Ajánlom

Épp az aktuálisan szokásos pálinka adagomat fogyasztom, mert kapar a torkom. Úgyhogy egészségünkre. Tényleg ajánlom mindenkinek, pillanatok alatt rendbeteszi a fertőzéses problémáimat. Ezzel valahogy kihúzom a nyári mandulaműtétemig.

Olvasom a Grímuszt, amit szintén mindenkinek ajánlok. Fantáziadús mese, tele gondolatébresztő bölcsességgel. Valós tényekkel. Még akkor is, ha kesze-kusza agyszüleménynek tűnik az egész. Dedikált a szerző Budapesten is, talán pár héttel ezelőtt. Sajnálom, hogy kihagytam, mert egészen érdekes élmény élőben látni azt, akinek a gondolatai mélyen érintik az embert. Ha igazán olvasok, nagyon mélyen belém másznak a történetek, vagy épp fordítva, és jó személyesen is találkozni azzal, akivel ennyire intim viszonyba kerül az ember. Günter Grass már megvolt. :)

Remény

Kiderült, hogy érdemes reggelenként felkelni és megkockáztatom, hogy élni is... Na, sztori. Kicsi gyerekeim közül kettő szociálisan is hátrányos helyzetű, azaz ruhákra sem nagyon telik a családnak. Az enyémnek viszont igen, így az én kedves családtagjaim most ruhaszerző projektet indítottak. Én magam részéről netes boltokban vásárolgatok használt cipőket a kis srácnak. Megvettem egy szandált pár száz forintért, és ma elmentem érte. Isten bizony mellesleg említettem meg, hogy egy vak kisfiúnak lesz a cucc, csak annak kapcsán, hogy mondta a nő, ő zuglói, én meg erre válaszoltam, hogy az tökjó, mert én meg Zuglóban dolgozom, a vakodában és oda viszem majd, amit vásárolok. Eredmény: teljesen ingyen kaptam meg a cipőt, plusz egy pár meleg csizmácskát és egy tábla csokit. Egy olyan 3 gyerekes édesanyától, aki szintén nem látszott "jómódúnak". Én ragaszkodtam a fizetéshez, ő meg erősebb volt... :) Sőt, megkért, nézzek még szét a cuccai között, hátha találok vmit, amit még elvihetek a gyerekeknek, persze azt is ingyen.

Köszönöm!

Dekor

Amíg nem vagyok túlzottan blogger kedvemben, mert épp gyámoltalan gyermekeken segítek (3-ra kéne meghatódni, 1, 2, ...), addig meg lehet tekinteni (böngészni) kettő darab nevet, s az a mögött lapuló művészetet.

Egyikük Govinder Nazran.

Másik pedig Daniel Kessler. Utóbbinak nem túl igényes a weboldala, de marha helyesek a 2D-s kutyái.

Két ovis szobát készülök kidekorálni velük. Figyelemre méltóan kedveskék.

Boldogító

Javaslom, mindenki nézzen körül, hány boldog, kifejezetten valamilyen helyesnek vélt irányba tartó, értelmes, jól működő, őszinte párkapcsolatot lát maga körül! A többségük szenvedés, vagy ami rosszabb, már a nagy boldogságnak látszó tárgyról is látszik, hogy férges. Ez a körülöttem lévő házasságok kapcsán jutott eszembe, merthogy véleményem szerint akkorra romlik meg minden annyira, hogy azt már nézni is rossz. Azt mondják, 10 év van benne, nem több. Mindegyikben.

Sok gondolat jut eszembe most Csernus könyvéből, többek között ilyen a görcsösség is. Annyira feltétlenül és megszakadva ragaszkodunk a kötődéshez, s majdan annak hivatalos, felbonthatatlan(nak hitt) megpecsételéséhez, hogy az ijesztő. Sajnálom, hogy be kell látnom, a házasságok nem működnek. De ha ez tényleg így van, akkor nem kell mást tennünk, mint berendezkednünk valami egészen másra. Sokkal jobb, mint egy felszabadult pillanatoktól mentes merő aggodalomként definiált életet választani. Akkor legyenek gazdasági kapcsolatok, pecsételjék meg az "üzleti partnerek" viszonyát, és tudjuk mi merre hány méter. Olyan hiteltelenül adjuk mára az álszentet, hogy azt jelen állás szerint már a gyerekek sem kajálják meg.

Minden jel arra utal, hogy ezzel vagyunk körülvéve, hogy nem is tudunk más modellnek teret engedni, hogy a házasság szentségének - ha volt olyan valaha - befellegzett. Amire gondolok, az nem olyan, hogy vannak problémák, esetleg tragikusnak ítélt helyzetek, amikből ki lehet lábalni... mert ilyenek biztosan vannak, csak nem erről beszélek. Hanem arról, hogy a lehető legrosszabb taktikát választjuk a házasságok "túlélésére". Szerintem. Pedig nekem egyelőre nincs közöm semmi hasonlóhoz, csak gyűjtöm az infókat a látvány alapján. Biztosan kulcs a tudatosság, de egy bizonyos szint után meg egyszerűen felülkerekedhet az ember magán a párkapcsolaton, annak fontosságán is, az meg ugye akkor a ló túlsó oldala, bár tény, hogy csábítóbban hangzik... csak akkor meg megint mire jó.

Ott van ez elrontva, hogy már rég nem abba az irányba haladunk, amely irány rendszerének értékeit ránk erőltetik gyermekkorunk óta. Anyai kötődésben is az ambivalens a legocsmányabb, nincs ez másként a többi viszonylatban sem. Kinek vannak itt szilárd értékei?! Ki tudja itt, hogy mi a jó és hogy hogyan jó?! Nem viccelek, amikor azt mondom, senkinek sem hiszek, amikor párkapcsolati tanácsokat ad.

Különben jól telt a szilveszter meg ami utána volt. Vajdaság, fúvósok, hóban táncolás, süti, burek, bárányhús, kávé kávéval... Ma jöttem haza, de még csak testben.

Utazók

Huxley Mokshájának nagy részén túl vagyok, de még nem fejeztem be. Imádom olvasni ennek a hihetetlenül nagy elmének a pszichedelikus élményekkel kapcsolatos esszéit, ezesetben leveleit, könyvrészleteit, előadásait. Nagy szerencse, ha érdekes élmények érnek egy exhibicionistát, aki ráadásul mesteri módon rögzíti, s tárja mások elé azokat. Nagy szerencse nekünk.

Kíváncsian olvasgatok mindent, ami más tudatállapotokat megjárt emberek tollából származik, s próbálom összerakni a megismerés apró puzzle darabkáit. Feldmár és Huxley esetében LSD, ill. meszkalin van a fókuszban, bár mindkettő elismeri, hogy meditációval vagy hipnózissal ugyanilyen élmények válthatók ki. Csak előbbiekkel ugye kevesebbet kell bíbelődni. Én pont itt torpanok meg, mert nem tudok tovább gondolkodni, leblokkol a megérzés. Hogy ez annyira jellemzően 21. századi, még ha nem is most kezdődött a folyamat. Nincs idő. Most. Azonnal. Rögtön. Kétségtelen, hogy minden jel arra utal, hatásos élmény egy-egy ilyen utazás, hogy a gyógyításban is óriási jelentőségű, valami mégsem stimmel. Azt is el tudom hinni, hogy elég mélyen bevésődnek a tapasztalatok, így pedig minden esély megvan a hosszantartó hatás kiváltására. Én viszont arra gondolok, hogy csekélyke tapasztalataim mind azt súgják, semmi sem igazi, amit nem én csináltam, mert max. hinni tudom, de nem jutottam a tudás birtokába. Nem én jutottam el oda, hanem épp mondjuk a meszkalin vitt el.

A másik dolog pedig, hogy az utóbbi 2-3 évben bebizonyosodott számomra a folyamatosság és fokozatosság (kulcs)fontossága. Nehezen tudom a mai eszemmel elhinni, hogy valami hosszú távon értékelhető legyen e két tényező megléte nélkül. Az idegrendszer, az elme sajátosságai nekem egyértelműen ezt támasztják alá, fizikai képtelenség, hogy az idő ne legyen e folyamat segítségére. Magyarán, meggyőződésem, hogy megfelelő idő és energia nélkül nincs értékelhető eredmény. Semmilyen életterületen.

Jó és szép, ha valakin segítettünk, legfőképp, ha az a valaki saját magunk, de a látszat sokszor csal. Olyan sok minden bújhat meg a tudattalanban, és ha nem tudunk tökéleteset alkotni (vagy legalább megközelítőleg), akkor fölösleges belekezdeni. A Huxley által dicsőített potenciális szórakozás: valamilyen erre a célra kifejlesztett és legalizált pszichedelikum, nekem nem tűnik megoldásnak semmire. Talán színesebbé tenné a mindennapokat, de nem meszkalinnal, szómával vagy egyebekkel az agyunkban születünk... és ha belegondolunk, az agyunk hány százalékát használjuk, nem túl kreatív kívülre nyulkálni, mikor odabenn a lehetőségek elképzelhetetlenül széles skálája még érintetlen, láthatatlan...

Bethlehem by Bean

Nesztek karácsonyi hangulat. Minden idők legjobb Mr. Bean élménye.

Havazva

El szeretném mondani, hogy a nap döntő részében 9 súlyosan-halmozottan sérült kisgyerek igényeit elégítem ki, ill. új igények lehetőségét villantom fel előttük - több-kevesebb sikerrel. A helyzet az, hogy most - ideiglenesen, bár elég hosszú ideig - reggel nyolctól fél ötig vagyok melóban, ezen felül a karácsonyi őrület kb. 2 hete be is szippantott, így már energiám sincs olyan, egyébként jól eső dolgokra, mint életem újdonságainak, régiségeinek tálalása az interneten. Új hobbim amúgy, hogy a hónap különböző napjain többször állok sorban a postán, sárga csekkekkel és nagyon sok pénzzel a kezemben. Az Elmű is működhetne jobban annál, mint hogy egy hónapon belül 4 csekket postázzon 4 kül. időpontban, ebből 3-at úgy egyáltalán "jogosan".

A mandulám meg valszeg átvándorol velem együtt 2008-ba.

Elolvastam Dr. Csernus legújabb könyvét, amit mindenkinek szívből ajánlok (aki mégtanácstalan karácsonyi ajándék ügyben, innen rögtön a bookline-ra kattinthat, és megrendelheti). Volt egy bejegyzés-csökevényem itt, a blogomon, amiben nekilendültem egy elég súlyos témakörnek, nevezetesen, hogy mitől érzem magam nőnek, hogy mindez miben nyilvánul meg. A nő. c könyv sok mindent segített helyrerakni a fejemben, és nem csak úgy teletömte az agyam mindenféle, tőlem idegen gondolatokkal. Összességében csak annyit tudok mondani erről az írásról, hogy IGAZ. És úgy vagyok az igazsággal, hogy pokolba tudom kívánni, ha fáj, mégis biztonságérzettel tölt el, hogy meg tudok benne kapaszkodni. Lettek vállat nyomó gondolataim, érzéseim, de sokkal felszabadultabb vagyok alattuk, mint egy túlideologizált hazugságkáoszban.

Ha majd hazaértem, a kötelező karácsonyi fahéj illat epicentrumától pár lépésnyire, talán sokkal lelkesebben és élvezhetőbben fogalmazom meg magam. :)