Cseresznyevirágország

Az egész Japán témakör néhány éve jött elő nálam. Egyszer Yamato koncerten voltam, és sokáig úgy maradtam... azaz lenyűgözve (ezt itt a blogomon is megörökítettem anno). Beszereztem a CD-jüket, aztán orrba-szájba hallgattam és hallgattattam a tanítványaimmal is, akik imádták. Innen jött az érdeklődés a japán gyógypedagógia iránt, amelyben a művészetterápiák kiemelten fontosak. Olvasgattam, nézelődtem, és megérett a gondolat: Japánba kell mennem tanulni és dolgozni. Ebből a Japánba menés nem sikerült. De ha egyszer csak egy hetet tölthetnék ott, azért is végtelenül hálás lennék. Szeretem amúgy, ha ilyeneket mondok... mintha nem csak és kizárólag tőlem függne, hogy megyek-e vagy sem. Na, mindegy.

Egy kardvágással odébb ugrom: a szamurájokon külön ámulok, és már régóta keresek olyan könyvet, amiben nem a rengeteg kimondhatatlan és megjegyezhetetlen nevű japán dinasztia soroltatik fel (évszámostul!!!), hanem valami konkrétum kerül elő a filozófiájukról meg ennek az egész misztikus szamuráj kultusznak a hátteréről. Úgy tűnik, megvan a könyv, mégpedig Hiroaki Sato Szamurájlegendák c. műve indul a pozícióért. Még meg sem rendeltem, mert sajnos ebben az életemben úgy alakult, hogy a fizetésem napján tudom csak egészen biztosan, adott hónapban megengedhetek-e magamnak olyan luxus cikk(ek)et, mint a könyv. Így holnap dől el a dolog. Ez az egész amúgy egy HVG cikk kapcsán jött elő, amiben a Néprajzi Múzeum szamurájos kiállításáról írnak nem éppen hízelgő kritikát. Ennek ellenére szombaton (szept. 5.) szeretném megnézni, mert hiszem, ha látom. Aznap 15 órától van tárlatvezetés, és egy órával ezután kezdődik egy wadaiko koncert, amit japánnak álcázott magyar dobosok adnak (ha jól tudom). De ITT a részletes program.

Megint moziban...

... voltunk, és kiváló ötlettől vezérelve megtekintettük a Becstelen brigantykat. 10-ből erős 8-as, de jobban hajlik a 9-es felé. Brad Pitt megintcsak ritka jó színész, olyan tájszólást rittyentett magának a karakterhez, hogy öröm volt hallgatni. De minden alakítás páratlan amúgy. A német tisztek annyira tenyérbemászóra és vontatottan, nyájaskodóan betegesre sikeredtek, hogy a végén már én magam gyújtottam volna rájuk a zárt mozit... Bevallom, arra számítottam, hogy 144 perces értelmetlen vérfürdőt fogunk végignézni, és mellesleg lesz egy elég jól eltalált sztori is a borzalmak mellé. Ehhez képest egy nagyon átgondolt és kidolgozott, izgalmas, több szálon futó történet, és a vérengzést illetően is konszolidálta magát Tarantino.

És apropó, VÉR: hadd népszerűsítsem a Városmajorban tartandó Retro Véradás nevezetű eseményt, amelyre szeptember 5-én, azaz jövő szombaton kerül majd sor. Míg az ominózus, sok ponton elrontott mandulaműtétemre nem került sor, különösebben nem gondoltam bele, milyen jófejség, hogy vannak, akik vért adnak másoknak. Nekem (is) az életemet mentette meg, hogy valaki vagy valakik vették és veszik a fáradságot, és elballagnak megfelelő helyekre, és megfelelő minőségű vért adnak csak úgy oda. Jövő szombaton meg nem csak úgy lehet adni, hanem sörért, virsliért, lángosért meg mindenféle programokért cserébe. Azoknak, akik ezt megteszik, én is megköszönöm (innen, a jelentéktelen sarokból), a B pozitívaknak különösképp. :) Én még mindig nem mehetek, egyelőre saját magamnak is épphogy elég a készlet, de dolgozom az ügyön. Éljen a cékla!

Bünti (trest)

Liberális gondolkodású embernek tartom magam (semmi SZDSZ fan club meg hasonlók), és mint ilyennek az igazságosság érzékelő műszerem szerintem toleránsan és megfontoltan funkcionál. De most kiakadt a mutatója... Szlovák nyelvtörvény. Értelmetlen. Infantilis. Provokatív. Haszontalan. Szégyellnivaló.

Emberek, jogállam! Mond valamit?!

Szinten aluli erre mélyebben reagálni, úgyhogy ennyit szerettem volna közölni, a többi meg innen is szemezgethető:

Szégyen I.
Szégyen II.
Szégyen III.

Kultúrsokk

Kulturális - és egyéb összefoglaló következik.

Kezdem a rosszal. A da Vinci kiállítás elég fos. Talán az is benne van, hogy nagyon sokat vártam tőle, de ez mondjuk a helyzeten nem igazán változtat. Száraz. Unalmas.

Leonardóról olyan sok bőrt lehúztak már, hogy pont ezért feltételeztem, ezúttal egy igazán izgalmas aspektusból ismerhető meg az öreg. Persze, ki is volt élezve a feltaláló vonalra, és akár érdekes is lehetett volna, valamiért mégis hiányérzetem van. Nagyon sok eredeti terv alapján készített találmány van kiállítva, de annak, akinek a golyós csapágyak meg a csavaros istentudja micsodák nem mondanak semmit, annak ez nem egy nagy élmény. Mondjuk azt is aláírom, hogy az ingerküszöbünk is egyre magasabb. Nekem egy adott találmánynak ebben az esetben úgy van értelme, hogy pl. egy középkori ember olyan tevékenységet végez, amiben golyóscsapágyaz(gat)ni kell, és akkor látom, hogy mire való, valóban mennyire praktikus, és tényleg hatalmas újítás. Nem ismerem olyan behatóan a történelmet, hogy tudjam, Leonardo korában milyen eszközök álltak már rendelkezésre a különféle munkák elvégzéséhez. Elhiszem, hogy korszakalkotó ötletei voltak ennek a zseninek, de mégis éhezem a szemléletesebb bemutatást. Mondjuk nekem akár egy skicc is megtette volna arról, hogy x dolgot akkoriban y módon végeztek... pedig, ha da Vinci z találmánya megépítésre kerül, x-szel pikk-pakk végeznek. Egyedül a fából készült biciklit tudtam értékelni ilyen szempontból, mert az még nekem is kakukktojás volt, de az meg állítólag csak tréfa, azaz csak valami vicces kedvű akarta elhitetni, hogy Leonardo bringát is tervezett.

A másik rettentően idegesítő buktató pedig a "rakjunk még ki olyan dolgokat, ami da Vinci, hogy többnek látsszon ez az egész". Vam Design-ban többezer forintos áron Sziklás Madonna meg Utolsó vacsora posztereket nézegetni vicces. Nem kell. Tudom, hogy nem a festményeit állítják ki ezen a kiállításon, szóval csak tömegnövelés céljából nem kell poszterekkel dúsítani. Fölösleges. A Mona Lisa terem viszont egészségünkre váljon, az kifejezetten érdekes.

A Gomorráról azt kell tudni, hogy a nagyon sikeres könyv alapján lett egy film, amit Budapesten csak a Kinoban vetítenek. A könyvről egyelőre nem tudok nyilatkozni, mert tesztelés (olvasás) alatt van, ráadásul nem is általam. Legfontosabb információk, hogy aszerzőt állítólag halálosan megfenyegette a nápolyi maffia, a Camorra, és hogy az első oldalakon végre megvannak azok a halott kínaiak, akikről eddig kissé morbid módon a gombás bambuszos csirke mellett fantáziáltál, és csak reménykedtél, hogy valóban baromfit eszel, nem pedig a haláluk után eltüntetett, papírjaik miatt oly értékes kis egyenemberkéket.

A filmen elaludtam, de csak kb. 10 perc maradt ki, az is a vége felé. Amúgy míg ébren voltam, hatott rám. :) Meg utána is. De tényleg. Nő vagyok, szóval az összefüggéseket kevésbé értettem, de művészileg talán elkaptam a fonalat. Ügyes a képi megjelenítés, olyannyira, hogy néha érzed a bűzt, ami Nápolynak ebből a gusztustalan negyedéből árad, és kicsit te is mocskosnak érzed magad, miután a vászonra vér fröccsen. Hatásos. Pont annyira, mint a személytelen, értéktelen körítésből felbukkanó annál személyesebb tragédiák, a fiatal srácok élete, akik olyan természetességgel kezelik a bűnt, a halált, a kilátástalanságot, hogy nevetségessé is válnak az elképzeléseid úgy általában a döntésekről meg az egyetemes igényekről.

Az Angyalok és démonokat végigizgultam. Hosszabb volt mint a Gomorra, mégsem aludtam el rajta, sőt, végig kattogott az agyam meg bennem volt az a jól eső feszültség, amit minden tisztességes thrillernek kelteni illik az emberben. A színészi játék nem nyűgözött le, még Tom Hanksé sem, de kifejezetten élvezhető film, sok-sok utólag összerakható képdarabkával.

Bárkában június elején, azaz jövő héten még játsszák a Picasso: A világ teremtése c. színűvet, amit a Baltazár Színház ad elő. Nem tudom, van-e még jegy, terveim szerint holnap ki is derítem. Ha van, egyik szemem sír majd, a másik meg nevet, mert ha érdektelenséggel találkozom, biztosan kötöm majd a tényhez, hogy a darabban értelmi fogyatékos fiatalok - mellesleg a maguk módján képzett színjátszók - szerepelnek.

Ezenkívül közölnöm kell, hogy kellemes körülmények között kiváló barátságot kötöttem Villányban a (rajnai rizlingből készült) jégbor és a mandulabor nevű jelenségekkel. Isteni finom mindkettő. Az ilyen édesszájú nőknek, mint én, különösképpen ajánlható. Fűszeres, ízletes csemegebor, olvasás mellé, színház, mozi vagy épp kiállítás után biztosan jól esik... (jajde csokorba kötöttem megint mindent...)

Kicsi vagyok, nem gyáva

Könnyű elhinni, hogy nehéz bátornak lenni. Az ember annyi mindent megetet magával, aminek rettenetesen kevés köze van a valósághoz. Hogy újabban szocializálnak-e minket a gyávaságra, vagy természetes igényünk, nem tudom eldönteni. De az emberek többségénél abszolút mérhető ez a probléma. Illetve nem feltétlenül gond ez, tökéletesen be lehet rendezkedni egy gyáva életre is. Csak nem hiszem el, hogy az ebből adódó feszültség nem idéz majd elő egy elpattanást... rosszabb esetben robbanást.

Enikővel beszéltünk egyszer arról, hogy milyen béna már, hogy van, hogy az embernek időnként minden kiesik a kezéből. Hülyén is néz ki, hülyén is érzed magad tőle, hogy még egy rohadt kisolló sem marad meg a kezedben. Erre gyártottuk mi a "mindent jó erőteljesen kell megmarkolni" teóriát. Minden tárgyat nagyon tudatosan és határozottan kell megfogni, és akkor nem esik ki a kezedből. :) Jó, hát tudom, így könnyű, hogy ennyi szabadidőnk van!

Valahogy így lehet ez az élettel is. Ha csinálsz valamit, csak nagyon csinálni érdemes, hogy ne érezd hülyén magad. Persze csak ha fontos. Akkor jól meg kell markolni. Nem a tárgyat, nem a helyzetet, nem az érzést. Saját magadat. Hogy ott állj, benne a dologban, a közepében, pont annyira mozdíthatóan, amennyire te akarod. A bátorság rohadt nagy szabadság. Számolni minden lehetőséggel meg bölcsesség. Véleményem szerint döntéseket csak így lehet és érdemes hozni.

Saját tökéletlenségünkkel, időnkénti bátortalanságunkkal szembenézni is bátorság. Nem ideologizálni, nem keresni mentségeket, nem elbújni, egyszerűen beleállni a hibákba, a hiányosságokba. Amúgy is azt mondják, a túlságosan tiszta folyóban nem él meg a hal.

A bejegyzést ihlette: Jamamoto Cunetomo: HAGAKURE: A szamurájok kódexe c. könyv.

Áll a kapun

Darwin-év

Szerettem volna felderíteni, idén hány helyszínen és milyen programokkal várják az evolúcióra éhes magyar laikus közönséget (pl. engem). Merthogy Darwin jubilál. Nem tudom, kicsit talán szegényes a választék.

Debrecenben jó néhány előadással rukkolnak elő, de nem hiszem, hogy leutazom csak emiatt. Győrbe sem megyek, pedig az ő programjuk is jól hangzik. A "ki ha nem a természettudományi múzeum" gondolatból kiindulva reménykedem, hogy az ő ötleteik is megérnek majd egy misét.

National Geographic persze sok érdekességet ásott elő, szerintem érdemes csócsálgatni. A Darwin-nap alkalmából okos emberek állítottak össze ilyen "evolution for dummies" jellegű cuccot, ami szintén hasznosnak tűnik. És van egy kevésbé barátságos verzió is, ami miatt meg már feszülhetnek ellentétek (de csak a szokásos kék sarokban a kreacionisták, pirosban az evolúció barátai).

Semmiképp sem öklözöm az evolúció apropóján, de csodálatosnak tartom az "elmélet" létrejöttét. Sajnálom, ha valaki elzárkózik a megismerésétől, ugyanakkor értem, hogy más irányú az érdeklődése, és nem feccöl energiát olyan valamibe, amit nem tart arra érdemesnek. Én is pont ezt csinálom.

Naszóval, cheers, Lord Darwin!