Baba TV

Persze véletlenül ezt is a balkánról hoztam... fogtam. Illetve ott láttam először. A Baby TV nevű csatorna kedves ötlet, amit muszáj népszerűsítenem. (Jelzem, küllemre a Belga honlapja is hasonló.) Hogy eleve infantilis vagyok-e, vagy ezt az ingergazdag környezetet nem bírom már elviselni, nem tudom, mindenesetre órákig bírnék ülni a képernyő előtt ezt a csatornát bámulva. Tán még a nyálam is kicsöppenne... Rendeltetésszerűen még nem próbáltam ki, nincs ugyanis gyerekem, akinek megmutathatnám, illetve akiken tesztelhetném, azok sajna nem látják. Van benne némi fejlődéslélektani túlkapás (néhol kirakhatnák a piros karikát, hogy 4;5+), de azért látszik, hogy szakemberek válogatják, készítik a műsorokat. Szóval, van az a csatorna, amiért megengedném a gyerekemnek, hogy már ilyen kis korban TV-t nézzen, ha rövid ideig is.

A másik ehhez kapcsolódó dolgot pedig Raimond Lap műveli, aki babáknak ír zenét. A biztonság kedvéért én is beszereztem 3 albumát. Hallgatni is szoktam. :S Hát, ez van. Még a Holdfény szonáta is meg van babásítva. Közben meg megy a gügyögés-gagyogás. Legalább tudom, hová nyúljak, ha tényleg szükség lesz rá. Amúgy szakmailag is érintett vagyok, nem mindegy, mit hallgatnak a gyerekeim az oviban. Van, amitől teljesen megőrülnek, van, amitől én dobom be a törölközőt.

Éljenek a babák! Babies for president!

Nem találtam címet

Minőségi Újságírásért Díjat kapott Cseri Péter, a Népszabadság munkatársa. Akár főcím is lehetne, bármelyik lapban, de ilyennel mostanában nem nagyon találkozunk, csak hogy ki kivel meg kivel nem, és hogy mit hazudtak/loptak már el megint. Annak már nincs hírértéke, ha az ember valami értékeset alkot a szakmájában, még akkor sem, ha kolléga. Az ominózus cikk áprilisban jelent meg, érdemes elolvasni.

Sehol sem bírom megtalálni azt az és-ben megjelent értekezést, amelyik az újságírás mibenlétét, valós célját, morálját, értékeit, módszereit firtatja. Pedig érdekes ám. Ady meg már egyébként is forog a sírjában.

Különben nem sok lapot veszek a kezembe, amit sajnálok is rettentően, mert igényem van a nagyobb tájékozottságra, csak megin' a lustaság. Szóval, ami stabil, az a Népszabadság, a HVG, az ÉS, a Magyar Narancs és néha a National Geographic. A Narancs mondjuk egyre nehezebben emészthető számomra, de valszeg én hülyülök.

Olyan jó lett volna a 20. század elején születni, vagy még korábban. Nyilván férfiként, hogy a kávéházi életmódról le ne maradjak. Hogy minden reggelem a napi sajtóval induljon, estére meg marad némi könnyed diskurzus az irodalomról. Mert ennek hangulata van, volt... meg a sznobizmus ugye. Ez az egyik lehetetlen álmom. (A másik meg, hogy 5 gyerekes, nagyseggű olasz mamma vagyok, aki minden nap valami olyat főz, amihez paradicsom, tészta és olivabogyó kell. És persze szünet nélkül ordítozik... de csak a temperamentum miatt. Na, mindegy.) Szóval, szeretek újságot olvasni, és sokan mondták már, hogy fasság, mer' az interneten ott van minden. De hadd maradjon meg nekem ez a szegényes rituálé, hogy a vonaton hazafelé utazva a szendvics mellett ezt a táplálékot is elmajszolgatom.

El

"Úgy elmennék, ha mehetnék, szabad madár, ha lehetnék..."

1. Japánba - wadaikot meg ehhez kapcsolódó gyépés terápiákat tanulni. Volt már úgy, hogy majdnem, aztán mégsem. Nem volt elég vér a megfelelő helyeken. Pedig nagyon vágyom, csak ilyenekkel takarózom, hogy hááát, még nem fejeztem be az egyetemet... Pedig jó lenne kimenni legalább 1 évre, van rá lehetőség, csak végre elszántság is kellene.
2. Írországba - mer' csak.
3. Ha a cigányoknak lenne országuk, én biztosan megnézném azt is. Tényleg kíváncsi vagyok, mit kezdenének magukkal, ha nem lennének ilyen számkivetettek. Vajdával, mindennel együtt azért talán nézne ki valahogy, káosz az nyilván lenne, de mégis... Gondolom, vidám egy hely lenne, egész évben "vuctok".
4. Nepál, Tibet - no comment.
5. El innen bárhová. Száz holdas pagonyba, Óperenciás tengeren, ill. Maszat-hegyen túlra...

Mindegy.
Holnap este meg kötelező Balkan Fanatik koncert a ZP-ben. Addig tán meg is gyógyulok.

Téli mese

Ma egy kicsit így érzem magam. Lehet, hogy a tüszős mandulagyulladás meg a tegnapi 39 fokos láz.

Álomirtók

Ketten voltak álomirtók: Szeletke meg Falatka. Csakis zöld dión éltek. Zöld dió meg volt bőségesen. Irtották hát az álmokat szorgalmasan. Már alig voltak álmok a Földön. Ők pedig nem tudtak repülni. Ezért nem irthatták ki a Föld feletti, a Föld alatti, a Földtől jobbra és balra lévő világok álmait. Ezek az álmok szálltak, keringtek a Föld körül. Szeletke nem szeletelhett fel őket tervekké, Falatka nem falhatta fel őket, hogy csak egy lyuk maradjon a helyükön.

De a Föld már tele volt álomlyukakkal. Az álomlyukakba belefolyt az esővíz. Az esővízben nyüzsögni kezdtek az ebihalak. Ki tudja, honnét kerül az ebihal a pocsolyába? Ki tudja?

Az ebihalak kövér brekuszokká serdültek. A brekuszok pedig nagy álmodók. Csillaghullás után kiülnek a holdfényre, és kis álomhernyókat varázsolnak maguk köré. Ez akkor van, amikor annyira zeng a kuruttyolásuk az éjszakában. Szeletke szerint a hulló csillagok és a békák nászából születnek az álomhernyók, Falatka szerint a holdsugár termékenyíti meg a békák tudatalattiját. Mindegy. Amíg a szép meleg idő tartott, a két álomirtó eltengődött az álomhernyókon. Erőtlenek voltak még szegénykék, lassan araszoltak a valóságban, és nem adatott meg nekik, hogy begubózhassanak a hajnal előtti csendbe, és egy idő után színes álomlepkévé változva szétrepülhessenek a világba. Nem! Az álomirtók mind fölfalták őket, de még csak meg sem híztak rajtuk.

Ez volt a helyzet, amíg el nem jött a tél. A vizek hűlni kezdtek, és elillant a homok langyossága. A békák mélyen befúrták magukat az iszapba, és együtt dermedtek meg a földgöröngyökkel. Előkúszott a jég is, és pimaszul ringatózott az elcsendesült csobogások hátán. Már csak néha loccsantak a hullámok egyre kevesebbet.

Szeletke éhezett, és félni kezdett a halott világban. Összegubbaszkodva kucorgott a néma és kemény tó partján. Várt valamire, ami nem jött el. Sírni kezdett. Azt remélte, hogy a gőzölgő könnycsepp kis lyukakat olvaszt majd a jégbe, és azon keresztül meghallhatja a viz mozgolódását. De a könnyei szétfolytak, megfagytak, és egy pillanat múlva már nem is tudta megtalálni őket. Akkor Szeletke ezt a verset mondta maga elé, fáradtan és riadtan:

Az álmot és az álmodót
megölte könnyedén a tél,
az álomirtó irtó álma
mielőtt forró könnyé válna
a tél ölében véget ér.

Szeletke versét az Északi Szél becsomagolta porhóba, és elvitte karácsonyi ajándékul Falatkának. Falatka egy vén fa odvában bújt meg, félt a halott világban és éhezett. Azonnal megette Szeletke porhóba csomagolt versét, és kihűlt tőle a szive. Szeletke hallotta a távolból Falatka egyre lassúbbodó szivdobogását. Elhevert hát szépen a jégen és várta, hogy megölje a Fagy. Meg is ölte csendesen.

Így történt ez a dolog.

Zzzzzz

Arra lennék kíváncsi, hogy miért ébredek hulla fáradtan, akármennyi órát alszom is. Igaz, 10 óra után már szenvedek a fekvéstől, és érzem, hogy fel kell kelnem, de fittnek nem mondanám magam ilyenkor sem. Feltételezem, hogy tán bennem van a hiba, és nem önmagában az alvásban. Mert szerintem van olyan ember, aki kifejezetten kisimult egy-egy pihenéssel töltött éjszaka után. Szóljon, aki látott már ilyet. Mondjuk elképzelni sem tudom azt az állapotot... Bár rémlik, hogy az 5 és fél óra az valaha kielégítő volt, csak mostanában nem kísérletezem. Meg aztán ha lefekszem éjfélkor, én föl nem kelek fél 6-kor csak azért, mert annyi elég. Annál én jobban szeretem nehezíteni az életemet. Meg aztán hogy számolom ki? Mert amikor beállítom az ébresztőt, még nem tudom, hogy onnantól számítva, mikor alszom el. De akkor honnan tudom az 5 és fél órát?! Na, mindegy, csak belezavarodom.

És hogy a ringatás milyen eszeveszett módon hiányzik... Pici koromban egy hatalmas párnán ringattak, és ezt valószínűleg nagyon tudtam értékelni. Aztán hosszú évekig (szerintem alsósként még bőven) úgy aludtam el, hogy ringattam magam. Mer' ha senki nincs, ki elringasson...
Mióta allergiám van (ezt amúgy tudományosan alátámasztva most már véglegesen és személyesen diagnosztizáltam - megfellebbezhetetlenül), azóta meg horkolok is, amikor hozzájutok némi levegőhöz. Van, hogy a saját horkolásomra ébredek. Az milyen szar. Legalább az illúzió maradna meg. Nekem. Na, sebaj, most már kezdődik a kezelés meg a poratkátlanítás, és minden megoldódik.

Ma olyan fáradt vagyok, hogy semmi maradandót nem tudok alkotni, lassan le is fekszem. Az jutott még eszembe, hogy olvassunk Huxley-t, mert az jó, és Szerbiában Oldos Hakslinak hívják, amitől majdnem összepisiltem magam. Utópiás, pszichedelikus, megmondós.

Illetve a hétvégén egy 50 m-es kilátótorony mozgott alattam, ami egy erősen tériszonyos ember életében nagy trauma lehetne. De nem is akarok róla beszélni. Meg nem is volt trauma. De azért zabszem effektus megvolt.

(Most tudatosítottam, hogy a legutóbbi 4 postom képei közül 3-on meztelen seggek vannak. Jaj, Freud vajon mit mondana erre...)

Megin' állatok

The Animals: Please don't let me be misunderstood

Tesómmal - boldogult gyermekkorunkban - sikerült rongyosra hallgatni ezt a számot, ill. nézni ezt a felvételt. Mer' akkor még volt zene. A röhejes küllemre meg szart mindenki, mer' az meg nem a zene.

Tenyészállatoknak, gyűjtőknek

A múlton való kesergésnek az égvilágon semmi értelme, úgy meg főként nincs, hogy a visszasírt időkben a létem még nem is igazán körvonalazódott. Nem mondom, vegyül némi sajnálkozás a régi időkről való fantáziálásomba, de a lényege mégsem ez. Érdekes elképzelni, más térbe és időbe helyezni az általam ismert helyzeteket, fogalmakat.

Réges-régen állítólag udvaroltak a nőknek. Bevett szokás volt. Hogy ez ma miért ment ki a divatból, nem firtatom, az okát nem is akarom megtalálni. Gyanítom mindenki ludas benne, de köpködni azért nem fogok. Konrad Lorenz könyvében azt írja, hogy ma már a felfokozott életritmus és az elkényelmesedés miatt kevesek élnek a "kemény munka - későbbi örömérzet" analógiával. Örömet mindenki most és azonnal szeretne, az apró lépések, a hosszú folyamat szinte senki idejébe nem fér már bele.
"A vágyak azonnali kielégítésének igényét (instant gratification) a termelők és kereskedők minden lehetséges eszközzel ösztönzik, és a fogyasztók megdöbbentő módon nem veszik észre, hogy a szívélyesen kínált részletfizetési lehetőségekkel rabszolgasorba hajtják őket. Az azonnali kielégülés utáni hajsza különösen súlyos következményekkel jár a szexuális magatartás területén. (...) eltűnnek az udvarlás és párválasztás sajátosan kifinomult magatartásformái, mind az ösztönösek, mind a kulturálisan programozottak, és nemcsak azok, melyek a törzsfejlődés során a párok összetartása céljából alakultak ki, hanem azok a sajátosan emberi magatartásnormák is, amelyek a kulturált élet keretében hasonló célokat szolgálnak. (...) az "azonnali nászt" tévedés lenne, ha "állatinak" neveznénk, ugyanis a magasabb rendű állatoknál ez csak kivételesen fordul elő, a "tenyésztési" jelző helytállóbb lenne, mert a tenyészállat olyan háziállat, amelyből a könnyebb szaporíthatóság érdekében az emberi beavatkozás "eltenyésztette" az összes kifinomult párválasztási magatartásformát." (K. L.)
Nem gondolom, hogy az "ördögtől való" jelzőt kellene rásütni eme jelenségre, de tény, hogy elgondolkodtató, minek van igazán értéke, haszna. Nyilván ahhoz, hogy valami megszilárduljon, egy természetes, többlépcsős pszichés folyamaton kell keresztülmennie, majd az áhított "végtermékké" formálódnia. Ha azonban a gyönyör a cél, akkor ebben a kontextusban ennek az "újfajta" viselkedésnek helye és létjogosultsága van. Gondolom, az érzelmi sivárság, mint melléktermék, befigyelhet, dehát mindennek ára van. Nem véletlen, hogy anno úgy történtek a dolgok, és az sem, hogy most meg így. De azért kicsit tényleg sajnálom, hogy ezt a területet nem használjuk fel életünk megfűszerezésére.
"Don Juan. Hiszen az hódító volt. Mégpedig nagybetűs hódító: Nagy Hódító. De kérem, mondják meg, hogy lehet az ember hódító olyan területen, ahol senki se védekezik ellene, ahol mindent lehet, ahol minden meg van engedve? (...) A Nagy Hódító szerepét a Nagy Gyűjtő vette át." (Milan Kundera: Nevetséges szerelmek)
Valahogy túléljük ezt is. Vagy nem.