Present perfect

Kicsit most nem voltam tevékeny, mer' másodállást kerestem (találtam) meg el is jegyeztek. :)

Ezek vannak mostanában.

Megint moziban...

... voltunk, és kiváló ötlettől vezérelve megtekintettük a Becstelen brigantykat. 10-ből erős 8-as, de jobban hajlik a 9-es felé. Brad Pitt megintcsak ritka jó színész, olyan tájszólást rittyentett magának a karakterhez, hogy öröm volt hallgatni. De minden alakítás páratlan amúgy. A német tisztek annyira tenyérbemászóra és vontatottan, nyájaskodóan betegesre sikeredtek, hogy a végén már én magam gyújtottam volna rájuk a zárt mozit... Bevallom, arra számítottam, hogy 144 perces értelmetlen vérfürdőt fogunk végignézni, és mellesleg lesz egy elég jól eltalált sztori is a borzalmak mellé. Ehhez képest egy nagyon átgondolt és kidolgozott, izgalmas, több szálon futó történet, és a vérengzést illetően is konszolidálta magát Tarantino.

És apropó, VÉR: hadd népszerűsítsem a Városmajorban tartandó Retro Véradás nevezetű eseményt, amelyre szeptember 5-én, azaz jövő szombaton kerül majd sor. Míg az ominózus, sok ponton elrontott mandulaműtétemre nem került sor, különösebben nem gondoltam bele, milyen jófejség, hogy vannak, akik vért adnak másoknak. Nekem (is) az életemet mentette meg, hogy valaki vagy valakik vették és veszik a fáradságot, és elballagnak megfelelő helyekre, és megfelelő minőségű vért adnak csak úgy oda. Jövő szombaton meg nem csak úgy lehet adni, hanem sörért, virsliért, lángosért meg mindenféle programokért cserébe. Azoknak, akik ezt megteszik, én is megköszönöm (innen, a jelentéktelen sarokból), a B pozitívaknak különösképp. :) Én még mindig nem mehetek, egyelőre saját magamnak is épphogy elég a készlet, de dolgozom az ügyön. Éljen a cékla!

Kicsi vagyok, nem gyáva

Könnyű elhinni, hogy nehéz bátornak lenni. Az ember annyi mindent megetet magával, aminek rettenetesen kevés köze van a valósághoz. Hogy újabban szocializálnak-e minket a gyávaságra, vagy természetes igényünk, nem tudom eldönteni. De az emberek többségénél abszolút mérhető ez a probléma. Illetve nem feltétlenül gond ez, tökéletesen be lehet rendezkedni egy gyáva életre is. Csak nem hiszem el, hogy az ebből adódó feszültség nem idéz majd elő egy elpattanást... rosszabb esetben robbanást.

Enikővel beszéltünk egyszer arról, hogy milyen béna már, hogy van, hogy az embernek időnként minden kiesik a kezéből. Hülyén is néz ki, hülyén is érzed magad tőle, hogy még egy rohadt kisolló sem marad meg a kezedben. Erre gyártottuk mi a "mindent jó erőteljesen kell megmarkolni" teóriát. Minden tárgyat nagyon tudatosan és határozottan kell megfogni, és akkor nem esik ki a kezedből. :) Jó, hát tudom, így könnyű, hogy ennyi szabadidőnk van!

Valahogy így lehet ez az élettel is. Ha csinálsz valamit, csak nagyon csinálni érdemes, hogy ne érezd hülyén magad. Persze csak ha fontos. Akkor jól meg kell markolni. Nem a tárgyat, nem a helyzetet, nem az érzést. Saját magadat. Hogy ott állj, benne a dologban, a közepében, pont annyira mozdíthatóan, amennyire te akarod. A bátorság rohadt nagy szabadság. Számolni minden lehetőséggel meg bölcsesség. Véleményem szerint döntéseket csak így lehet és érdemes hozni.

Saját tökéletlenségünkkel, időnkénti bátortalanságunkkal szembenézni is bátorság. Nem ideologizálni, nem keresni mentségeket, nem elbújni, egyszerűen beleállni a hibákba, a hiányosságokba. Amúgy is azt mondják, a túlságosan tiszta folyóban nem él meg a hal.

A bejegyzést ihlette: Jamamoto Cunetomo: HAGAKURE: A szamurájok kódexe c. könyv.

Rendületlenül?

A mai bejegyzést egy sör reklám ihlette. Tartalma: magyar sör kapcsán lelkesedik listaszerűen magyarsága iránt egy fiatal srác. Egyébként tetszik a reklám, elsőre mindig megdobogtatja a szívem. Igazán lelkes leszek én is. Aztán megrázom magam, meg tán föl is sóhajtok. De jó volt még annak idején lelkesedni. Amikor még azt hittem, olyan valamire is büszke lehetek, amiért igazából semmit sem tettem. Amikor még minden reményem Magyarországra koncentrálódott.

Igen, megdobogtatja a szívem a tény, hogy egy gazdag nyelvet beszélek, hogy vannak igazán gyönyörű verseink, Papp Laci meg mindenképp... Csak ettől még nem tudok ide gyereket szülni. Ami jelenleg zajlik Magyarországgal, főként a gazdasággal, az kétségbe ejtő. Lelkesedhetek persze. Ettől még nem jó itt élni. Szeretek itt élni. De nem jó.

Ez az egész magyarságtudat kicsit haszontalanná vált. Mármint önmagában nem sokat ér. És ennek az országnak már lassan csak ez marad. Emlékszem, gimnazista koromban sokat jártunk Budapestre, az osztállyal, a sulival. Főként október 23-át céloztuk meg, de jöttünk más alkalomból is. Valahogy ennek kapcsán ivódott belém, hogy határontúli magyarnak lenni, az merő szenvedés, amiről pátoszos beszédeket lehet tartani, mert nekünk tán még sokkal nagyobb magyarság tudatunk is van (mondjuk legalább másfélszer annyi) mint akárki-bárki másnak. Így utólag csak: jaj. Csak körbe kellett volna nézni: tesi órán jókat kosaraztunk a szlovák osztály ellen, és egyik kedvencem tanárom volt a szlovák nemzetiségű torna tanárnő, akivel ironikusan lehetett humorizálni, néptáncolni is szerettem, mert kellemeseket beszélgettem azzal a szlovák, korombeli lánnyal, aki valamiért úgy érezte magyar néptáncot kell tanulnia... Szóval kiderült, hogy valójában hülyítem magam. Hogy a nagy magyarkodás csupán időtöltés. Utáltam a korlátolt szlovákokat, akik magyar létemre elvárták tőlem, hogy kifogástalan szlováksággal szólaljak meg, de ugyanúgy utáltam a korlátolt magyarokat, akik meg csak úgy passzióból vártak el tőlem dolgokat. Nem érzem különlegesnek magam attól, hogy határontúli magyar vagyok. Nem ettől vagyok több vagy kevesebb.

A kokárda miatt akkor szomorodtam el, amikor bizonyos pártok bizonyos megmozdulásainak jelképe lett. És akkor mondták, hogy aki nem tart velük, az igazából nem is annyira magyar. Itt valahogy megszűnt a varázs. Meg az is becsületünkre válhat, hogy évek óta minden jelentősebb nemzeti ünnepen kuka borogatással, tojás dobálással, gyújtogatással, randallírozással tisztelgünk azok előtt a hősök előtt, akik életüket adták a hazáért... nyilván, mert akkor még úgy tűnt, hogy megéri.

Tudom, hogy a gyerekeimnek Lázár Ervint, Weöres Sándort olvasok majd, a Magyar népmeséket viszont Szabó Gyula meséli nekik. Később meg nyilván tudni fogják, hogy a 6:3 az nem egyenlő a 2:1-gyel, és ha majd sörrel koccintanak is, azért egy arcrándítás belefér... Amit én, aki magyar vagyok, tudok, mindent meg szeretnék nekik tanítani. De remélem, elsősorban azt tanulják majd meg, hogy emberek. Külföldön képzelem felnevelni őket, és őszintén hiszem, hogy ez a világlátásukat is befolyásolja majd, pozitív irányba. De nyilván amint akcentusuk lesz, minden magyar virtusommal fel fogom pofozni őket. :)

A képen látható rejtvény megfejtői között semmit sem tudok kisorsolni, mert hó vége van. De az a piros-fehér-zöld akar lenni. A kék háttérnek nincs jelentősége, vagy ha van, akkor nyilván a Balaton, vagy a boldogság kék madara... vagy az ég. Legközelebb sokkal elvontabb képet rakok fel, gondolhattam volna, hogy ez a direkt dolog nem fog menni.

Reset

Ha egy görbével lehetne szemléltetni az életem történéseinek, az érzelmeim intenzitásának és jellegének változásait... Jaj. Gyanítom egyébként, hogy változatos, ám harmonikus lenne. Táncot is lejthetnék rajta, akár. És jól is esne talán. Megélni sem rossz, ha közben az ember ki tud szállni onnan, ahonnan alapjáraton figyeli magát. Távolabbról mindennek több értelme van, tiszták az összefüggések, átláthatóbb minden. Ehhez viszont időnként tombolni kell, olyan istenigazából nagyon! Go let it out... Kell, hogy odabenn már elviselhetetlenül nagyon szar legyen, és akkor egyszer csak kinyílik az ajtó. Gyakorlatilag magától. Fotocella, mi?!

Meg alapvetően azzal lezárni egy tombolást, hogy mekkora szerencsefia... lánya vagyok én, közben meg örömkönnyekben úszni. Ilyen nem nagyon volt régen, már hogy régen is pont ugyanennyi boldogságosság volt körülöttem, csak adott pillanatban ügyet sem vetettem rá. És adott, borzasztónak tűnő pillanatban, egy vagon trágyával a fejemen... no, akkor nehéz meglátni bármi szépet is. Most már talán megy.

Azon gondolkodtam még, hogyan is érzem magam, amikor kirobban egy-egy nagyobb érzelem. Meg mi az, ami akkor nem igazán komfort érzés, és hogy ezen mi tudna változtatni. Hááát, semmi sem jutott eszembe. :) Nehezen követhető tudatállapot. Csak amiatt lehet érdekes a megértése, hogy ha valamit ízekre szedsz, máris követhetőbb, könnyebben érthető. Azt hiszem, ezzel várok még. Ha átlátnám, igen nagyon rettenetesen bölcs lennék. Az meg ugye teher. 24 évesen... hát hová terheljem még magam??? :)

Beteges

Én mindig szerettem a légcsőgyulladást. Nem irónia. Gyerekkoromban imádtam légcsőgyulladást kapni. Jelenleg is valami efféle kínoz, de most valahogy nem látom a varázsát. Persze, hogy nem a mazochizmus része a jelentős, hanem hogy olyankor nem mentem iskolába. Ráadásul mérföldekkel kellemesebb mint mondjuk egy torok- vagy mandulagyulladás. Azt a bizonyos gyógyteát meg, amit ilyenkor inni szoktam, anyu mindig olyan ízlésesen tálalta. TV-t néztem, jó meleg pokrócba bugyolálva, a konyhából hallottam a gyanús, teafőzésre utaló hangokat. Majd valóban megérkezett a gyógyír. Anyu. Meg persze a tea. Kaptam bele szívószálat, mert attól élvezhetőbbé vált az íze. Képzelhettem, hogy üdítőt iszom. Szerettem beteg lenni. Attól, ahogy anyu körözött körülöttem, egészen biztos voltam benne, hogy meg fogok gyógyulni.

Most meg megszűntek a betegség örömei. Jó, nem kell dolgozni menni. De most valahogy jobban is fáj, kellemetlenebb az egész. Egyedül vagyok. Nem szeretek beteg lenni. Nem tudok igazán a betegségek végére érni mostanában. Folyton az az érzésem, hogy nem egészséges vagyok, hanem időnként tünetmentes, azaz vagy a betegség előtt vagy után vagyok, és ez átmeneti állapot. Nem nézek utána a hipochondria leírásának, mert még az kellene, hogy a sok betegség mellé összeszedjem ezt a hipochondria dolgot is... Főztem magamnak teát, az íze pont olyan mint régen. Mégsem az igazi...

Agyhalál

Üdvözlet a halálba menőnek! Ez jut minden egyes alkalommal eszembe, amikor belépek a rettegett A/17-es arénába, ami Dr. Buday felségterülete... Ez a hetedik évem a felsőoktatásban, és ennek végig része volt az anatómia vizsgáktól való para. Nem nagyon van érzés, amihez ezt hasonlítani tudnám... nem tudsz vele megküzdeni, előtte kötelező kör a mosdóban (a fosok a vizsgától állapot itt nem kap átvitt értelmet), aztán megtörténik a nagy találkozás Buday fehér köpenyével és tekintetével. Ezen a két dolgon túl nem nagyon van meg más a külvilágból olyankor.

7 éve betéve tudok egy mondatot az anatómia könyvből, amit mikor legelőször, 18 évesen olvastam, elfogott a vágy, és éreztem, hogy ha én ezt megtanulom, az anatómia esszenciája kerül a birtokomba. Annyira tetszett, hogy talán ez volt az első komolyabban szerkesztett mondat, amit elsajátítottam. Így hangzik:
A Brodmann 4 Betz sejtjeiből indul el a piramispálya, a fehérállományon keresztül, a capsula internában besűrűsödik, innen a pedunculuson és a ponson keresztül haladva a nyúltvelőbe jut, itt a rostok 90%-a kereszteződik és a gerincvelő funiculus lateralisába jut, míg a rostok 10%-a nem kereszteződik, hanem a funiculus anteriorba kerül, ezek késsőbb a comissura anterior albában kereszteződnek. Ámen.
És az a borzasztó, hogy ebből csak a besűrűsödés és a kereszteződés fogalma nem tisztázódott számomra, pedig gyakorlatilag szinte csak ez van magyarul a szövegben. Ez valóban mindent elmond erről a tudomány terültetről, meg annak elsajátítási módjáról.

Szóval, holnap vizsgázom: Best of Idegrendszer. Írásbeli lesz, így sajnos abban az esetben, ha nem tudom a rám kiszabott tételt, már nem fogom hallani azt az immár kedvessé vált mondatot, hogy "Na jó, akkor mondja el a gégét!". Mert kétszer is ez lett a feleletemben a mentőcsónak, még annak idején. A jó öreg gége volt a joly joker. Azt álmomból felkelve is tudtam. Most nincs ilyen pót kérdés opció, ilyen ez az egyetemi képzés: személytelen, rideg, korlátolt... Itt kérem, már komoly kutatókat nevelnek, itt nem lehet holmi gégeporcokkal megúszni egy vizsgát. Ez van.

Válság

::::ALKOTÓI VÁLSÁG* MIATT BIZONYTALAN IDEIG SZÜNETELEK::::

*vizsgaidőszak

Hétvége

Csak beköszönés jelleggel

Megújultam. Hajszínezés, -vágás. Jó lett. Kép (erről) viszont nincs, ego-blog ide, vagy oda.

Koestler már említett könyvének hatására kifejezetten bele vagyok szeretve a csillagászatba. Arra gondoltam, el is megyek a planetáriumba, itt a fővárosban. De úgy tűnik, csak kisherceget meg ufós előadást lehet nézni. Meg még néhány említésre sem méltó dolgot. Kár, pedig sok minden érdekelt volna. De már szerveződik egy személyes találkozó egy állítólag nagy tudású csillagász-asztrológussal. Ha megtörtént, mindenképp beszámolok.

Békés napokat, nyugodt éjszakát! Remélem, holnap nem masíroznak gárdisták a szülőfalumtól 20 km-re, ill. egy postást sem ver meg egy pap sem. :)

Pauza

Másfél hetes elvonulásom (értsd őszi szünet) eredményei: új szakdolgozati témám van, sorrendben immár a nagyon sokadik változat, de ez elég stabilnak tűnik most (értsd pont mint a többi). Már csak rá kell vennem a kompetens személyeket (értsd pszichológiai tanszék), hogy a merőben orvosi vonatkozású téma rettentően pszichológiai vonatkozást kap az én 45 oldalamban. Erről mellesleg még magamat is meg kell győznöm. A másik eredmény combot, hasat, feneket illető - édesanyám főztje 6 napon keresztül. Ilyen áron nem kár hízni.

Kedves kis történet következik. 7 hónapja költöztem az új albérletembe, közvetlen szomszéd leányzó valahonnan végig ismerős, de csak annyira, hogy amúgy túlzottan ne foglalkozzak a kérdéssel. Teljesen véletlenül, ahogy az lenni szokott, kiderül egy kutyafuttában elkövetett beszélgetésből, hogy az említett hölgy szintén szlovákiai. Szlovákiának elég sok települése van, de úgy rendeltetett, hogy neki pont abból a 800, azaz nyolczsáz lelket számláló faluból kell származnia, ahonnan nekem. Mondom, nyolcszáz!!! Egy 2 milliós városban egymás mellé költözünk. Na, nem ragozom tovább, aki tanult valószínűség számítást vagy van neki józan esze, az épp annyira nem érti, mint én. Ez van.

Kedden Marót Viktória húzza a talp alá valót a morrisonsban. Oda tessék eljönni.

Pihenő

Beteg vagyok. Az orvosok sem tudják, mi bajom van. Mert még nem mentem orvoshoz. Ha hétfőig nem javul, el kell mennem házidokit látogatni, akinél azóta nem jártam, hogy pár hónapja a nővérke rémületében majdnem izomból tépte ki a Népszabadságot a kezemből. Hogy ilyet ne tegyek. Hogy nem lehetek nem jobboldali gondolkodású, hisz olyan kedves lány vagyok. Pedig én csak Népszabit olvastam. Nekem az ilyen egyszerű dolgok ilyen egyszerű jelentéssel bírnak. Ez akkor annyira sokkolt, hogy azóta nem mertem beteg lenni. De most fekszem, átlagban napi 10-16 órát alszom, sokat látogatom a lakás legkisebb helyiségét és a nap nagy részét összegörnyedve töltöm. Azt hiszem, Bél Flóra kisasszony megint megadta magát. De ezen is túl leszek. Holnap kötelezően egyetemre megyek, úgyhogy reggel 8-ig mindenképp meg kell gyógyulnom.

Birtokos

Nem tudom, másnak is van-e időnként olyan érzése, hogy nem ő irányítja a saját életét, vagy mondhatnám úgy is, hogy kevés befolyása van erre az egész cirkuszra, ami inkább körülötte, nem pedig benne zajlik. Tudatosság. Enikővel kedvenc poén a tudatos étkezés definíciója: a végig tudom, hogy eszem (by Laár). Na, ez nekem most eléggé hiányzik. Nem vagyok tudatos, de semelyik procikámban sem, vagy csak most nem érzem, hogy az lennék. Elzúg a fülem mellett egy csomó esemény, aminek elméletileg én lennék a középpontjában, mégsem érzem, hogy érintve lennék. Azazhogy persze, érint, ha valami a végsőkig kiszipolyozza az energiáimat. Nem tudom, hol tört meg a fenenagy tudatos életmód, de pillanatnyilag nincs. Kicsit azt érzem, hogy minden életterületemen ping-pongoznak velem. Hülye aki hagyja, tisztában vagyok vele. És nem is panaszáradat ez, csak ugye grafomán jellegemhez erősen köthető, hogy úgy értem meg leginkább a bennem zajló eseményeket, ha leírom. Próbálom érteni, hová folyik az életem - most leginkább ki, ujjak között.

Ma végtelenül fáradt voltam, meg picit talán fásultnak is nevezhetném. Szimplán fizikai okokból, 3-kor nyugovóra téréstől sokkal jobbat nem várhat az ember. Bár igazából gyűjtögettem én ennek az áldatlan helyzetnek az összetevőit, pont azzal, hogy nélkülem csinálom a mindennapjaimt. Viszont kellemes oldala is volt ennek az állapotnak. Totálisan hidegen hagytak az érzelmeim. Nem voltam ideges, képtelen voltam az lenni. Az összes gyerekem együtt sem tudott úgy kiborítani, hogy ez akár az arcomon megjelenüljön. Ma kicsit amúgy ők kapartak össze, meg nagyon picit támaszkodtam a kis 7 éves vállukra, és ettől olyan természetesnek éltem meg minden helyzetet, amilyennek velük eddig soha. Talán alakulunk, talán lesz még ebből az 5 + 1 gyerekből csoport. Vagy ha úgy tetszik, közösség. Ma nagyon szerettem velük lenni.

De most lefekszem.

Bódottá

Pár hete voltam ARC-on, onnan a kép is meg az ihlet, hogy boldogság top listát készítsek. Amiben persze rangsor nincs, mert a történések között feromon hormon molekulákban mérhető különbség talán van, de érzetre mindegyik hasonlóan kurvajó volt. A heti termés.

Reggel nem vagyok álmos. Személyes kedvezmény a bookline-tól. Elalváshoz szól a Karmapa Jenno. Enikő a családjáról mesél. Pulyka steak mézes sárgadinnyével, naranccsal. Gyula vezet, én mellette ülök. Gyöngyi megvár munka után. Timike a 3 hét alatt először mosolyog az ölemben. Habfürdő, mécses. Megölelem Szimonettát. Benji Marioval beszél. Benji megölel.

Sokkal jobban hangzik, mint az ezen a héten is 3x ült mellettem büdös ember a trolin. Amit mondjuk az egyensúly végett ideírok, de ha lehetne, kitörölném. Alepvetően ritkán finnyáskodom és kényeskedem, annál is inkább, mert egy kicsi gyerek is képes nagyon büdöset csináni, hát még amikor 4-nek működik egyszerre az anyagcseréje. Szóval, ez a munkám része. De azért, emberek, mosakodjunk és együnk olyat, amitől nem bűzlik egy egész troli!!!

Ajánlom magam

Vasárnapig csekkolható még a Lélek és test c. fotó kiállítás. Aki ezügyben csatlakozna ahhoz a kedves, jópofa, művészetekért rajongó emberhez, aki én vagyok, az jelezze. Én ugyanis vasárnap tiszteletemet teszem. Eddig, ha jól számolom, egyedül megyek.

Meg lesz még jazz fesztivál is, ill. már el is kezdődött. Programja is van.

Közben nem haladok a szakdolgozatommal. Ebből idén sem lesz Bachmann-díj.

Hideg is van. Lassan rámtör az őszi depresszió. Mondjuk eddig vagy összefüggően voltam depressziós (években mérve), vagy teljesen indifferens , semmihez sem köthető időpontokban.

:(

Ma nagyon nem találtam a helyem. Júniusban elballagtak a gyerekeim, és akkor nem tudatosult bennem semmi, ellenben most, hogy vissza kellene rázódnom a napi rutinba, de a napi rutin összes "kelléke" nélkül, most elég szar. Az utóbbi egy évben már hazajártam, amikor dolgozni mentem. Olyan kis béke sziget voltunk. Összes ici-pici mozdulatot ismertem, minden gyerekem nyafogását pillanatok alatt beazonosítottam, egyszerre lélegeztünk, egyszerre léteztünk. Mindezt a mindenki számára elvárható és épp igényelt távolsággal, mégis vmilyen szinten saját kis biztonságos burokban, de furcsamód pont ezzel a háttérben lehetett magabiztosan nyitni a külső, új dolgok felé. Az érzelmi stabilitás elég meggyőző önbizalmat adott az összes gyerekemnek. Ezt pedig 1-1,5 év alatt építgettük szépen lassan, közösen. Olyan gördülékenyen formálódtunk a 2 év alatt szép kerekre, már-már hiba nélküli együttműködésre, hogy ez az új helyzet most nagyon fáj. Csak úgy elmentek, elment a kis család. Új gyerekek vannak, akiket még csak méregetek, meg egyelőre hatalmas a távolság, szakadéknyi. Meg aztán kicsit hajlamos vagyok misztifikálni is ezt az egészet, de úgy érzem, nem sokszor esik meg, hogy 5 ember ennyire egymásra találjon. Bár az is igaz, hogy az én életemben elég sok az ilyen rátalálnivaló ember.

Jaj... hiányoznak, na.

Könnyű Katát...

Jelentem, jelenleg így érzem magam. Mer'hogy este party van.

Egyveleg

Majdnem sikerült rekordot döntenem: úgy tűnt, ebben a hónapban már nem is postolok egyet sem. Pedig de. Lassan vége a nyárnak, egy db jogosítvány és egy db fog elvesztése a mérleg. Illetve a jogsi megszerzésének esélye félúton elúszott. (Nem én vagyok ennyire béna, lehetőségem sem adódott rá a professzionálisan működő autósuli miatt.) A fogamat meg szerdán húzták ki. Bátran kijelenthetem, saját kis statisztikám szerint Szlovákia nem lidokain nagyhatalom. Mindezt az bizonyítja, hogy eddigi otthoni fogászati kezeléseim mindegyikénél spóroltak az érzéstelenítővel. Így történt, hogy ezalkalommal is sikerült átélnem a foghúzást a maga teljes természetességében. Besza'-behu'. De nem a röhögéstől.

Ha már statisztika, mindenképp szót kell ejteni az olimpiai játékok minket érintő mérlegéről is. Számokba nem bocsátkozom, de aki követte az eseményeket, annak világos, hogy siralmasat alakítottunk. Sajnálom a sportolóinkat, nyilván van ennek észszerű oka is, nemcsak a rosszabbul élünk mint 138.131 éve... Részemről nem bántanék senkit, mert az élsporthoz nagyon hozzá sem tudok szagolni, bírálni sem ezt szeretném, mindössze sajnálom, hogy ezt az olimpiát nem a megszokott módon élvezhettük. Kedvencem, amit mindenképp megörökítenék kicsiny blogos felületemen: Rogge hozzászólása a jelenlegi jamaikai isten, Bolt szerepléséhez. Érdemes elolvasni. Köszönjük, Emese! Csak hogy mindenki tudja, atlétikai etikett szerint: távot lefut, győzelmet konstatál, az utolsó befutót is kézfogás céljából bevár, majd lesétál és csendben, szerényen, visszafogottan örül az olimpiai bajnoki címnek. Nagyjából ez lenne a NOB elnökének elképzelése a megfelelően viselkedő bajnokról, olyanról, akit ő a pályán látni szeretne. Ki a f.szt érdekel amúgy, Rogge milyet szeretne látni. Feltételezem, férfitársaink nagy többsége meg meztelen nagymellű atléta csajokat szeretne látni a pályákon, így is élvezhetőbb lenne egy-egy verseny. De ez sem érdekli az atlétákat. Nyilván.

Másik teljesen nem idevágó statisztika szerint pedig a Szlovákiában élő 15 éven aluliak nagy többsége elsősorban a magyart, mint olyat tekinti elsőszámú gyűlölt ellenségnek. Ezután jönnek a cigányok, ha jók az értesüléseim. Saját kis optimista konklúzióm: a cigánygyűlölet kevésbé virágzik Szlovákiában a tínédzserek körében. Ez azért örömteli és biztató. Ezzel a szép gondolattal zárom a mai firkát. Csók.

Ossze-vissza elet

Azert nem lesznek ekezetek a mondandomban, mer nem abban az orszagban vagyok, ahol vannak ekezetek. Kicsit zsufoltra sikeredett ez a nyar, de ennek keveske koze van sajna a tervszeru piheneshez. Fokent 3 orszag kozott ingazom, es emiatt ezen a nyaron a MAV Zrt.-vel toltom a legtobb idot, ez megerne egy kulon postot, de nem akarom kibillenetni magam a jelenlegi lelki egyensulybol. Egyik orszagban vezetni tanulok (nagyon elveztem mind a 3 km-t, amit megtettem), masikban baratok meg munka, harmadikban fokent kikapcs. Munka alatt most a szeptemberi tanev kezdesre keszulest ertem, plusz anyaggyujtest a szakdolgozathoz. Kozben elobukkantak nem vart tulajdonsagaim, kenyszeres rendszerezes: meloban, privatban... dobozolom az eletem. A valtozas tovabbi jelei: nem birom melegen fogyasztani a kavet, mar csak jegesen iszom (ha fazom, akkor is :)), senki sem birna satorban alvasra kenyszeriteni - a fesztival buzi eletmod 24 eves koromban tragikus hirtelenseggel hunyt el, mar kepes vagyok eddig gyujtogetett kacataimtol egy laza mozdulattal megszabadulni (persze, csak mert nem illenek a rendszerbe - lasd dobozolas), ill. teljes lelkesedest tanusitok a munkam irant (lehet pillanatnyi elmezavar is a munkaszunetnek koszonhetoen). Fogytam is. A Tatraban meg havazik. Ha eszembe jut meg vmi ehhez hasonloan felettebb erdekfeszito, mindenkepp megosztom.

Nagy fenekű nők napja

Második nekifutásra próbálkoztam a 90 napos diétával, elsőre 4, másodikra 8 nap után véreztem el. Mindkét alkalommal a gyümölcsnapon buktam el. Aki nem ismeri ezt a divatos fogyókúrás módszert, annak csak röviden annyit róla, hogy táplálék szétválasztáson alapul, fehérje, keményítő, szénhidrát és gyümölcs - azaz adott napon csak az annak megfelelő kaját veheted magadhoz. Végig csaltam egy kicsit, mert bár betartottam, hogy étkezés után min. 2 óráig hagyjam pihenni a gyomrom, de igazából akkor ettem, amikor már nagyon éhes voltam, és nem pont akkor, amikor az elő van írva. És ez a diéta alatt elég sűrűn előfordult. A napi 3-szori étkezés, ezekkel a gyerek adagokkal elég közel áll a koplaláshoz, így a mennyiségben is csaltam.

Problémáim:
- sosem voltam jóllakott (nem kipukkadásról beszélek, mert az átlag magyar emberhez képest én átlag magyar madár adagot eszek alapjáraton is)
- nagyon gyorsan megéheztem, és nem értem mi a jó abban, hogy a gyomorsav mossa a gyomorfalamat (kedves buddhista mondás, hogy ne azért egyél, mert éhes vagy, hanem azért egyél, hogy ne legyél éhes :))
- a reggeli gyümölcsevést végképp nem értem (minden reggelire azt kell enni) - savam lesz, beindul az emésztésem, ellenben túl sok mindent nem kell megemésztenem, mert ugye nagyjából vizes cuccot nyelek, és a főétkezésig hosszú-hosszú órák telnek el, így tök "fölöslegesen" háborog a gyomrom
- az egésznapos gyümölcs zabálásnak végképp nem látom értelmét - egy teljes napig savasítom a szervezetem, miközben évek óta arról harsognak, hogy az elsavasodás minden baj forrása
- egyedül a gyümölcsnapon van megadva nagy kegyesen tízórai és uzsonna, az összes többin teljesen logikátlan, hogy mondjuk reggeli és ebéd között kb. fele annyi idő telik el, mint az ebéd és vacsora között, a vacsora ráadásul fele az ebéd mennyiségének. az üzenet világos: dögölj éhen!

Nem tetszett, igaz nem volt hosszú életű a dolog, de nálam nincs több esélye ennek a felettébb fura eredetű diétának. Végig szarul éreztem magam, és tegnap már a gyomrom is megfájdult (az a szúró, sehogy se jó, fekélygyanús fájdalom...). Állítólag 15-20 kilót is le lehet vele fogyni, ami nálam végül egy kb. 30 kilós versenysúlyt eredményezne. :) Szóval, úgy döntöttem, ettől a fölösleges 5 kilótól mégiscsak a jól bevált mozgásos módszerrel szabadulok meg.

Ami a legeslegeslegfontosabb ebben az egész ügyben, hogy a 90 napos diéta valójában nem leellenőrizhető. Keresgélésem során EZ volt a legmélyrehatóbb magyarázat. Így ennél a pontnál meg is bukik. Ha nincs forrás, nincs felelős, nincs bizonyíték, reális keretek között nem nagyon van miről beszélni. A szubjektív élményeket meghagynám a vallásnak. Szelíd tudománybuziként egy halk mea culpa után ezennel búcsút intek ennek a nagyszerű "módszernek".