Darwin-év

Szerettem volna felderíteni, idén hány helyszínen és milyen programokkal várják az evolúcióra éhes magyar laikus közönséget (pl. engem). Merthogy Darwin jubilál. Nem tudom, kicsit talán szegényes a választék.

Debrecenben jó néhány előadással rukkolnak elő, de nem hiszem, hogy leutazom csak emiatt. Győrbe sem megyek, pedig az ő programjuk is jól hangzik. A "ki ha nem a természettudományi múzeum" gondolatból kiindulva reménykedem, hogy az ő ötleteik is megérnek majd egy misét.

National Geographic persze sok érdekességet ásott elő, szerintem érdemes csócsálgatni. A Darwin-nap alkalmából okos emberek állítottak össze ilyen "evolution for dummies" jellegű cuccot, ami szintén hasznosnak tűnik. És van egy kevésbé barátságos verzió is, ami miatt meg már feszülhetnek ellentétek (de csak a szokásos kék sarokban a kreacionisták, pirosban az evolúció barátai).

Semmiképp sem öklözöm az evolúció apropóján, de csodálatosnak tartom az "elmélet" létrejöttét. Sajnálom, ha valaki elzárkózik a megismerésétől, ugyanakkor értem, hogy más irányú az érdeklődése, és nem feccöl energiát olyan valamibe, amit nem tart arra érdemesnek. Én is pont ezt csinálom.

Naszóval, cheers, Lord Darwin!

Agyhalál

Üdvözlet a halálba menőnek! Ez jut minden egyes alkalommal eszembe, amikor belépek a rettegett A/17-es arénába, ami Dr. Buday felségterülete... Ez a hetedik évem a felsőoktatásban, és ennek végig része volt az anatómia vizsgáktól való para. Nem nagyon van érzés, amihez ezt hasonlítani tudnám... nem tudsz vele megküzdeni, előtte kötelező kör a mosdóban (a fosok a vizsgától állapot itt nem kap átvitt értelmet), aztán megtörténik a nagy találkozás Buday fehér köpenyével és tekintetével. Ezen a két dolgon túl nem nagyon van meg más a külvilágból olyankor.

7 éve betéve tudok egy mondatot az anatómia könyvből, amit mikor legelőször, 18 évesen olvastam, elfogott a vágy, és éreztem, hogy ha én ezt megtanulom, az anatómia esszenciája kerül a birtokomba. Annyira tetszett, hogy talán ez volt az első komolyabban szerkesztett mondat, amit elsajátítottam. Így hangzik:
A Brodmann 4 Betz sejtjeiből indul el a piramispálya, a fehérállományon keresztül, a capsula internában besűrűsödik, innen a pedunculuson és a ponson keresztül haladva a nyúltvelőbe jut, itt a rostok 90%-a kereszteződik és a gerincvelő funiculus lateralisába jut, míg a rostok 10%-a nem kereszteződik, hanem a funiculus anteriorba kerül, ezek késsőbb a comissura anterior albában kereszteződnek. Ámen.
És az a borzasztó, hogy ebből csak a besűrűsödés és a kereszteződés fogalma nem tisztázódott számomra, pedig gyakorlatilag szinte csak ez van magyarul a szövegben. Ez valóban mindent elmond erről a tudomány terültetről, meg annak elsajátítási módjáról.

Szóval, holnap vizsgázom: Best of Idegrendszer. Írásbeli lesz, így sajnos abban az esetben, ha nem tudom a rám kiszabott tételt, már nem fogom hallani azt az immár kedvessé vált mondatot, hogy "Na jó, akkor mondja el a gégét!". Mert kétszer is ez lett a feleletemben a mentőcsónak, még annak idején. A jó öreg gége volt a joly joker. Azt álmomból felkelve is tudtam. Most nincs ilyen pót kérdés opció, ilyen ez az egyetemi képzés: személytelen, rideg, korlátolt... Itt kérem, már komoly kutatókat nevelnek, itt nem lehet holmi gégeporcokkal megúszni egy vizsgát. Ez van.

Nagyon állat!

Tegnap belemerültem egy cikkgyűjtemény olvasásába. Mindezt persze a tüszős mandulagyulladás és a holnapi szigorlat közötti időben... Etológiáról is szó volt többek között, és ezeket kéne akkor megemészteni:

- az elefántok közösen járnak elpusztult társaik "sírját" látogatni
- a makákó télen hógolyózni szokott
- a holló (!) hátán csúszkál a havon (és gondolom, mindeközben sorozza a makákó a hógolyókkal)
- a papagáj meg tud tanulni 5-ig számolni, de ha ront, és kijavítják, megsértődik és nem tanul tovább, ezért kell az idomárnak egy segéd, aki lényegében együtt "tanul" a papagájjal, és ha ront, az idomár csak őt szidja meg, erre figyel a papagáj is, így ebből tanul, valamint az önérzete is épségben marad
- a hiéna pedig hangosan röhög ha játszanak vele... nyilván sokan megteszik

További feldolgozandók:
- a csótány hetekig elél, ha levágják a fejét - idővel éhenhal
- a strucc szeme nagyobb mint az agya
- a legtöbb ajakrúzs tartalmaz halpikkelyt
- évente nagyjából 10.000 madár pusztul el úgy, hogy ablakba ütközik (jómagam 2005-ben tanúja voltam egy ilyen halálesetnek... nyugodjék békében)
- a csiga 3 évig is képes aludni
- a polip megeszi a saját karját (vagy hogy hívják), ha már nagyon éhes
- ha a skorpióra szeszes italt cseppentenek, megbolondul és saját magát csípkedi halálra (csókoltatom, aki ezt kipróbálta)
- a kacsa hápogása nem visszhangik, és senki sem tudja miért
- egy krokodil sosem tudja kinőni a medencét, amiben él, ami azt jelenti, hogy ha egy bébi krokodilt beraksz egy akváriumba, további életében ugyanolyan kicsi marad
- alvás közben a delfinek egyik szeme nyitva van, by the way alvás közben úszni is tudnak, vagy fordítva
- a zsiráf saját nyelvével tisztítja a fülét
- a halak is köhögnek... Robitussin!

Tudományos. Fantasztikus!

100 oldal után is el lehet kezdeni rajongani egy könyvért, esett már meg velem többször, és annak is megvan a maga bája, de azért a 10 oldal utáni szokott az igazi lenni... Douglas Adams, Robert Merle, Salman Rushdie... kb. ilyen kaliberűekkel sikerült eddig. A mai nappal Arthur Koestler is csatlakozott.

Pontosan nem tudom, mikorra datálható a(z elsőre) kockábbnak tűnő gondolkodásért való rajongásom kezdete, de tényleg megőrülök az egyszerű, érthető, logikusan érvelő gondolatmenetekért. Nagyjából a főiskolai tanulmányaim kezdetével éreztem úgy, hogy valóban elkezdtek gondolataim lenni. Jó, persze, van aki ebben nő fel, meg tök természetes, de nálam ez egyértelműen később épült ki. És akkor most meg az van, hogy a rendszer felülíródott, most érzem, hogy érteni akarom meg hogy nem kell a rizsa, és kritikusan próbálok szemlélődni. Érdekes élmény.

A másik meg, hogy minden mindennel összefügg... hihetetlen. Az első szakdogámnál is látszólag teljesen indokolatlan irodalommal dolgoztam, aztán mégis összeértek a szálak. Ilyenekért tudok igazán rajongani. Most is Koestlert olvasom, és tényleg látom magam előtt, hová tudnám beilleszteni a tőle lopott sorokat a mostani szakdogámba, ami a súlyosan-halmozottan sérült látássérültek pszichológiáján belül íródik. Ehh... a fejemben, egyelőre. De még időben vagyok, hisz' hol van még a határidő!

Érdemes volt ám lemászni a fáról annak idején, meg hogy ez az egész tudat dolog is milyen jól alakult... :)

Egy falatnyi rossz

A videó első részében 3 olyan ember is van, akinek feltétlen tisztelője, rajongója vagyok: Pinker, Dawkins, Sagan. És a többieknek se a legyek hordták össze... mármint az észt, meg a tudományos területen elkövetett nyomatékos létezést. Nem kell mindenkinek ateistának lenni, csak esetleg elfogadni, hogy sokan meglepő módon nem hisznek számukra evidens sületlenségekben. Ámen.

Nagy fenekű nők napja

Második nekifutásra próbálkoztam a 90 napos diétával, elsőre 4, másodikra 8 nap után véreztem el. Mindkét alkalommal a gyümölcsnapon buktam el. Aki nem ismeri ezt a divatos fogyókúrás módszert, annak csak röviden annyit róla, hogy táplálék szétválasztáson alapul, fehérje, keményítő, szénhidrát és gyümölcs - azaz adott napon csak az annak megfelelő kaját veheted magadhoz. Végig csaltam egy kicsit, mert bár betartottam, hogy étkezés után min. 2 óráig hagyjam pihenni a gyomrom, de igazából akkor ettem, amikor már nagyon éhes voltam, és nem pont akkor, amikor az elő van írva. És ez a diéta alatt elég sűrűn előfordult. A napi 3-szori étkezés, ezekkel a gyerek adagokkal elég közel áll a koplaláshoz, így a mennyiségben is csaltam.

Problémáim:
- sosem voltam jóllakott (nem kipukkadásról beszélek, mert az átlag magyar emberhez képest én átlag magyar madár adagot eszek alapjáraton is)
- nagyon gyorsan megéheztem, és nem értem mi a jó abban, hogy a gyomorsav mossa a gyomorfalamat (kedves buddhista mondás, hogy ne azért egyél, mert éhes vagy, hanem azért egyél, hogy ne legyél éhes :))
- a reggeli gyümölcsevést végképp nem értem (minden reggelire azt kell enni) - savam lesz, beindul az emésztésem, ellenben túl sok mindent nem kell megemésztenem, mert ugye nagyjából vizes cuccot nyelek, és a főétkezésig hosszú-hosszú órák telnek el, így tök "fölöslegesen" háborog a gyomrom
- az egésznapos gyümölcs zabálásnak végképp nem látom értelmét - egy teljes napig savasítom a szervezetem, miközben évek óta arról harsognak, hogy az elsavasodás minden baj forrása
- egyedül a gyümölcsnapon van megadva nagy kegyesen tízórai és uzsonna, az összes többin teljesen logikátlan, hogy mondjuk reggeli és ebéd között kb. fele annyi idő telik el, mint az ebéd és vacsora között, a vacsora ráadásul fele az ebéd mennyiségének. az üzenet világos: dögölj éhen!

Nem tetszett, igaz nem volt hosszú életű a dolog, de nálam nincs több esélye ennek a felettébb fura eredetű diétának. Végig szarul éreztem magam, és tegnap már a gyomrom is megfájdult (az a szúró, sehogy se jó, fekélygyanús fájdalom...). Állítólag 15-20 kilót is le lehet vele fogyni, ami nálam végül egy kb. 30 kilós versenysúlyt eredményezne. :) Szóval, úgy döntöttem, ettől a fölösleges 5 kilótól mégiscsak a jól bevált mozgásos módszerrel szabadulok meg.

Ami a legeslegeslegfontosabb ebben az egész ügyben, hogy a 90 napos diéta valójában nem leellenőrizhető. Keresgélésem során EZ volt a legmélyrehatóbb magyarázat. Így ennél a pontnál meg is bukik. Ha nincs forrás, nincs felelős, nincs bizonyíték, reális keretek között nem nagyon van miről beszélni. A szubjektív élményeket meghagynám a vallásnak. Szelíd tudománybuziként egy halk mea culpa után ezennel búcsút intek ennek a nagyszerű "módszernek".

A kiállítás

Még hezitálok, hogy megtekintsem-e a Vam Design Centerben nyugvó halottakat. Mint anatómiából átlagban 2 évente levizsgázó hallgató, állíthatom, hogy érdekel a téma, nagyon is. Azt meg főként aláírom, hogy ez a technika/megismerési mód korszakalkotó. Minden országban jól jönne egy ilyen, és talán lassan magunk mögött hagyhatnánk a bűzös, formalin medencéből kihalászott alanyokat. Nehezen, de talán túltenném magam azon, hogy egykor élő testek között mászkálok, és részeire bontott ember cafatokat mustrálok, mert valóban kíváncsi vagyok.

Ámde...

Gyerekek, hát már ez is MADE IN CHINA! Én Kínának azt sem hinném el, amit kérdez. Mert hiába adnak ki - tök fölöslegesen - közleményt a kiállítók, hogy nem tudják bizonyítani, hogy nem megkínzott, kivégzett politikai foglyokat raktak ki elénk, de a kínaiak nekik azt mondták, hogy ezek tuti nem azok. Ugyanmá'. Olyan kétséges ennek az egész kiállításnak az etikája úgy önmagában is, miért kell még Kínával megfejelni? Az meg valószínűleg elképzelhetetlen, hogy egyszercsak kipattan az ember fejéből egy ilyen kiállítás ötlete, és akkor aki felajánlja a testét, az a részese lehet a nagy műnek. Persze, rohadt lassan haladna a dolog, de én speciel egyedül ezt tartom etikusnak. Mennyivel kellemesebb lenne úgy végigsétálni, hogy tudod, ennek az embernek is ez volt a végakarata, a másik is alig várta, hogy ide kerülhessen, stb.

Ez az én testem, ha egy deka hozzátartozóm sincs, akkor is az enyém, és ha porhüvely/szartartály és a lelkemhez meg egyéb fennkölt fogalmakhoz nem is kötődik, akkor is kijár nekem az a tisztesség, hogy ha nem akarom mutogatni a csontvázam, rajta az izomrendszeremmel, akkor ne kelljen mutogatnom. Még akkor is, ha az egy magasabb szint, hogy az ember tényleg nem kötődik a testéhez. Nem értem el azt a szintet, slussz. Nekem szar ez így. A politikai foglyok esetében meg... hát ezt talán nem is részletezném. Ha a faterodból készítenének metszeteket, akarata/akaratod ellenére, az talán valahol b.sztatná a kis lelkedet, hogy ugyan tán ezt mégsem kellene. És valószínűleg leköpném magam a Free Tibet után, ha sanszos, hogy azért fizetek pénzt, hogy esetleg őket nézzem a Kínai Népköztársaság jóvoltából.

Szóval, tényleg csak a morális hátterével van problémám, azt, hogy tudományos értelemben lenyűgöző, nem vitatom. De a new york-iak legalább olcsón nézhették meg.

A Feldmár

Szerdától péntekig minden este a Jövő Házában tervezem az időmet eltölteni. Előadássorozat: Szégyen és szeretet, Feldmár András közreműködésével. Ezzel a renitens pszichológussal 6 évvel ezelőtt találkoztam először. Azóta nagyképűen idézem, pedig csak a nyálam csorgatom arra, hogy egyszer ilyen összeszedetten, ennyire ésszerűen és hitelesen adjam elő, amit tudok és nem utolsó sorban, amit bizonyítani is tudok. Bár sok helyről kiátkozták, azért az általa hangoztatott elvek jó része ellen vitába sem lehet szállni. Tény, hogy az LSD kérdés már nagyon megosztja az őt hallgatók, ismerők közösségét. Szerinte megfelelő szakmai kontroll kell hozzá, és a gyógyulni vágyó csak profitálhat az élményből. Az a baj, hogy túlságosan hozzászoktunk, hogy akkor is jártatjuk a szánkat, amikor az adott téma egyetlen részéhez sincs közünk. De nem baj az, ha megkérdőjelezünk, sőt! Csak ez a boszorkányüldözéses hozzáállás visz nem kívánt területekre mindenkit.

Feldmár András határokat ismertet és gyönyörűen foglalja össze azt, amit mindenki sejt, amiről mindenkinek vannak élményei, ami esetleg sok ember fejében vár összefoglalásra. Szeretem hallgatni, szeretem, hogy utána vannak feladataim, hogy az agyam kapott egy nagy adag rágcsálnivalót. Spirituális, de pont ugyanannyira egyszerű és világi, merthogy igazából nincs is különbség. És amiért meg tudok őrülni, hogy tőle is emberi nyelven előadott tudományról hallok!!! Persze ez nem meglepő, ha a téma ép az áltudományosságosság.

Egyetlen kivetnivalót találok mindössze a "jelenségben": feminin. Ettől mindig olyan gyanakvóan húzogatom a szemöldökömet.

Mindenütt jó?

Van ez a tragédia, ami miatt most még inkább elválik az otthon és a kórházban szülők tábora... Én, személy szerint, ismereteim tükrében (amit Odentnek köszönhetek), abszolút támogatom az otthonszülés gondolatát, de nem tudom, mit tennék, ha valóban ahhoz a ponthoz érkeznék, hogy döntenem kell, és a születendő gyermekem élete a tét. Ez a témakör sem kizárólag fekete és fehér színekben pompázik, ami ugye azt jelenti, hogy az a bizonyos rizikófaktor kitörölhetetlenül benne van a dologban. Mindkét esetben.

Valóban nem tudom, hogy melyiket választanám, de talán nem is meglepő, hisz a kórházi állapotokról és születésház körülményeiről sem sokat tudok. De annyival azért tisztában vagyok, hogy nem dilettánsok vezetik az otthonszüléseket, és pont az "extrém" körülményekre való tekintettel nagyon elővigyázatosak. Az események célpontjában álló doktornőről már sokat hallottam, és amin folyamatosan dolgozik, ahogyan sokak álmát valósítja meg, az számomra becsülendő és tiszteletreméltó.

Azzal védekezni viszont, hogy kórházban is meghalhatott volna a baba, az szerintem már eléggé kétélű. Engem még egy nagy tapasztalattal rendelkező orvos sem tud arról meggyőzni, hogy olyan helyen is ugyanez lesz a végkifejlet, ahol egymást érik az életmentő műszerek és a segítő szakemberek. Ezt a részét nem tudom elfogadni. Még annak ellenére sem, hogy igaz is lehet. Az anya viszont tudta, mit vállal, és kétség sem fér hozzá, hogy a legjobbat akarta megadni a születendő gyermekének már az első pillanataiban is... de sajnos a felelősség az övé is. Sokan érvelnek azzal az otthonszülő kismamák ellen, hogy saját kényelmüket előbbrevalónak tartják, mint gyermekük életét. Mondjuk ettől azért összetettebb az otthonszülés miértje, de ez a megfelelő irodalmakból könnyen kideríthető. Változások pedig nem egyik pillanatról a másikra történnek. Ha Hollandiában élnék, egy percig sem gondolkodnék, hogyan döntsek. Így viszont...

Különben ez történt pontosan.