A nagy varázslók

Mi a bajom a Pannonnal, avagy amikor én vagyok a szolgáltatásért

- Tarifacsomagot váltottam. Fölfelé! Azaz többet szeretnék fizetni a pannonnak, mer' az nekem jó. Ez 800 Ft-os költséggel jár. Érted. Nem kevesebbet fizetnék, kvázi "károsítva" a céget, hanem TÖBBET. Ez nekem mégis plusz pénzembe kerül.
- Amennyiben elérem a 30.000 Ft-os álomhatárt a telefonhívásaimmal, magasforgalmi előleget fizettetnek velem. Ami adott esetben meghaladhatja a számlám díját. Azaz csinálsz 37.000 Ft-ot, és kapsz még egy csekket 42.000-ről. Persze ők azt mondják, nem büntetnek azért, mert magasabb forgalmat bonyolítottál NEKIK, és nagyobb bevételhez juttattad ŐKET, ez valójában a TE javadat szolgálja. Mert ezt az összeget nagyvonalúan lebeszélheted a későbbiek során. Ja, hogy az előző összeg roamingban keletkezett, ezt az utóbbit meg csak belföldi hívásokra használhatod??? Hát zavar ez bárkit is...
- A roamingban elkövetett (figyelem, szomszédos, EU-s országról van szó) sms-ezés, tételenként 90, azaz kilencven magyar forintba kerül. És mindez azután, hogy már beszabályozták a mobil szolgáltatók legális, roamingos tolvajlását.

Az OTP-vel meg csak annyi a problémám, hogy párszáz forintok tűnnek el a számlámról kezelési költség címén, miközben nem választhatom, hogy a tenyerembe vagy a számlámra kérem-e a fizetésem. Úgy képzelem az én kis utópiámban, hogy teljes körű felvilágosítás után én döntöm el, milyen fáradságokat és kellemetlenségeket veszek a nyakamba azzal, hogy esetleg nem a számlámra utaltatom a pénzemet. Ismerve magamat, úgysem a készpénzeset választanám, de hadd döntsem el ÉN. Jelen helyzetben a pontos jövedelmem annak függvénye, hány részletben szeretnék hozzájutni. Nevetséges.

Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás megvan? Zéró szolgáltatás, maximális rablás. Ha feltörik az autódat, senki sem veszi észre, de ha 1 perccel túllépted a parkolási időt, azonnal ott terem egy zöld ruhás illetékes elvtárs. Közérdekű információ: ha megbüntetnek, és a büntetés idejétől számított 5 percen belül még megveszed a jegyet, néhány ezer forinttal kevesebbet kell fizetned. De erre csak egy hónapban egyszer van lehetőséged, továbbiak az indoklásod és a parkolási jóistenek hangulatának függvényei. Ugyanakkor, ha benyújtottad a kérelmed, a válaszuk pedig nemleges, az elbírálás ideje alatt természetesen ketyeg az óra, és ha nem tartod a határidőt, egyre többet kell fizetned. Mert téged kötelezhetnek, hogy 5 napon belül fizess, de ők addig vacakolnak egy elbírálással, amíg kedvük tartja.

És így tovább...

A hét legcukibb bűnözői

Ezúton szeretnék gratulálni Mr. Obamának a Nobel-békedíjhoz. Őszintén remélem, hogy a két háború igazgatása nem terheli le annyira, hogy ne tudja személyesen átvenni a jól megérdemelt kitüntetést. Jó egészséget kívánok!

A Hal a tortán e heti szereplőiről is csak elismeréssel tudok szólni a tv2 felé. Sokszor nézem a műsort, mert imádok főzni, és túl azon, hogy még így képernyőn keresztül is élvezetes gasztro élményekhez juthatok, jó néhány, a műsorban feltálalt ételt magam is elkészítek. Én a paprika tv-t is nézem, na. De hogy most a csatorna a priusszal élők társadalomba való integrálásának nemes feladatát is felvállalta (így az indoklás), ahhoz külön gratulálok. S hogy a beskatulyázás ellen is ilyen erőteljesen kampányol (súlyos testi sértés és "ártalmatlan" sikkasztás egy asztalnál), szintén dícséretes. Szép is az, ha a szórakoztatást és a pénzhajhászást félretéve, magasabbrendű szellemi célokat ostromol a média... (Erre mondta a bátyám, hogy lehet, hogy jövő héten meg pedofil papok lesznek a szereplők, a főcímben, a nevük alatt az "elejtett" ádozatok számával.) Nem kell már értéket közvetíteni amúgy, ezt rég nem várja el senki szerintem, de talán bizonyos morális kereteken - és ez még mindig hatalmas teret feltételez - belül érdemes mozogni. Szerintem.

Kicsi vagyok, nem gyáva

Könnyű elhinni, hogy nehéz bátornak lenni. Az ember annyi mindent megetet magával, aminek rettenetesen kevés köze van a valósághoz. Hogy újabban szocializálnak-e minket a gyávaságra, vagy természetes igényünk, nem tudom eldönteni. De az emberek többségénél abszolút mérhető ez a probléma. Illetve nem feltétlenül gond ez, tökéletesen be lehet rendezkedni egy gyáva életre is. Csak nem hiszem el, hogy az ebből adódó feszültség nem idéz majd elő egy elpattanást... rosszabb esetben robbanást.

Enikővel beszéltünk egyszer arról, hogy milyen béna már, hogy van, hogy az embernek időnként minden kiesik a kezéből. Hülyén is néz ki, hülyén is érzed magad tőle, hogy még egy rohadt kisolló sem marad meg a kezedben. Erre gyártottuk mi a "mindent jó erőteljesen kell megmarkolni" teóriát. Minden tárgyat nagyon tudatosan és határozottan kell megfogni, és akkor nem esik ki a kezedből. :) Jó, hát tudom, így könnyű, hogy ennyi szabadidőnk van!

Valahogy így lehet ez az élettel is. Ha csinálsz valamit, csak nagyon csinálni érdemes, hogy ne érezd hülyén magad. Persze csak ha fontos. Akkor jól meg kell markolni. Nem a tárgyat, nem a helyzetet, nem az érzést. Saját magadat. Hogy ott állj, benne a dologban, a közepében, pont annyira mozdíthatóan, amennyire te akarod. A bátorság rohadt nagy szabadság. Számolni minden lehetőséggel meg bölcsesség. Véleményem szerint döntéseket csak így lehet és érdemes hozni.

Saját tökéletlenségünkkel, időnkénti bátortalanságunkkal szembenézni is bátorság. Nem ideologizálni, nem keresni mentségeket, nem elbújni, egyszerűen beleállni a hibákba, a hiányosságokba. Amúgy is azt mondják, a túlságosan tiszta folyóban nem él meg a hal.

A bejegyzést ihlette: Jamamoto Cunetomo: HAGAKURE: A szamurájok kódexe c. könyv.

Rendületlenül?

A mai bejegyzést egy sör reklám ihlette. Tartalma: magyar sör kapcsán lelkesedik listaszerűen magyarsága iránt egy fiatal srác. Egyébként tetszik a reklám, elsőre mindig megdobogtatja a szívem. Igazán lelkes leszek én is. Aztán megrázom magam, meg tán föl is sóhajtok. De jó volt még annak idején lelkesedni. Amikor még azt hittem, olyan valamire is büszke lehetek, amiért igazából semmit sem tettem. Amikor még minden reményem Magyarországra koncentrálódott.

Igen, megdobogtatja a szívem a tény, hogy egy gazdag nyelvet beszélek, hogy vannak igazán gyönyörű verseink, Papp Laci meg mindenképp... Csak ettől még nem tudok ide gyereket szülni. Ami jelenleg zajlik Magyarországgal, főként a gazdasággal, az kétségbe ejtő. Lelkesedhetek persze. Ettől még nem jó itt élni. Szeretek itt élni. De nem jó.

Ez az egész magyarságtudat kicsit haszontalanná vált. Mármint önmagában nem sokat ér. És ennek az országnak már lassan csak ez marad. Emlékszem, gimnazista koromban sokat jártunk Budapestre, az osztállyal, a sulival. Főként október 23-át céloztuk meg, de jöttünk más alkalomból is. Valahogy ennek kapcsán ivódott belém, hogy határontúli magyarnak lenni, az merő szenvedés, amiről pátoszos beszédeket lehet tartani, mert nekünk tán még sokkal nagyobb magyarság tudatunk is van (mondjuk legalább másfélszer annyi) mint akárki-bárki másnak. Így utólag csak: jaj. Csak körbe kellett volna nézni: tesi órán jókat kosaraztunk a szlovák osztály ellen, és egyik kedvencem tanárom volt a szlovák nemzetiségű torna tanárnő, akivel ironikusan lehetett humorizálni, néptáncolni is szerettem, mert kellemeseket beszélgettem azzal a szlovák, korombeli lánnyal, aki valamiért úgy érezte magyar néptáncot kell tanulnia... Szóval kiderült, hogy valójában hülyítem magam. Hogy a nagy magyarkodás csupán időtöltés. Utáltam a korlátolt szlovákokat, akik magyar létemre elvárták tőlem, hogy kifogástalan szlováksággal szólaljak meg, de ugyanúgy utáltam a korlátolt magyarokat, akik meg csak úgy passzióból vártak el tőlem dolgokat. Nem érzem különlegesnek magam attól, hogy határontúli magyar vagyok. Nem ettől vagyok több vagy kevesebb.

A kokárda miatt akkor szomorodtam el, amikor bizonyos pártok bizonyos megmozdulásainak jelképe lett. És akkor mondták, hogy aki nem tart velük, az igazából nem is annyira magyar. Itt valahogy megszűnt a varázs. Meg az is becsületünkre válhat, hogy évek óta minden jelentősebb nemzeti ünnepen kuka borogatással, tojás dobálással, gyújtogatással, randallírozással tisztelgünk azok előtt a hősök előtt, akik életüket adták a hazáért... nyilván, mert akkor még úgy tűnt, hogy megéri.

Tudom, hogy a gyerekeimnek Lázár Ervint, Weöres Sándort olvasok majd, a Magyar népmeséket viszont Szabó Gyula meséli nekik. Később meg nyilván tudni fogják, hogy a 6:3 az nem egyenlő a 2:1-gyel, és ha majd sörrel koccintanak is, azért egy arcrándítás belefér... Amit én, aki magyar vagyok, tudok, mindent meg szeretnék nekik tanítani. De remélem, elsősorban azt tanulják majd meg, hogy emberek. Külföldön képzelem felnevelni őket, és őszintén hiszem, hogy ez a világlátásukat is befolyásolja majd, pozitív irányba. De nyilván amint akcentusuk lesz, minden magyar virtusommal fel fogom pofozni őket. :)

A képen látható rejtvény megfejtői között semmit sem tudok kisorsolni, mert hó vége van. De az a piros-fehér-zöld akar lenni. A kék háttérnek nincs jelentősége, vagy ha van, akkor nyilván a Balaton, vagy a boldogság kék madara... vagy az ég. Legközelebb sokkal elvontabb képet rakok fel, gondolhattam volna, hogy ez a direkt dolog nem fog menni.

Ria!

Magyarokat vertek a szlovák rendőrök. Futball huliganizmusban teljesen dilettáns vagyok, ezt kicsit félve is mondom, de hát ez a nagy helyzet. Olyan érdekes, hogy engem sosem szoktak megverni, se szlovák, se magyar rendőrök. Az is érdekes, hogy balhéban, vagy csak kilátásban lévő balhéban előbb-utóbb megsérülnek emberek. Ezelőtt is értetlenül állok. Ilyen sem volt még soha. Elmentünk magyarkodni, kicsit rosszabbul sült el, mint vártuk. Tényleg nem tudom elképzelni, hogy néz ki az az ember a szürke hétköznapokban, akinek az a fixa ideája, hogy egy felvidéki és egy szlovák szlovák csapat meccse, az magyarok és szlovákok évszázados harcának leképezése egy gladiátori küzdelemben, és hogy itt akkor most Trianon, Turul és Jónagy meg Mégnagyobb Magyarország... Ezt komolyan megeteti valaki saját magával? Akkor is, amikor csak úgy ül otthon, egyedül és túrja az orrát???

Persze, hogy ha rendőri túlkapás van, akkor dögöljenek meg a rendőrök. Nekem is ez a véleményem, csak nekem ez úgy benne volt a pakliban. Ezek a nagyon lelkes foci rajongók is - csendben, de azért valljuk be -, szóval volt már olyan, tudom, nem sokszor, igazán csak elvétve, hogy kicsit ők is túlkaptak. Nem a Teréz anya nővérei mentek meccset nézni, ha rájuk rontanak, lehet, hogy az mellbevágna, de így csak egy hír marad a többi között.

Ezekben a percekben nyeri meg a kis Barack az amerikai elnökválasztást. Ha mégsem, akkor meg leszek lepődve. Mert ugye vagy ő, vagy az a parányival jelentéktelenebb másik...

Tudományos. Fantasztikus!

100 oldal után is el lehet kezdeni rajongani egy könyvért, esett már meg velem többször, és annak is megvan a maga bája, de azért a 10 oldal utáni szokott az igazi lenni... Douglas Adams, Robert Merle, Salman Rushdie... kb. ilyen kaliberűekkel sikerült eddig. A mai nappal Arthur Koestler is csatlakozott.

Pontosan nem tudom, mikorra datálható a(z elsőre) kockábbnak tűnő gondolkodásért való rajongásom kezdete, de tényleg megőrülök az egyszerű, érthető, logikusan érvelő gondolatmenetekért. Nagyjából a főiskolai tanulmányaim kezdetével éreztem úgy, hogy valóban elkezdtek gondolataim lenni. Jó, persze, van aki ebben nő fel, meg tök természetes, de nálam ez egyértelműen később épült ki. És akkor most meg az van, hogy a rendszer felülíródott, most érzem, hogy érteni akarom meg hogy nem kell a rizsa, és kritikusan próbálok szemlélődni. Érdekes élmény.

A másik meg, hogy minden mindennel összefügg... hihetetlen. Az első szakdogámnál is látszólag teljesen indokolatlan irodalommal dolgoztam, aztán mégis összeértek a szálak. Ilyenekért tudok igazán rajongani. Most is Koestlert olvasom, és tényleg látom magam előtt, hová tudnám beilleszteni a tőle lopott sorokat a mostani szakdogámba, ami a súlyosan-halmozottan sérült látássérültek pszichológiáján belül íródik. Ehh... a fejemben, egyelőre. De még időben vagyok, hisz' hol van még a határidő!

Érdemes volt ám lemászni a fáról annak idején, meg hogy ez az egész tudat dolog is milyen jól alakult... :)

Ez + az

Imádok újságot olvasni, de egyetlen oka van annak, hogy szökőévben egyszer veszek napilapot, mégpedig az, hogy kezelhetetlen a mérete. BKV-n, ill. ha épp nagy ritkán úgy adódik, hogy kávézóban ülök egyedül, na olyankor szoktam újságot lapozni. És egy kávézóban még be-betakarózik az ember a hatalmas sajtó ponyvával, de a tömegközlekedésben nem lesz vele közkedvelt. Sok mindennek ragaszkodom a nyomtatott verziójához, na ennek speciel nem.

Holnap meg tarka magyar vs. szürke marha (bár utóbbiak elméletileg lemondták)... Nekem speciel teljességgel elegem van az utcán gyülekezőkből, ugyanakkor értem, hogy jó cél meg minden, de saját, praktikusnak tűnő, a végtelenségig egyszerű kis életemben ez olyan furán venné ki magát. Nem tudom elképzelni, hogy embereknek nincs más dolguk. Én reggel suliba megyek, onnan haza, vár a mosás, jön a pasim, vmit ennünk is kell, nyilván kis pihenés után készülünk esti bulira. Szóval, én nem vagyok egy elfoglalt ember, de nekem ilyesmi nem fér bele. Bár biztos van az a személyiségtípus, aki ilyen gyülekezős fajta. Csak olyan kis hiábavalónak látom eleve ezt az egészet. Persze talán látványosabb, ha utcán vonul a tömeg egy célért, mint mondjuk neten összeszámolni, ki érzi tarkának a magyart, bár azt gondolom, utóbbi meg több emberhez jut el. Meg én a kis liberális (kezd egyre ellenszenvesebb lenni ez a kifejezés) agyammal olyan eléggé természetesnek veszem, hogy tarkák vagyunk, meg hogy legyünk is. Aki meg csak egy színben tud gondolkodni, azt nem fogja meggyőzni egy ilyen benetton menet. Ez nem az az ország, ahol mondjuk melegekért lehet kampányolni, ne adj Isten más nemzetiségekért. Jó lenne talán új identitást keresni, új névvel, új jellemzőkkel, lehetnénk toleráns, jófej hunok, vagy végtelenül optimista, békés magarok, ja, nem, az már foglalt. Vagy egyszerűen legyünk Svájc, piros-fehér zászló úgyis többet lobog már mint a klasszikus trikolor. Tudom, azon plusz jel van, ezen meg csak nagy mínuszok...

Civil kurázsi

Rajongok a magukért a végsőkig kiállni tudó emberekért. Nem mindegyikért persze, és az ügy kontextusa válogatja, de azért alapvetően szimpatikus tulajdonság, hogy legyintés meg a magyaros beletörődés helyett az ember igenis elmegy a végsőkig. Ha óóóóriási, hatalmas, "vajasra kidülledt, baromba puffadt" :) nagyságú cégekkel, társaságokkal szemben teszi mindezt az illető, az meg külön üdvözlendő.

Megkockáztatom, hogy ez az egyik olyan ország, ahol kisembernek lenni a legszarabb. Mindenhol szar, de gyanítom itt is van rangsor. Pedig ezekből, vagy hát belőlünk van több. De itt a másik térfélen talán kissé szemtelenebbül játszanak mint másutt, és a kisember évszázados nagy hallgatásától vérszemet kaptak. Azt is el tudom képzelni, hogy a mi gazembereink nyugati verziói pont ugyanakkora gazemberek, csak épp egy picivel talán elegánsabban művelik az átb.szás mesterségét, ill. nem derül ki rögtön, hogy hülyének nézik a kisembert.

Egy cikk kapcsán jutott mindez eszembe. ITT olvasható a rövidke beszámoló egyik lelkes polgártársunk ténykedéséről. Én megtapsoltam.

Menj bárhová ebben az országban, de főként ügyintézni, teljesen hülyének néznek, és olyan kisebbségi érzésed támad pillanatokon belül, hogy egész gyerekkorodban összegyűjtött komplexusaid együttesen törnek fel. Időnként még vásárlásnál is megfigyelhető, hogy általában a vevő a leggyengébb láncszem, és sokszor szégyelli magát, hogy eleve miért kérdez, miért akadékoskodik, miért vannak elvárásai, miért vannak jogai... Pedig itt valamivel evidensebb a felállás: nálad van a pénz, főként neked legyenek elvárásaid, vagy mész is tovább a pénzeddel. Lehet az amerikaiak fura ügyintézési stílusáról vitatkozni, de életem egyik legmélyrehatóbb tapasztalatát pont amerikaiak által szereztem. Mármint ebben a témakörben. Ezek nem hagyják magukat, mennek előre, optimistán, akkor is széles mosollyal, ha az ügy teljesen elveszettnek látszik. És működik. Én az indokolatlan mosolyt hanyagolom, mert a mi családunk sosem volt egyben színi tanoda is, ill. magyar vagyok, nem turista: a világfájdalom arcon hordozása genetikailag kódolt. Ellenben az úgyis nekem van igazam tuning nagyon jól működik. Időnként jó, ha az ember a legvégsőkkel kezd. Már csak időspórolás végett is.

Egyveleg

Majdnem sikerült rekordot döntenem: úgy tűnt, ebben a hónapban már nem is postolok egyet sem. Pedig de. Lassan vége a nyárnak, egy db jogosítvány és egy db fog elvesztése a mérleg. Illetve a jogsi megszerzésének esélye félúton elúszott. (Nem én vagyok ennyire béna, lehetőségem sem adódott rá a professzionálisan működő autósuli miatt.) A fogamat meg szerdán húzták ki. Bátran kijelenthetem, saját kis statisztikám szerint Szlovákia nem lidokain nagyhatalom. Mindezt az bizonyítja, hogy eddigi otthoni fogászati kezeléseim mindegyikénél spóroltak az érzéstelenítővel. Így történt, hogy ezalkalommal is sikerült átélnem a foghúzást a maga teljes természetességében. Besza'-behu'. De nem a röhögéstől.

Ha már statisztika, mindenképp szót kell ejteni az olimpiai játékok minket érintő mérlegéről is. Számokba nem bocsátkozom, de aki követte az eseményeket, annak világos, hogy siralmasat alakítottunk. Sajnálom a sportolóinkat, nyilván van ennek észszerű oka is, nemcsak a rosszabbul élünk mint 138.131 éve... Részemről nem bántanék senkit, mert az élsporthoz nagyon hozzá sem tudok szagolni, bírálni sem ezt szeretném, mindössze sajnálom, hogy ezt az olimpiát nem a megszokott módon élvezhettük. Kedvencem, amit mindenképp megörökítenék kicsiny blogos felületemen: Rogge hozzászólása a jelenlegi jamaikai isten, Bolt szerepléséhez. Érdemes elolvasni. Köszönjük, Emese! Csak hogy mindenki tudja, atlétikai etikett szerint: távot lefut, győzelmet konstatál, az utolsó befutót is kézfogás céljából bevár, majd lesétál és csendben, szerényen, visszafogottan örül az olimpiai bajnoki címnek. Nagyjából ez lenne a NOB elnökének elképzelése a megfelelően viselkedő bajnokról, olyanról, akit ő a pályán látni szeretne. Ki a f.szt érdekel amúgy, Rogge milyet szeretne látni. Feltételezem, férfitársaink nagy többsége meg meztelen nagymellű atléta csajokat szeretne látni a pályákon, így is élvezhetőbb lenne egy-egy verseny. De ez sem érdekli az atlétákat. Nyilván.

Másik teljesen nem idevágó statisztika szerint pedig a Szlovákiában élő 15 éven aluliak nagy többsége elsősorban a magyart, mint olyat tekinti elsőszámú gyűlölt ellenségnek. Ezután jönnek a cigányok, ha jók az értesüléseim. Saját kis optimista konklúzióm: a cigánygyűlölet kevésbé virágzik Szlovákiában a tínédzserek körében. Ez azért örömteli és biztató. Ezzel a szép gondolattal zárom a mai firkát. Csók.

Egy falatnyi rossz

A videó első részében 3 olyan ember is van, akinek feltétlen tisztelője, rajongója vagyok: Pinker, Dawkins, Sagan. És a többieknek se a legyek hordták össze... mármint az észt, meg a tudományos területen elkövetett nyomatékos létezést. Nem kell mindenkinek ateistának lenni, csak esetleg elfogadni, hogy sokan meglepő módon nem hisznek számukra evidens sületlenségekben. Ámen.

A törvény nevében

Okosan megállapítottam, hogy ez a hét lassan hivatalosan is imígyen neveztethet: Hülye Törvényjavaslatok Hete. Ez kicsit azért bosszantó, és az sem korrigál rajta semmit, hogy itt is, ott is tele vagyunk hülyékkel.

Szlovák rész. Törvényjavaslat. Slota barátunk nyújotta be (tudjátok, a tankos). Hogyaszongya, mivel a gyalogos is része a közlekedésnek, ezért miközben közlekedik az ő lábával, ne hallgathasson zenét az ő fülébe dugva, ill. mobiltelefon használatával se akadályozza a forgalmat! Deígy járdán meg minden. Ha ezt szeretné tenni, üljön le, azaz vonja ki magát a közlekedésből. Csavar: bringásokra nem vonatkozik. :))) Ja, és hát a szankció: aki nem tartja be 4.000 Sk-ra büntethető (jelen árfolyamon kicsivel több mint 30.000 Ft). Törvényjavaslat elfogadva. Volt még egy halovány próbálkozás más javaslattevő részéről, hogy akkor márpedig képviselőkre is vonatkozzon a dolog, de azt elvetették. :) Én ezt az egészet nem kommentálnám, mert szinten aluli a dolog megvitatása.

Ma meg az indexen olvasom, hogy a könyvek árrögzítését előíró törvény javaslata van készülőben Magyarországon. Ami azt jelentené, hogy az új könyveket, x hónapon keresztül csak kedvezmény nélkül lehetne megvásárolni, ill. talán a 10% megengedett. Mindegy, a lényeg, hogy annyi, amennyi a Libriben vagy az Alexandrában szokott lenni. Ó, vajh kinek is lészen jó ettől? Hogy tiszta legyen, ez egy ilyen Bookline-ra irányuló revenge. Hogy hígul/kurvul a felhozatal az akárkibárki könyvet írhat helyzetek miatt, az max. kevéske hányingerre késztet, legfeljebb nem megyek ahhoz a polchoz. Hogy eredetileg vmi irreális áron vásárolhatnék könyveket, az már jobban aggaszt. (Mert a CD-t valahol még értem, hogy kalózkodás meg egyebek.) És akkor végre megtalálom a helyet, ahol normális, átlag pénztárcához kozmetikázott árakat találok (Bookline), erre kikezdik. És ha ez a törvényjavaslat átmegy, megint csak kiderül, hogy a húsosfazék típusú kisebbség érdekei mindennél előbbrevalók, és akkor meglepődni sem kell végülis.

Hagyj fel minden reménnyel!

Sok mindenben nem vagyok versenypárti, például az iskolákban minimalizálnám a versenyzési kényszert. A piacon mondjuk nem látok más lehetőséget a megfelelő működésre, de a kettő nem feltétlenül függ össze. Szóval, utóbbi sok értelemben lehet hasznos. Itt jöhet képbe a több biztosítós rendszer meg sok más olyan egység a nagy gépezetben, ami mondjuk a szolgáltatások jobbítására ösztökélné az illetékes elvtársakat. Mert szó szerint ez megmaradt nekünk a régi rendszerből. Frusztráció! Minden hivatalban, kivétel nélkül. És miért ne lennének azok?! Kevés a fizetés, lehetetlenek a munkakörülmények, az egész hajó süllyed. De erről nem az az ember tehet, aki elmegy ügyet intézni, mert nincs más választása. És ennek a nagyszerű bölcsességnek a felismerése mindössze némi intelligenciát követel. Én sem verem halomra a gyerekeimet, amikor rossz a kedvem, mert van ám olyan, hogy erről nem ők tehetnek. Mindenkinek privát ügye, hogyan kezeli a feszültségeit, de nekem ehhez a legkisebb mértékben se legyen közöm, ha nem én választom.

Polgármesteri hivatalban jártunk ma, ügyintézni. 10 perc verbális box után abszolút motiválttá váltam az ország minél előbbi elhagyására. És ilyenkor nincs ám, hogy fórumozol, vagy panaszkönyv, vagy kiírod az égre, hogy a 13. kerületi polgármesteri hivatal egy kalap szart sem ér... mert minek? Mi fog történni? Legjobb esetben is semmi. Álljál szenvedő szerkezetben, azt' majd csak túlteszed magad azon, hogy ha egy gyerek sorsáról van szó, akkor is primitív és érthetetlen hozzáállással kell találkoznod. Versenyt akarok, vagy teljesítménybért vagy csak egyszerűen korrekt ügyintézést gépekkel, tiszta és érthető szabályokkal. Soha nem akarok odái süllyedni, hogy egy pökhendi, felelőtlen hivatalnok zsebét duzzasszam, s azért kelljen a fizetésén felül pénzhez juttatnom, hogy cserébe ne legyen görény. Amíg ennek a lehetősége fenyeget, én gyereket ide biztosan nem szülök. Mert hogy a sok hülye miatt én szenvedjek, az sincs rendben, de hogy a gyerekem... azt meg már nem is fokozom.

YUG

Nemzetekhez, kultúrákhoz, mentalitáshoz való kötődését talán senki sem tudja észszerűen magyarázni, esetleg a genetika lehet reális tényező. A többi meg csak úgy valahogy van. Hogy nekem mi közöm van a Balkánhoz, arra a génjeim nem kifejezetten alkalmasak megoldás gyanánt. Könnyű azonosulni a yugo életérzéssel, nekem legalábbis, ez nem kérdez, csak sodor magával...

Akkor is, ha esetleg nem fejlődik olyan irányba a jelenlegi párkapcsolatom, hogy a gyermekeim szerb anya(apa)nyelvűek is legyenek, szétszakíthatatlan az a sok szál, amivel Szerbiához, a Vajdasághoz kötődöm. Tényleg a legjobbat kívánom ennek a nemzetnek, főként a fiataloknak, akikből elég sokkal hozott össze a sors, és legtöbbjük intelligens, tehetséges, helyük lenne egy fejlett országban, hogy esélyt kapjanak. Jelenleg nem így áll a dolog. És most már nagyon elegük is van ebből. Erről szól a kisfilm, tömören. (Az angol verzió nem lett túl hatásos.)

Sztrájk

Ide evett a fene jónéhány hét után. Nem nagyon volt mondanivalóm, de azért magamban duzzogtam sok dolog miatt, rendesen, ahogy kell. Csak hát szavakba nem öntöttem, ill. nem itt.

De most ez a BKV sztrájk kicsit lejjebb tornászta a mostanában elég labilis idegrendszerem ingerküszöbét. Egy hónapon belül kétszer sztrájkolni... a semmiért ráadásul, mert rajtuk kívül mindenki tudja, hogy úgysem fognak megegyezni. Megbénítani egy várost egy olyan szolgáltatás megtagadásával, amiért nem kevesen előre fizetnek. Azaz ebben a hónapban már kétszer lehetett segget törölni a 8.250 Ft-os havi bérlettel. Ami mondjuk a tisztelt békávé részéről szemtelenség.

Túl azon, hogy a szolgáltatás maga szar.

Kiindulhatnék abból, hogy mekkora találmány a tömegközlekedés, hogy meghatározott összegért mindenkit elvisznek oda, ahová szeretné, de legalábbis ahhoz nagyon közel... Mégsem erre fókuszálnék, hanem hogy lehet valamit magas fokon, meg igencsak alacsony minőségi szinten működtetni. Havi nyócezerér' nem ragaszkodom klimatizált járműhöz, kényelmes ülésekhez, minimalizált várakozási időhöz, de az akadálymentesítés hiánya meg a bunkóság nem fér bele. Persze, hogy nem minden sofőr bunkó, meg aztán valószínűleg csak én kapom ki a morális nyomorékokat, de számszerű adatok híján is biztosan állítom, hogy a BKV-nál sok a bunkó. Mindenkinek van története az odazárt testrészekről, rosszabb esetben saját élmény, még ennél is rosszabb esetben kismama, idős ember, esetleg gyerek az áldozat. Persze verbálisan is akad minősíthetetlen megnyilvánulás.

Közvetve persze, hogy ki nem szarja le, ha egy 3 éves vak gyerek azért nem mehet haza hétvégére a szüleihez, mert sztrájkolnak az ominózus szervek, és ehhez hasonló problémákkal meg ugye Dunát lehetne rekeszteni... mondjuk egy bocsánatkérés beleférne.

Bolhából elefántot, fából vaskarikát, szalmából egeret... na, ebben jók a magyarok.

Tisztelt BKV: elmentek ti a ..csába!

Bulváros

Azt álmodtam reggel, hogy Győzike házába költöztünk 7 jóbarátommal, természetesen csak béreltük. És rolleren meg görkorin közlekedtünk Budapest felé minden nap Salgótarjánból. (Ha egyáltalán ott laknak.) Azt hiszem, ez már a vég.

Kettő dolog ragadott meg az utóbbi napokban a "TV"-ben. (Emlékszem alsós koromban sokáig televíziónak hívtam és ezért sokan kiröhögtek, aztán abbahagytam... hát, igen, az arisztokrata neveltetésem.) Azért van idézőjelben, mert nincs tv-m, viszont neten megnézek néhány műsort, persze jóval később, mint ahogy az lement élőben. Így sajnos nem tudok elég naprakész és cool lenni, de ez van.

Volt egy blokk a Fókuszban, hogy Underground zene. Elég színtelenre sikeredett. Nem azért, mert szinte csak a régi Amorf utódzenekarai voltak benne, hanem mert bulvár műsornak különben sem áll jól a felszín alatt turkálás. Persze jó volt látni Péterfi Borit és a többieket egy nem megszokott felületen, ugyanakkor elgondolkodtató, miért dobták fel a témát. Talán mert az underground már nem is annyira föld alatti cucc. Igenis tömegeket vonz, igényes zenére éhes tömegeket. Hál' Istennek. Kicsit mégis olyan volt, mintha azt mondták volna, tessék nézni, kedves kommerszék, ilyen is van. Pedig szerintem sokan odatapadtak a képernyőre, nyilván nem a móunika só rajongói, és közben örültek, hogy jé, ezek itt. Tessék elfogadni, hogy egy Erik Sumo koncert sokkal több embert vonz, mint egy Crystal hakni. Hogy honnan tudom? Onnan, hogy naiv vagyok, és hiszek egy boldog, igényes jövőben. :)

A másik meg egy nagyon régi interjú, ami a Szulák show-ban készült Dobó Katával. Ott ő elmondta, egy fogadáson voltak Andy-vel, ahol Brad Pitt is megjelent. Ekkorra Kata túl volt a Trója castingján, és már csak ő maradt meg Kruger a szép Heléna szerepére. Andy tanácsolta, menjen oda Pitthez, mutatkozzon be neki, hátha előremozdítja az ügyet egy kedélyes csevegés. Dobó Kata pedig minden magyar büszkeségét összeszedve azt mondta, már pedig ő nem, neki se Andy, se holmi Brad Pitt ne segítsen szerepek megszerzésében... Esküszöm, leesett az állam. Ez a nő gyönyörű, és privát véleményem szerint kenterbe veri Diane Krugert. Persze szép csaj, de korántsem olyan izgalmas, mint Dobó Kata. Szerintem. És könyörgöm, ha ahhoz, hogy esetlegesen befussak Hollywood-ban, az kell, hogy beszélgessek egyet Brad Pittel, hát persze összeszorított fogakkal ugyan, de egye fene megteszem.

Most komolyan, én se színésznő, se elbűvölően szép nő nem vagyok, de fix, hogy odamentem volna hozzá, legyőzve minden félelmem. Mert ennyit kellett volna csak bevallania Katának, hogy egy elegánsat rottyantott a csini kis estélyi ruhájába a noszogatás hallatán. Ez a mi jó öreg, mélyen gyökerező magyar önbizalomhiányunk, ami egész életünket megfertőzi. Akarom mondani, annak, aki hagyja. Dobó Katáról messziről lerí, hogy bizonytalan ember, és amikor kicsit összeszedi magát (inkább felszívja), akkor is csak a düh beszél belőle, nem pedig a szépen felépített magabiztosság. Nem sugárzik, pedig én úgy képzelem, olyan körökben, amilyenekben ő járt, nem lehetett volna nem "megtanulni". Ez a csaj nem rossz színésznő, szerintem nagy karriert futhatott volna be, ha nem ennyire... bocsánat, de ha nem ennyire tipikusan magyar.

Boldogító

Javaslom, mindenki nézzen körül, hány boldog, kifejezetten valamilyen helyesnek vélt irányba tartó, értelmes, jól működő, őszinte párkapcsolatot lát maga körül! A többségük szenvedés, vagy ami rosszabb, már a nagy boldogságnak látszó tárgyról is látszik, hogy férges. Ez a körülöttem lévő házasságok kapcsán jutott eszembe, merthogy véleményem szerint akkorra romlik meg minden annyira, hogy azt már nézni is rossz. Azt mondják, 10 év van benne, nem több. Mindegyikben.

Sok gondolat jut eszembe most Csernus könyvéből, többek között ilyen a görcsösség is. Annyira feltétlenül és megszakadva ragaszkodunk a kötődéshez, s majdan annak hivatalos, felbonthatatlan(nak hitt) megpecsételéséhez, hogy az ijesztő. Sajnálom, hogy be kell látnom, a házasságok nem működnek. De ha ez tényleg így van, akkor nem kell mást tennünk, mint berendezkednünk valami egészen másra. Sokkal jobb, mint egy felszabadult pillanatoktól mentes merő aggodalomként definiált életet választani. Akkor legyenek gazdasági kapcsolatok, pecsételjék meg az "üzleti partnerek" viszonyát, és tudjuk mi merre hány méter. Olyan hiteltelenül adjuk mára az álszentet, hogy azt jelen állás szerint már a gyerekek sem kajálják meg.

Minden jel arra utal, hogy ezzel vagyunk körülvéve, hogy nem is tudunk más modellnek teret engedni, hogy a házasság szentségének - ha volt olyan valaha - befellegzett. Amire gondolok, az nem olyan, hogy vannak problémák, esetleg tragikusnak ítélt helyzetek, amikből ki lehet lábalni... mert ilyenek biztosan vannak, csak nem erről beszélek. Hanem arról, hogy a lehető legrosszabb taktikát választjuk a házasságok "túlélésére". Szerintem. Pedig nekem egyelőre nincs közöm semmi hasonlóhoz, csak gyűjtöm az infókat a látvány alapján. Biztosan kulcs a tudatosság, de egy bizonyos szint után meg egyszerűen felülkerekedhet az ember magán a párkapcsolaton, annak fontosságán is, az meg ugye akkor a ló túlsó oldala, bár tény, hogy csábítóbban hangzik... csak akkor meg megint mire jó.

Ott van ez elrontva, hogy már rég nem abba az irányba haladunk, amely irány rendszerének értékeit ránk erőltetik gyermekkorunk óta. Anyai kötődésben is az ambivalens a legocsmányabb, nincs ez másként a többi viszonylatban sem. Kinek vannak itt szilárd értékei?! Ki tudja itt, hogy mi a jó és hogy hogyan jó?! Nem viccelek, amikor azt mondom, senkinek sem hiszek, amikor párkapcsolati tanácsokat ad.

Különben jól telt a szilveszter meg ami utána volt. Vajdaság, fúvósok, hóban táncolás, süti, burek, bárányhús, kávé kávéval... Ma jöttem haza, de még csak testben.

Utazók

Huxley Mokshájának nagy részén túl vagyok, de még nem fejeztem be. Imádom olvasni ennek a hihetetlenül nagy elmének a pszichedelikus élményekkel kapcsolatos esszéit, ezesetben leveleit, könyvrészleteit, előadásait. Nagy szerencse, ha érdekes élmények érnek egy exhibicionistát, aki ráadásul mesteri módon rögzíti, s tárja mások elé azokat. Nagy szerencse nekünk.

Kíváncsian olvasgatok mindent, ami más tudatállapotokat megjárt emberek tollából származik, s próbálom összerakni a megismerés apró puzzle darabkáit. Feldmár és Huxley esetében LSD, ill. meszkalin van a fókuszban, bár mindkettő elismeri, hogy meditációval vagy hipnózissal ugyanilyen élmények válthatók ki. Csak előbbiekkel ugye kevesebbet kell bíbelődni. Én pont itt torpanok meg, mert nem tudok tovább gondolkodni, leblokkol a megérzés. Hogy ez annyira jellemzően 21. századi, még ha nem is most kezdődött a folyamat. Nincs idő. Most. Azonnal. Rögtön. Kétségtelen, hogy minden jel arra utal, hatásos élmény egy-egy ilyen utazás, hogy a gyógyításban is óriási jelentőségű, valami mégsem stimmel. Azt is el tudom hinni, hogy elég mélyen bevésődnek a tapasztalatok, így pedig minden esély megvan a hosszantartó hatás kiváltására. Én viszont arra gondolok, hogy csekélyke tapasztalataim mind azt súgják, semmi sem igazi, amit nem én csináltam, mert max. hinni tudom, de nem jutottam a tudás birtokába. Nem én jutottam el oda, hanem épp mondjuk a meszkalin vitt el.

A másik dolog pedig, hogy az utóbbi 2-3 évben bebizonyosodott számomra a folyamatosság és fokozatosság (kulcs)fontossága. Nehezen tudom a mai eszemmel elhinni, hogy valami hosszú távon értékelhető legyen e két tényező megléte nélkül. Az idegrendszer, az elme sajátosságai nekem egyértelműen ezt támasztják alá, fizikai képtelenség, hogy az idő ne legyen e folyamat segítségére. Magyarán, meggyőződésem, hogy megfelelő idő és energia nélkül nincs értékelhető eredmény. Semmilyen életterületen.

Jó és szép, ha valakin segítettünk, legfőképp, ha az a valaki saját magunk, de a látszat sokszor csal. Olyan sok minden bújhat meg a tudattalanban, és ha nem tudunk tökéleteset alkotni (vagy legalább megközelítőleg), akkor fölösleges belekezdeni. A Huxley által dicsőített potenciális szórakozás: valamilyen erre a célra kifejlesztett és legalizált pszichedelikum, nekem nem tűnik megoldásnak semmire. Talán színesebbé tenné a mindennapokat, de nem meszkalinnal, szómával vagy egyebekkel az agyunkban születünk... és ha belegondolunk, az agyunk hány százalékát használjuk, nem túl kreatív kívülre nyulkálni, mikor odabenn a lehetőségek elképzelhetetlenül széles skálája még érintetlen, láthatatlan...

Jó napot!

Mi az, hogy "boldog Mikulást"??? Többen kerestek meg tegnap és ma ezzel a gondolattal, én meg szívből jövően furcsán fogadtam. Olyan nincs, hogy boldog Mikulást kívánok. Mert egyrészt hülyén hangzik, másrészt ez így ebben a formában nem tradicionális, és mivel munkaszünettel, ill. felnőttek számára egyéb kiváltsággal nem párosul, mifasztól lenne boldog??? Névnapként ugye limitáltan üzemel, a többségnek nem mondjuk október 1-én, hogy boldog Ludovikát! Mikulásnak egyébként sem szólítunk olyan túl nagy gyakorisággal Miklósokat, szlávokon innen legalábbis. Aztán ennyi erővel mondhatnánk, hogy boldog szerdát, aminek sokkal több értelme van. Szombattal pl. kifejezetten. Inkább kívánjanak jó szombatot, mint boldog gyermeknapot, vagy kellemes meteorológiai világnapot, esetleg áldott könyv- és szerzői jogok világnapját. Na, február 14-én ugyanitt, ugyanebben a stílusban...

Halak

Tizenegynehány éve nem nagyon értem az állatkert létjogosultságát.

Erich Frommnak és Daisetz Teitaro Suzukinak van egy megunhatatlan elmélkedése a zen és a pszichoanalízis viszonyáról. Ebben Suzuki mérhetetlen eleganciával szemlélteti a kelet és nyugat közötti legalapvetőbb különbséget. Basó, egy tizenhetedik századi japán költő és Tennyson egy-egy versét idézi, aminek nagyjából az a lényege, hogy mindketten meglátnak egy virágot, csak az egyik, bár mélyen érinti a látvány, ennél a pontnál meg is áll. A másik meg ugye olthatatlan vágyat érez arra, hogy gyökerestül kitépje a kis élőlényt, s méricskélése nyomán bukkanjon valami addig feltáratlan igazságra a világegyetem mozgatójáról... és ki is tépi. Gyönyörű hasonlat!

Na, most akkor ennek nyomán: fogja magát az ember, aztán oktatási céllal belepiszkál az állat élőhelyébe meg persze az állatba magába, kiteszi a kirakatba, majd embertömegeket toboroz, hogy az általa teremtett nyomorúságot vele együtt mások is megtapsolják. Nem akarok persze szélsőséges lenni, mert elhiszem, hogy egyes állatkertekben luxus körülmények között élnek az állatok, és hogy a gondozóik szeretik őket, de valahogy mégsem hiteles a dolog. Már az alapötlet is nonszensz, a megvalósítás meg legtöbb esetben egyenesen szánalmas. Nem tetszik, hogy egy szavannányi területhez szokott állatnak kijelölnek 60 négyzetmétert, és ha a felháborodásomnak hangot adok, még engem hülyéznek le, hogy dehát, értsemmámeg, hogy nekik jó ott. Még szaporodnak is. Ilyen közegben milyen más élvezet érhető még el, most őszintén... Lhündrup Szöpa mondta, hogy "mindegy, hogy vas- vagy aranylánccal van az ember a börtönben megbéklyózva, a szökést mindkettő egyformán megakadályozza". Állatokkal is pont így van értelme a gondolatnak.

Ez valójában a háttérinfó volt. Arról szerettem volna írni, hogy pont ugyanilyen véleménnyel vagyok a tropikáriumról is. Állatkertben kb. 11 éve nem jártam, nem véletlenül, hogy tropikáriumba menjek, az meg fel sem merült bennem. Ennek ellenére a barátom miatt rászántam magam, hogy végülis nem a bevásárlóközpontban bolyongok, amíg ő halakkal barátkozik, hanem bemegyek vele. Meglepett a látvány, és el kell, hogy mondjam, valami nagyon ősi érzés mocorgott, majd később tört fel bennem, s végül úgy kellett sebészi úton eltávolítani a cápákkal, rájákkal teli legnagyobb akvárium üvegéről, amire szó szerint rátapadtam.

Maximálisan boldog lettem ettől az élménytől, de persze tudom, hogy ők meg valószínűleg leszarják, hogy örömet okoztak, és mennének vissza a francba, tenger meg óceán meg ilyenek... És igazuk van.

Utolsó cseppként egy szintén "elegáns" részlet. Fennkölt érzéseim ugyan elragadtak néhány órára, de azért aznap este tengeri halat vacsoráztunk. Krumplival.

Update-eltem képeket, bizonyíték gyanánt.

A Nagy Sírás

Nem titkolom, hogy érzékeny ember vagyok. Nagyon érzékeny. Ezzel megbékéltem, mert sokszor vált hasznomra, többször, mint ahányszor azt éreztem, teljesen fölöslegesen nyitottam ajtót magamban valaki számára. Tényleg nem tartom rossz dolognak... de hogy eddig A Nagy Fogyás minden egyes adásán elbőgtem magam, az már nekem is sok. De annyira átélem ezeknek az embereknek a szomorúságát, küzdelmét.

Szerintem jó ez a műsor. Végre úgy tűnik, valós segítséget nyújt egy valóságshow. Azt nagyon sajnálom, hogy megtartották a kötelező show-elemeket, ill. -szabályokat, és ennek is köszönhetően a többség valószínűleg visszahízza majd a műsor ideje alatt leadott kilókat. Ez a versenyszellemet erősítő attitűd valahogy nem akar szűnni, soha semmilyen kontextusban. Pedig szerintem az sokkal érdekesebb lenne, ha mindenki maradhatna a végéig, és mindenki sokat fogyna. Nem hiszem, hogy úgy kevésbé látványos lenne. Sajnálom.

Norbit pedig határozottan megkedveltem. Fitnesz Alexandra meg közömbösebb lett mint eddig, olyan semmilyense.