Krallala

Idejön a jazz hercegnő: 2009. 11. 18. - Papp László Sportaréna!!!

Cseresznyevirágország

Az egész Japán témakör néhány éve jött elő nálam. Egyszer Yamato koncerten voltam, és sokáig úgy maradtam... azaz lenyűgözve (ezt itt a blogomon is megörökítettem anno). Beszereztem a CD-jüket, aztán orrba-szájba hallgattam és hallgattattam a tanítványaimmal is, akik imádták. Innen jött az érdeklődés a japán gyógypedagógia iránt, amelyben a művészetterápiák kiemelten fontosak. Olvasgattam, nézelődtem, és megérett a gondolat: Japánba kell mennem tanulni és dolgozni. Ebből a Japánba menés nem sikerült. De ha egyszer csak egy hetet tölthetnék ott, azért is végtelenül hálás lennék. Szeretem amúgy, ha ilyeneket mondok... mintha nem csak és kizárólag tőlem függne, hogy megyek-e vagy sem. Na, mindegy.

Egy kardvágással odébb ugrom: a szamurájokon külön ámulok, és már régóta keresek olyan könyvet, amiben nem a rengeteg kimondhatatlan és megjegyezhetetlen nevű japán dinasztia soroltatik fel (évszámostul!!!), hanem valami konkrétum kerül elő a filozófiájukról meg ennek az egész misztikus szamuráj kultusznak a hátteréről. Úgy tűnik, megvan a könyv, mégpedig Hiroaki Sato Szamurájlegendák c. műve indul a pozícióért. Még meg sem rendeltem, mert sajnos ebben az életemben úgy alakult, hogy a fizetésem napján tudom csak egészen biztosan, adott hónapban megengedhetek-e magamnak olyan luxus cikk(ek)et, mint a könyv. Így holnap dől el a dolog. Ez az egész amúgy egy HVG cikk kapcsán jött elő, amiben a Néprajzi Múzeum szamurájos kiállításáról írnak nem éppen hízelgő kritikát. Ennek ellenére szombaton (szept. 5.) szeretném megnézni, mert hiszem, ha látom. Aznap 15 órától van tárlatvezetés, és egy órával ezután kezdődik egy wadaiko koncert, amit japánnak álcázott magyar dobosok adnak (ha jól tudom). De ITT a részletes program.

Áll a kapun

Délelőttök a kádba'

Jaj, még sok ilyet...

Művészet

Ezen röhögök már egy hete:

Kutatás

Engedtessék meg, hogy itt legyen a reklám helye. Érdekesnek ígérkezik. Mennék, ha nem máshol lennék épp akkor. Ezidőtájt fogyasztom majd ugyanis édesanyám tejfölös csirkéjét, tarhonyával. Az meg ugye nemebben az országban lesz. De Ti menjetek, ha nem lesztek máshol és nem csináltok vmi egészen mást!

Ahol viszont egészen biztosan/pont/épp leszek holnap, az a Gödör. Paniks meg Csík Zenekar, ötletgazda: Enikő. Köszönjük, Enikő! :)

Ajánlom magam

Vasárnapig csekkolható még a Lélek és test c. fotó kiállítás. Aki ezügyben csatlakozna ahhoz a kedves, jópofa, művészetekért rajongó emberhez, aki én vagyok, az jelezze. Én ugyanis vasárnap tiszteletemet teszem. Eddig, ha jól számolom, egyedül megyek.

Meg lesz még jazz fesztivál is, ill. már el is kezdődött. Programja is van.

Közben nem haladok a szakdolgozatommal. Ebből idén sem lesz Bachmann-díj.

Hideg is van. Lassan rámtör az őszi depresszió. Mondjuk eddig vagy összefüggően voltam depressziós (években mérve), vagy teljesen indifferens , semmihez sem köthető időpontokban.

Igényes legényes

Nem a Beshodroméktól, hanem Karaván Markovic. Ziveli!

A természet hangja

Nem hallgatok szlovák zenét. Többnyire. Van persze kivétel. Az ELÁN anno kötelező volt. Meg mondjuk pár éve/évig a Polemic, akiket magyarok is feldolgoztak. Szóval, igazság szerint hallgatok szlovák zenét, de nem nagyon vagyok otthon az aktualitásokban. Egy a lényeg. A legenda viszont él: Horkyze Slíze (nincs szlovák billentyűzetem, úgyhogy respecttel egybekötött mea culpa, így mondják: horkízse szlízse). Őket muszáj hallgatni, legalább meghallgatni egyszer. Koncerten lenni meg kb. Mekka kategória, utána békében el lehet hunyni. Nekem eddig 3x voltak meg, rendületlenül imádom őket. Egyik szombathelyi haveromat elrángattam fesztiválozni Szlovákiába, ahol többek között Horkyze is volt. Ő mondjuk szarrá röhögte magát, hogy olyan nincs, hogy szlovák rock zene, helyette ez egy vicc. Mer' szerinte teljesen nonszensz, hogy emberek ezen a nyelven nyilvánulnak meg, dalban ráadásul. Nekem, megmondom őszintén, semleges a szlovák nyelv, van ettől szebben hangzó szláv nyelv is, de ahogy Kuko használja, attól én kifejezetten zbozsnyujem szlovencsinu. Eszméletlen szövegeik vannak.

Hátszóval, nálam 10-ből 10 pont.

Szomorú vasárnap

Mondjuk pont egy vidám vasárnapon vagyok túl, no, nem a hitgyülis, hanem koleszos. De néha ilyen is kell, mármint szivet-lelket-szaggató, merthogy gyönyörű. Meg kicsit ismeretterjesztő is. Köszi, Biga!

Zene nyelv

Cseh remek

Bocsánat, de ez nagyon kellett. Még ha nem is úgy tűnik, hogy igen.

Elefántot terelő juhász

Közeli nosztalgia. Istenem... azok a koncertek...
egyszer sem volt túlhangszerelve, -hangosítva mellesleg, de mindenki leszarta.

Help!

Szívet melengető apróság. Váljék egészségünkre.

A veréb is madár

Méghozzá énekes. A mai napomat Edith Piaf bűvöletében töltöttem. Azt mondják, minél nagyobb fájdalmakat kell elszenvednie az embernek, annál csipkézettebb, bonyolultabb, finomabb lesz a lelke. Ahhoz, hogy Edith ekkora tehetséggé nője ki magát, nem kellett mást tennie, mint elveszíteni édesanyját (annak önszántából), bordélyházban felnőnie, 3 évig teljes sötétségben élnie, 17 évesen életet adnia egy gyermeknek, és 2 év múlva a temetőbe kísérnie, az apaként tisztelt és szeretett embert szintén elveszítenie, s mindezért neki magának meghurcoltatnia... Nem elég?! Élete szerelmét két év együttlét után szintén elbúcsúztatnia, a fájdalomba belerokkannia, alkohol- és morfium mámorában pusztulnia, s végül a rák által 47 évesen felfalatnia... Címszavakban. Ez kellett ahhoz, hogy születése után több mint 90 évvel is megríkasson, hátborzongasson és ésszel felfoghatatlan tehetségével mindenkit megajándékozzon.

Most jön a siránkozós rész. Egyéniségektől mentesen vonaglik a a 21. századi művészet, talán mert az értékek a fejük tetejére lettek állítva. De úgy gondolom, Piaf ma is csodákat tenne, annak ellenére, hogy valószínűleg sem az ajkait, sem a melleit nem töltetné fel, és szőkére sem festené a haját. Csak meghajolni tudok egy olyan erő előtt, amely esélyt sem ad a külsőségek vakításának, s fájdalmát úgy kiáltja világgá, hogy az mindenkit tanítson.

Világi arcok

Imádom. Baraka az egyik legjobb dolog, ami moziban történt velem. Ettől a résztől meg kifejezetten laszakadt a pofám. Mennyi kultúra van, amihez ebben az életben nem lesz közöm, és milyen kár...

Javaslat

Javaslom, sokan és sokszor menjünk Csókolom koncertre.
Addig meg csak hallgassunk Csókolomot.
Vagy nézzünk utána a Csókolomnak.
Csókolom.

Hiszti ellen: taiko

Látom, hogyan hat a "gyerekeimre", és nem hagy nyugodni az ok. Talán tényleg az a megoldás, hogy anno odabentről hallottuk a szívdobogást, és a dobolást hallgatva az akkori élményeket a felszín közelébe hozva, produkálunk egy másfajta, ősi tudati és érzelmi állapotot. Érzékeny ember lévén mélyen érintett, amit a Yamato produkált a tavaly előtti debreceni koncerten. Olyan érzés volt, mintha az összes szervem, beleértve az agyamat is, átrendeződött volna - minden kicsi sejt a helyére került a dübörgés keltette rezgés hatására. Bevallom, az oviban sokszor saját fájdalomcsillapító-gyerekszelidítésre használom a CD-t, de legyen bármilyen önző is a motivációm, a tény attól még tény marad: ez a fajta zene mindenképp jótékony hatású. Persze hatalmas hangfalakkal az igazi, és ami a gyerekeket illeti, legjobb, ha hallgatás közben valamilyen rezgőlapon, -felületen ülnek. Nem hazudok, ha azt mondom, négy, időnként teljesen kezelhetetlen, visongó, sírásra bömböléssel licitáló gyerek kezes báránnyá válik, amint felhangzanak a dobok. "Na, akkor gondolkodjunk..."

Nem meghalni C-dúrra

Beatles: Tomorrow never knows/Within you without you

A Tibeti Halottaskönyv inspirálta a Tomorrow never knows c. szám születését, hangzására meg sok minden más is hatással volt. Az album és e konrét szám története is érdekes, érdemes végigolvasni. Azért tartom nem mindennapi zenekarnak a Beatlest, mert olyan progressziót mutat a pályájuk, ami más zenekarnál ennyire színesen, vagy épp ennyire markánsan sosem jelent meg. Egyik stádiumuk volt ez az LSD-vel tarkított pszichedelikus őrület, amiből - csakúgy, mint előzőleg vagy később - minőségi produktumokat sikerült a nagyérdemű elé tárni.

Érdekelnek a tudatállapot változásai. Ilyen információkhoz meg ugye legkönnyebben úgy jut az ember, hogy a) kipróbálja, b) elolvassa, meghallgatja, megnézi azt, amit olyanok hoztak létre, akik használtak drogokat. A kipróbálással az a problémám, hogy attól nem érzem magam hiteles befogadónak. Pont az a szervem áll valamilyen közvetlen, mesterséges hatás alatt, amelyikkel megérteni szeretném az adott helyzetet. Szóval, számomra a próbálgatás nem e nemes feladatkör része. Bár sokak szerint meg ugye pont a tisztának hitt állapotban tompább az érzékelés. Ugyanebben a témakörben csak ajánlani tudom Huxley remekművét.

Nouvelle Vague

Visszajövetelemről meg a nagy konklúziókról később. Most csak egy kis művészettel egybekötött személyes nyál. Ez alapvetően a nem szeretek visszajönni meg a túl jól sikerült tegnap este. De tűnjön inkább zenés postnak. :) ITT több is van.