nem is általam. Legfontosabb információk, hogy aszerzőt állítólag halálosan megfenyegette a nápolyi maffia, a Camorra, és hogy az első oldalakon végre megvannak azok a halott kínaiak, akikről eddig kissé morbid módon a gombás bambuszos csirke mellett fantáziáltál, és csak reménykedtél, hogy valóban baromfit eszel, nem pedig a haláluk után eltüntetett, papírjaik miatt oly értékes kis egyenemberkéket.

A filmen elaludtam, de csak kb. 10 perc maradt ki, az is a vége felé. Amúgy míg ébren voltam, hatott rám. :) Meg utána is. De tényleg. Nő vagyok, szóval az összefüggéseket kevésbé értettem, de művészileg talán elkaptam a fonalat. Ügyes a képi megjelenítés, olyannyira, hogy néha érzed a bűzt, ami Nápolynak ebből a gusztustalan negyedéből árad, és kicsit te is mocskosnak érzed magad, miután a vászonra vér fröccsen. Hatásos. Pont annyira, mint a személytelen, értéktelen körítésből felbukkanó annál személyesebb tragédiák, a fiatal srácok élete, akik olyan természetességgel kezelik a bűnt, a halált, a kilátástalanságot, hogy nevetségessé is válnak az elképzeléseid úgy általában a döntésekről meg az egyetemes igényekről.

Az Angyalok és démonokat végigizgultam. Hosszabb volt mint a Gomorra, mégsem aludtam el rajta, sőt, végig kattogott az agyam meg bennem volt az a jól eső feszültség, amit minden tisztességes thrillernek kelteni illik az emberben. A színészi játék nem nyűgözött le, még Tom Hanksé sem, de kifejezetten élvezhető film, sok-sok utólag összerakható képdarabkával.

Bárkában június elején, azaz jövő héten még játsszák a Picasso: A világ teremtése c. színűvet, amit a Baltazár Színház ad elő. Nem tudom, van-e még jegy, terveim szerint holnap ki is derítem. Ha van, egyik szemem sír majd, a másik meg nevet, mert ha érdektelenséggel találkozom, biztosan kötöm majd a tényhez, hogy a darabban értelmi fogyatékos fiatalok - mellesleg a maguk módján képzett színjátszók - szerepelnek.

Ezenkívül közölnöm kell, hogy kellemes körülmények között kiváló barátságot kötöttem Villányban a (rajnai rizlingből készült) jégbor és a mandulabor nevű jelenségekkel. Isteni finom mindkettő. Az ilyen édesszájú nőknek, mint én, különösképpen ajánlható. Fűszeres, ízletes csemegebor, olvasás mellé, színház, mozi vagy épp kiállítás után biztosan jól esik... (jajde csokorba kötöttem megint mindent...)

Kicsi vagyok, nem gyáva

Könnyű elhinni, hogy nehéz bátornak lenni. Az ember annyi mindent megetet magával, aminek rettenetesen kevés köze van a valósághoz. Hogy újabban szocializálnak-e minket a gyávaságra, vagy természetes igényünk, nem tudom eldönteni. De az emberek többségénél abszolút mérhető ez a probléma. Illetve nem feltétlenül gond ez, tökéletesen be lehet rendezkedni egy gyáva életre is. Csak nem hiszem el, hogy az ebből adódó feszültség nem idéz majd elő egy elpattanást... rosszabb esetben robbanást.

Enikővel beszéltünk egyszer arról, hogy milyen béna már, hogy van, hogy az embernek időnként minden kiesik a kezéből. Hülyén is néz ki, hülyén is érzed magad tőle, hogy még egy rohadt kisolló sem marad meg a kezedben. Erre gyártottuk mi a "mindent jó erőteljesen kell megmarkolni" teóriát. Minden tárgyat nagyon tudatosan és határozottan kell megfogni, és akkor nem esik ki a kezedből. :) Jó, hát tudom, így könnyű, hogy ennyi szabadidőnk van!

Valahogy így lehet ez az élettel is. Ha csinálsz valamit, csak nagyon csinálni érdemes, hogy ne érezd hülyén magad. Persze csak ha fontos. Akkor jól meg kell markolni. Nem a tárgyat, nem a helyzetet, nem az érzést. Saját magadat. Hogy ott állj, benne a dologban, a közepében, pont annyira mozdíthatóan, amennyire te akarod. A bátorság rohadt nagy szabadság. Számolni minden lehetőséggel meg bölcsesség. Véleményem szerint döntéseket csak így lehet és érdemes hozni.

Saját tökéletlenségünkkel, időnkénti bátortalanságunkkal szembenézni is bátorság. Nem ideologizálni, nem keresni mentségeket, nem elbújni, egyszerűen beleállni a hibákba, a hiányosságokba. Amúgy is azt mondják, a túlságosan tiszta folyóban nem él meg a hal.

A bejegyzést ihlette: Jamamoto Cunetomo: HAGAKURE: A szamurájok kódexe c. könyv.

Áll a kapun

Képes

Itt van, megjött!!! Leonardó Vinciből. Majd' 4.000 Ft-ért bármely, egyszerű földi halandó megtekintheti. A nem teljesen egyszerűek olcsóbban. Gazdasági válságban hogy úgy mondjam, pofátlanság ennyit kérni, no de tekintve, hogy tegnap meg Benjamin Button különös történetéért is kiadtam 1.350 Ft-ot... ha nagyon hasonlítgatni akarok, akkor a Mester mindenképp többet ér, mint Brad Pitt. Szóval, igazán kíváncsi vagyok a kiállításra. Annak idején - lehettem vagy 15-16 éves - faltam da Vinci életét, könyv formában. Izgalmasnak találtam, még ha a szerző maga nem is kötött le túlzottan. Az Istennek sem jut eszembe, ki írta... Mindegy is. Lenyűgöző ember lehetett, a maga korában meg elképzelhetetlenül magas szinten állt. Alig várom, hogy lássam. Következő fizetésből, nyilván. :)

Benjamin Button élete meg érdekes sztori. Állítólag harmadik nekifutásra sikerült összehozni a filmet, anno Tom Cruise, később pedig Travolta jött szóba a főszerepre. Végül egy nem szcientológust választottak, pedig autentikusabb lett volna az őrült sztorihoz egy őrültebb színész. Tizenhárom, azaz 13 Oscar jelölés!!! No, ennyi viszont nincs benne. A sminkért nyilván megkapják, esetleg a legjobb női mellékszereplőnek is jár majd egy... de szerintem nem ez volt Brad Pitt legemlékezetesebb alakítása. A film maga meg... hát, igazából kiszámítható. Miközben néztem, sokszor arra gondoltam, hogy na, érjünk már oda, hogy csecsemővé fiatalodik, mert előzőleg nem kaptam üdítőt a túl hosszú sor miatt, és szomjas vagyok. Voltak a filmben nagyon oda nem illő részek, amik stílusában rombolták picit. Plusz én már a Titanic óta rosszul vagyok, ha egy öregasszony kezdi mesélni az élete történetét. Bár ott a nyakláncos öreglány kevesebbet szólt közbe, mint ebben a sztoriban. Azt hiszem, ha itthon nézem, a gépemen, talán el is alszom. De hogy ez a Kate Blanchette mennyire szép nő!

És még mindig nem láttam a Vicky Cristina Barcelonát!!! No, majd a héten talán.

Napirajz

Jaj, eztet most muszáj, indexről. I love Napirajz!

Délelőttök a kádba'

Jaj, még sok ilyet...

Művészet

Ezen röhögök már egy hete:

Prédikátor könyve

1.	Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak.
2.	Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, a mi ültettetett.
3.	Ideje van a megölésnek és ideje a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek.
4.	Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek.
5.	Ideje van a kövek elhányásának és ideje a kövek egybegyűjtésének; ideje az ölelgetésnek és ideje az ölelgetéstől való eltávozásnak.
6.	Ideje van a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak.
7.	Ideje van a szakgatásnak és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak.
8.	Ideje van a szeretésnek és ideje a gyűlölésnek; ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek.

Mindezt tegnap hallgattam végig egy pohár ital és egy nagyon kedves ember társaságában... Mert akkor épp ennek volt itt az ideje. :)

Kutatás

Engedtessék meg, hogy itt legyen a reklám helye. Érdekesnek ígérkezik. Mennék, ha nem máshol lennék épp akkor. Ezidőtájt fogyasztom majd ugyanis édesanyám tejfölös csirkéjét, tarhonyával. Az meg ugye nemebben az országban lesz. De Ti menjetek, ha nem lesztek máshol és nem csináltok vmi egészen mást!

Ahol viszont egészen biztosan/pont/épp leszek holnap, az a Gödör. Paniks meg Csík Zenekar, ötletgazda: Enikő. Köszönjük, Enikő! :)

Tudományos. Fantasztikus!

100 oldal után is el lehet kezdeni rajongani egy könyvért, esett már meg velem többször, és annak is megvan a maga bája, de azért a 10 oldal utáni szokott az igazi lenni... Douglas Adams, Robert Merle, Salman Rushdie... kb. ilyen kaliberűekkel sikerült eddig. A mai nappal Arthur Koestler is csatlakozott.

Pontosan nem tudom, mikorra datálható a(z elsőre) kockábbnak tűnő gondolkodásért való rajongásom kezdete, de tényleg megőrülök az egyszerű, érthető, logikusan érvelő gondolatmenetekért. Nagyjából a főiskolai tanulmányaim kezdetével éreztem úgy, hogy valóban elkezdtek gondolataim lenni. Jó, persze, van aki ebben nő fel, meg tök természetes, de nálam ez egyértelműen később épült ki. És akkor most meg az van, hogy a rendszer felülíródott, most érzem, hogy érteni akarom meg hogy nem kell a rizsa, és kritikusan próbálok szemlélődni. Érdekes élmény.

A másik meg, hogy minden mindennel összefügg... hihetetlen. Az első szakdogámnál is látszólag teljesen indokolatlan irodalommal dolgoztam, aztán mégis összeértek a szálak. Ilyenekért tudok igazán rajongani. Most is Koestlert olvasom, és tényleg látom magam előtt, hová tudnám beilleszteni a tőle lopott sorokat a mostani szakdogámba, ami a súlyosan-halmozottan sérült látássérültek pszichológiáján belül íródik. Ehh... a fejemben, egyelőre. De még időben vagyok, hisz' hol van még a határidő!

Érdemes volt ám lemászni a fáról annak idején, meg hogy ez az egész tudat dolog is milyen jól alakult... :)

Ajánlom magam

Vasárnapig csekkolható még a Lélek és test c. fotó kiállítás. Aki ezügyben csatlakozna ahhoz a kedves, jópofa, művészetekért rajongó emberhez, aki én vagyok, az jelezze. Én ugyanis vasárnap tiszteletemet teszem. Eddig, ha jól számolom, egyedül megyek.

Meg lesz még jazz fesztivál is, ill. már el is kezdődött. Programja is van.

Közben nem haladok a szakdolgozatommal. Ebből idén sem lesz Bachmann-díj.

Hideg is van. Lassan rámtör az őszi depresszió. Mondjuk eddig vagy összefüggően voltam depressziós (években mérve), vagy teljesen indifferens , semmihez sem köthető időpontokban.

A kiállítás

Még hezitálok, hogy megtekintsem-e a Vam Design Centerben nyugvó halottakat. Mint anatómiából átlagban 2 évente levizsgázó hallgató, állíthatom, hogy érdekel a téma, nagyon is. Azt meg főként aláírom, hogy ez a technika/megismerési mód korszakalkotó. Minden országban jól jönne egy ilyen, és talán lassan magunk mögött hagyhatnánk a bűzös, formalin medencéből kihalászott alanyokat. Nehezen, de talán túltenném magam azon, hogy egykor élő testek között mászkálok, és részeire bontott ember cafatokat mustrálok, mert valóban kíváncsi vagyok.

Ámde...

Gyerekek, hát már ez is MADE IN CHINA! Én Kínának azt sem hinném el, amit kérdez. Mert hiába adnak ki - tök fölöslegesen - közleményt a kiállítók, hogy nem tudják bizonyítani, hogy nem megkínzott, kivégzett politikai foglyokat raktak ki elénk, de a kínaiak nekik azt mondták, hogy ezek tuti nem azok. Ugyanmá'. Olyan kétséges ennek az egész kiállításnak az etikája úgy önmagában is, miért kell még Kínával megfejelni? Az meg valószínűleg elképzelhetetlen, hogy egyszercsak kipattan az ember fejéből egy ilyen kiállítás ötlete, és akkor aki felajánlja a testét, az a részese lehet a nagy műnek. Persze, rohadt lassan haladna a dolog, de én speciel egyedül ezt tartom etikusnak. Mennyivel kellemesebb lenne úgy végigsétálni, hogy tudod, ennek az embernek is ez volt a végakarata, a másik is alig várta, hogy ide kerülhessen, stb.

Ez az én testem, ha egy deka hozzátartozóm sincs, akkor is az enyém, és ha porhüvely/szartartály és a lelkemhez meg egyéb fennkölt fogalmakhoz nem is kötődik, akkor is kijár nekem az a tisztesség, hogy ha nem akarom mutogatni a csontvázam, rajta az izomrendszeremmel, akkor ne kelljen mutogatnom. Még akkor is, ha az egy magasabb szint, hogy az ember tényleg nem kötődik a testéhez. Nem értem el azt a szintet, slussz. Nekem szar ez így. A politikai foglyok esetében meg... hát ezt talán nem is részletezném. Ha a faterodból készítenének metszeteket, akarata/akaratod ellenére, az talán valahol b.sztatná a kis lelkedet, hogy ugyan tán ezt mégsem kellene. És valószínűleg leköpném magam a Free Tibet után, ha sanszos, hogy azért fizetek pénzt, hogy esetleg őket nézzem a Kínai Népköztársaság jóvoltából.

Szóval, tényleg csak a morális hátterével van problémám, azt, hogy tudományos értelemben lenyűgöző, nem vitatom. De a new york-iak legalább olcsón nézhették meg.

Jó borzongást, gyerekek!

A mesefilmeket valószínűleg sosem fogom kinőni. Így lesz legalább egy dolog, ami miatt a gyerekeim favorizálják majd kissé infantilis anyjukat. Rajongok értük. Kedvenceim az ír mesék, koboldokkal meg tündérekkel. De bármi jöhet, ami kellőképpen kedves és az erőszaknak csak a "legszükségesebb" verzióját használja fel. Anno elmulasztottam A faun labirintusát, amit végül a héten pótoltam. Kár volt. Hát, az egy vérborzalom. Ha még nem néztétek meg, most már ne is. Kicsit mintha Mel Gibsonnak is benne lenne a keze. A főgonosz száját szétvágják, rendre valami beteg elméből kipattant szörnyszülemény tűnik fel minden mesés jelenetben - szemgolyóival az asztalon, és a happy end-ben úgy lesz végül boldog a kis főhős, hogy egy pisztolylövéssel teríti le a nevelőapja, így utolsó perceinek hallucinációját kéne elfogadni megnyugtató befejezésként. Elmebetegek.

De van ám nekünk Narniánk. Amit szünet nélkül imádok. És megérkezett a második rész. Egyedül nem megyek moziba, csak végszükség esetén, úgyhogy várom kedves mesefilm rajongó ismerőseimet, nézzük meg együtt. :)

Boldog békeidők

Mindenkinek megvan a Tesz-Vesz város? Nem bírok rájönni, hogy mitől alapmű és hogy miért voltam képes még pár nappal ezelőtt is percekig elmélyülten nézegetni a legújabb kiadást. Imádom a rajzokat, a helyes kis figurákat, malacok, dundi macskák, no és a kukac!, meg irtó jó, hogy csomó apró részletre lehet bukkanni sokadik "olvasás" után is. Nem túl bugyuta, de vér sem folyik literszámra, a tevékenységek mókásak, mégis életszerűek. Lehet, hogy csak ennyi? Mindenesetre imádom még ma is. Klásszikus. Gondolkodom, megvegyem-e már most a gyereknek. :)