Pihenő

Beteg vagyok. Az orvosok sem tudják, mi bajom van. Mert még nem mentem orvoshoz. Ha hétfőig nem javul, el kell mennem házidokit látogatni, akinél azóta nem jártam, hogy pár hónapja a nővérke rémületében majdnem izomból tépte ki a Népszabadságot a kezemből. Hogy ilyet ne tegyek. Hogy nem lehetek nem jobboldali gondolkodású, hisz olyan kedves lány vagyok. Pedig én csak Népszabit olvastam. Nekem az ilyen egyszerű dolgok ilyen egyszerű jelentéssel bírnak. Ez akkor annyira sokkolt, hogy azóta nem mertem beteg lenni. De most fekszem, átlagban napi 10-16 órát alszom, sokat látogatom a lakás legkisebb helyiségét és a nap nagy részét összegörnyedve töltöm. Azt hiszem, Bél Flóra kisasszony megint megadta magát. De ezen is túl leszek. Holnap kötelezően egyetemre megyek, úgyhogy reggel 8-ig mindenképp meg kell gyógyulnom.

Birtokos

Nem tudom, másnak is van-e időnként olyan érzése, hogy nem ő irányítja a saját életét, vagy mondhatnám úgy is, hogy kevés befolyása van erre az egész cirkuszra, ami inkább körülötte, nem pedig benne zajlik. Tudatosság. Enikővel kedvenc poén a tudatos étkezés definíciója: a végig tudom, hogy eszem (by Laár). Na, ez nekem most eléggé hiányzik. Nem vagyok tudatos, de semelyik procikámban sem, vagy csak most nem érzem, hogy az lennék. Elzúg a fülem mellett egy csomó esemény, aminek elméletileg én lennék a középpontjában, mégsem érzem, hogy érintve lennék. Azazhogy persze, érint, ha valami a végsőkig kiszipolyozza az energiáimat. Nem tudom, hol tört meg a fenenagy tudatos életmód, de pillanatnyilag nincs. Kicsit azt érzem, hogy minden életterületemen ping-pongoznak velem. Hülye aki hagyja, tisztában vagyok vele. És nem is panaszáradat ez, csak ugye grafomán jellegemhez erősen köthető, hogy úgy értem meg leginkább a bennem zajló eseményeket, ha leírom. Próbálom érteni, hová folyik az életem - most leginkább ki, ujjak között.

Ma végtelenül fáradt voltam, meg picit talán fásultnak is nevezhetném. Szimplán fizikai okokból, 3-kor nyugovóra téréstől sokkal jobbat nem várhat az ember. Bár igazából gyűjtögettem én ennek az áldatlan helyzetnek az összetevőit, pont azzal, hogy nélkülem csinálom a mindennapjaimt. Viszont kellemes oldala is volt ennek az állapotnak. Totálisan hidegen hagytak az érzelmeim. Nem voltam ideges, képtelen voltam az lenni. Az összes gyerekem együtt sem tudott úgy kiborítani, hogy ez akár az arcomon megjelenüljön. Ma kicsit amúgy ők kapartak össze, meg nagyon picit támaszkodtam a kis 7 éves vállukra, és ettől olyan természetesnek éltem meg minden helyzetet, amilyennek velük eddig soha. Talán alakulunk, talán lesz még ebből az 5 + 1 gyerekből csoport. Vagy ha úgy tetszik, közösség. Ma nagyon szerettem velük lenni.

De most lefekszem.

Kutatás

Engedtessék meg, hogy itt legyen a reklám helye. Érdekesnek ígérkezik. Mennék, ha nem máshol lennék épp akkor. Ezidőtájt fogyasztom majd ugyanis édesanyám tejfölös csirkéjét, tarhonyával. Az meg ugye nemebben az országban lesz. De Ti menjetek, ha nem lesztek máshol és nem csináltok vmi egészen mást!

Ahol viszont egészen biztosan/pont/épp leszek holnap, az a Gödör. Paniks meg Csík Zenekar, ötletgazda: Enikő. Köszönjük, Enikő! :)

Tudományos. Fantasztikus!

100 oldal után is el lehet kezdeni rajongani egy könyvért, esett már meg velem többször, és annak is megvan a maga bája, de azért a 10 oldal utáni szokott az igazi lenni... Douglas Adams, Robert Merle, Salman Rushdie... kb. ilyen kaliberűekkel sikerült eddig. A mai nappal Arthur Koestler is csatlakozott.

Pontosan nem tudom, mikorra datálható a(z elsőre) kockábbnak tűnő gondolkodásért való rajongásom kezdete, de tényleg megőrülök az egyszerű, érthető, logikusan érvelő gondolatmenetekért. Nagyjából a főiskolai tanulmányaim kezdetével éreztem úgy, hogy valóban elkezdtek gondolataim lenni. Jó, persze, van aki ebben nő fel, meg tök természetes, de nálam ez egyértelműen később épült ki. És akkor most meg az van, hogy a rendszer felülíródott, most érzem, hogy érteni akarom meg hogy nem kell a rizsa, és kritikusan próbálok szemlélődni. Érdekes élmény.

A másik meg, hogy minden mindennel összefügg... hihetetlen. Az első szakdogámnál is látszólag teljesen indokolatlan irodalommal dolgoztam, aztán mégis összeértek a szálak. Ilyenekért tudok igazán rajongani. Most is Koestlert olvasom, és tényleg látom magam előtt, hová tudnám beilleszteni a tőle lopott sorokat a mostani szakdogámba, ami a súlyosan-halmozottan sérült látássérültek pszichológiáján belül íródik. Ehh... a fejemben, egyelőre. De még időben vagyok, hisz' hol van még a határidő!

Érdemes volt ám lemászni a fáról annak idején, meg hogy ez az egész tudat dolog is milyen jól alakult... :)

Ez + az

Imádok újságot olvasni, de egyetlen oka van annak, hogy szökőévben egyszer veszek napilapot, mégpedig az, hogy kezelhetetlen a mérete. BKV-n, ill. ha épp nagy ritkán úgy adódik, hogy kávézóban ülök egyedül, na olyankor szoktam újságot lapozni. És egy kávézóban még be-betakarózik az ember a hatalmas sajtó ponyvával, de a tömegközlekedésben nem lesz vele közkedvelt. Sok mindennek ragaszkodom a nyomtatott verziójához, na ennek speciel nem.

Holnap meg tarka magyar vs. szürke marha (bár utóbbiak elméletileg lemondták)... Nekem speciel teljességgel elegem van az utcán gyülekezőkből, ugyanakkor értem, hogy jó cél meg minden, de saját, praktikusnak tűnő, a végtelenségig egyszerű kis életemben ez olyan furán venné ki magát. Nem tudom elképzelni, hogy embereknek nincs más dolguk. Én reggel suliba megyek, onnan haza, vár a mosás, jön a pasim, vmit ennünk is kell, nyilván kis pihenés után készülünk esti bulira. Szóval, én nem vagyok egy elfoglalt ember, de nekem ilyesmi nem fér bele. Bár biztos van az a személyiségtípus, aki ilyen gyülekezős fajta. Csak olyan kis hiábavalónak látom eleve ezt az egészet. Persze talán látványosabb, ha utcán vonul a tömeg egy célért, mint mondjuk neten összeszámolni, ki érzi tarkának a magyart, bár azt gondolom, utóbbi meg több emberhez jut el. Meg én a kis liberális (kezd egyre ellenszenvesebb lenni ez a kifejezés) agyammal olyan eléggé természetesnek veszem, hogy tarkák vagyunk, meg hogy legyünk is. Aki meg csak egy színben tud gondolkodni, azt nem fogja meggyőzni egy ilyen benetton menet. Ez nem az az ország, ahol mondjuk melegekért lehet kampányolni, ne adj Isten más nemzetiségekért. Jó lenne talán új identitást keresni, új névvel, új jellemzőkkel, lehetnénk toleráns, jófej hunok, vagy végtelenül optimista, békés magarok, ja, nem, az már foglalt. Vagy egyszerűen legyünk Svájc, piros-fehér zászló úgyis többet lobog már mint a klasszikus trikolor. Tudom, azon plusz jel van, ezen meg csak nagy mínuszok...