Összeszedem minden keserűségem és demagógiám, hogy ez a bejegyzés is kellő minőségű szélmalom harcként hangozzék. Néhány napja átmentem a munkahelyemen a gazdasági irodába, ahol rám sózták a hónapok óta gyűjtögetett fizetési papírjaimat. Alapjában véve nem különösebben érdekel ez a sok leginkább tüzelésre alkalmas fecni, mert tudom, hogy csak felidegesíteném magam a böngészés közben. Most viszont nem kerülhettem el a sorsom, és lám, igazam lett. Márciusi havi fizetésem, minden nagyképűség nélkül, csak hogy a sztori hiteles legyen, bruttó 256.000 Ft-ról szólt. Azért ennyi, mert tényleg szarrá dolgozom magam az utóbbi fél évben - és ez a mai piaci viszonyokat tekintve, hogy úgy mondjam, nem sok. Sz'al kínkeservesen, túlórákkal összehozok ennyi pénzt, mire önként és dalolva (na, persze...) ebből az összegből 111.000 Ft-ot otthagyok a jótevő, munkát biztosító, nagyérdemű államnál. Ez konkrétan még egy teljes fizetés, és nem is minimál bér, amit mondjuk egy az egyben átutalhatnak egy a munkát kevésbé preferáló állampolgárnak. Hát, legyen, áldásom rá.Na, most nem az van, hogy 2 éves munkaviszony után döbbenek meg és csodálkozom rá erre az információra, hanem hogy ekkora összegnél vált csak igazán bicskanyitogatóvá a tényállás. Ha tudnám, hogy jó helyre megy a pénz - na, mondtam, hogy lesz demagógia -, akkor valszeg szívesebben venném, hogy megfosztanak ettől a jelentéktelen összegtől, de így... Nem csoda, hogy a szlovákiai munkavállalók is lassan visszaszivárognak Szlovákiába, hiszen nálunk mostanság tényleg dübörög, ami itt nem igazán. De én kitartok, maradok, mert pozitív vagyok, főként, ha már Orbán atyánk is megszorításokról beszél. Lesz itt talpra, magyar. Meg kánaán.
No comments:
Post a Comment