Utazók

Huxley Mokshájának nagy részén túl vagyok, de még nem fejeztem be. Imádom olvasni ennek a hihetetlenül nagy elmének a pszichedelikus élményekkel kapcsolatos esszéit, ezesetben leveleit, könyvrészleteit, előadásait. Nagy szerencse, ha érdekes élmények érnek egy exhibicionistát, aki ráadásul mesteri módon rögzíti, s tárja mások elé azokat. Nagy szerencse nekünk.

Kíváncsian olvasgatok mindent, ami más tudatállapotokat megjárt emberek tollából származik, s próbálom összerakni a megismerés apró puzzle darabkáit. Feldmár és Huxley esetében LSD, ill. meszkalin van a fókuszban, bár mindkettő elismeri, hogy meditációval vagy hipnózissal ugyanilyen élmények válthatók ki. Csak előbbiekkel ugye kevesebbet kell bíbelődni. Én pont itt torpanok meg, mert nem tudok tovább gondolkodni, leblokkol a megérzés. Hogy ez annyira jellemzően 21. századi, még ha nem is most kezdődött a folyamat. Nincs idő. Most. Azonnal. Rögtön. Kétségtelen, hogy minden jel arra utal, hatásos élmény egy-egy ilyen utazás, hogy a gyógyításban is óriási jelentőségű, valami mégsem stimmel. Azt is el tudom hinni, hogy elég mélyen bevésődnek a tapasztalatok, így pedig minden esély megvan a hosszantartó hatás kiváltására. Én viszont arra gondolok, hogy csekélyke tapasztalataim mind azt súgják, semmi sem igazi, amit nem én csináltam, mert max. hinni tudom, de nem jutottam a tudás birtokába. Nem én jutottam el oda, hanem épp mondjuk a meszkalin vitt el.

A másik dolog pedig, hogy az utóbbi 2-3 évben bebizonyosodott számomra a folyamatosság és fokozatosság (kulcs)fontossága. Nehezen tudom a mai eszemmel elhinni, hogy valami hosszú távon értékelhető legyen e két tényező megléte nélkül. Az idegrendszer, az elme sajátosságai nekem egyértelműen ezt támasztják alá, fizikai képtelenség, hogy az idő ne legyen e folyamat segítségére. Magyarán, meggyőződésem, hogy megfelelő idő és energia nélkül nincs értékelhető eredmény. Semmilyen életterületen.

Jó és szép, ha valakin segítettünk, legfőképp, ha az a valaki saját magunk, de a látszat sokszor csal. Olyan sok minden bújhat meg a tudattalanban, és ha nem tudunk tökéleteset alkotni (vagy legalább megközelítőleg), akkor fölösleges belekezdeni. A Huxley által dicsőített potenciális szórakozás: valamilyen erre a célra kifejlesztett és legalizált pszichedelikum, nekem nem tűnik megoldásnak semmire. Talán színesebbé tenné a mindennapokat, de nem meszkalinnal, szómával vagy egyebekkel az agyunkban születünk... és ha belegondolunk, az agyunk hány százalékát használjuk, nem túl kreatív kívülre nyulkálni, mikor odabenn a lehetőségek elképzelhetetlenül széles skálája még érintetlen, láthatatlan...

Bethlehem by Bean

Nesztek karácsonyi hangulat. Minden idők legjobb Mr. Bean élménye.

Havazva

El szeretném mondani, hogy a nap döntő részében 9 súlyosan-halmozottan sérült kisgyerek igényeit elégítem ki, ill. új igények lehetőségét villantom fel előttük - több-kevesebb sikerrel. A helyzet az, hogy most - ideiglenesen, bár elég hosszú ideig - reggel nyolctól fél ötig vagyok melóban, ezen felül a karácsonyi őrület kb. 2 hete be is szippantott, így már energiám sincs olyan, egyébként jól eső dolgokra, mint életem újdonságainak, régiségeinek tálalása az interneten. Új hobbim amúgy, hogy a hónap különböző napjain többször állok sorban a postán, sárga csekkekkel és nagyon sok pénzzel a kezemben. Az Elmű is működhetne jobban annál, mint hogy egy hónapon belül 4 csekket postázzon 4 kül. időpontban, ebből 3-at úgy egyáltalán "jogosan".

A mandulám meg valszeg átvándorol velem együtt 2008-ba.

Elolvastam Dr. Csernus legújabb könyvét, amit mindenkinek szívből ajánlok (aki mégtanácstalan karácsonyi ajándék ügyben, innen rögtön a bookline-ra kattinthat, és megrendelheti). Volt egy bejegyzés-csökevényem itt, a blogomon, amiben nekilendültem egy elég súlyos témakörnek, nevezetesen, hogy mitől érzem magam nőnek, hogy mindez miben nyilvánul meg. A nő. c könyv sok mindent segített helyrerakni a fejemben, és nem csak úgy teletömte az agyam mindenféle, tőlem idegen gondolatokkal. Összességében csak annyit tudok mondani erről az írásról, hogy IGAZ. És úgy vagyok az igazsággal, hogy pokolba tudom kívánni, ha fáj, mégis biztonságérzettel tölt el, hogy meg tudok benne kapaszkodni. Lettek vállat nyomó gondolataim, érzéseim, de sokkal felszabadultabb vagyok alattuk, mint egy túlideologizált hazugságkáoszban.

Ha majd hazaértem, a kötelező karácsonyi fahéj illat epicentrumától pár lépésnyire, talán sokkal lelkesebben és élvezhetőbben fogalmazom meg magam. :)

Jó napot!

Mi az, hogy "boldog Mikulást"??? Többen kerestek meg tegnap és ma ezzel a gondolattal, én meg szívből jövően furcsán fogadtam. Olyan nincs, hogy boldog Mikulást kívánok. Mert egyrészt hülyén hangzik, másrészt ez így ebben a formában nem tradicionális, és mivel munkaszünettel, ill. felnőttek számára egyéb kiváltsággal nem párosul, mifasztól lenne boldog??? Névnapként ugye limitáltan üzemel, a többségnek nem mondjuk október 1-én, hogy boldog Ludovikát! Mikulásnak egyébként sem szólítunk olyan túl nagy gyakorisággal Miklósokat, szlávokon innen legalábbis. Aztán ennyi erővel mondhatnánk, hogy boldog szerdát, aminek sokkal több értelme van. Szombattal pl. kifejezetten. Inkább kívánjanak jó szombatot, mint boldog gyermeknapot, vagy kellemes meteorológiai világnapot, esetleg áldott könyv- és szerzői jogok világnapját. Na, február 14-én ugyanitt, ugyanebben a stílusban...

Reklám

Felmerült bennem, hogy van-e élet a Bookline-on túl/kívül/előtt, azaz miért vásárol valaki máshol könyveket?! Az eleve 20%-os kedvezmény mindenképp szemet szúr, és hogy a későbbiekben még 10%-kal is megajándékozhatnak passzióból, az meg külön bámulatos. Ezen felül úgy döntöttek, hogy a Sodexho-val is lepaktálnak, további kedvezményekre adva lehetőséget... hát, szóhoz sem jutok. A felsorolt tények ma azt eredményezték, hogy 6, azaz hat darab nyálcsorgást kiváltó könyvtől szabadítottam meg az üzletet, és mindezért valamivel több mint 6.000 Ft-ot fizettem. Az úgy nagyjából a semmi kategória. Ja, várjá', Szlovákián belül ingyenesen szállítanak ki, és persze, hogy ott is járnak az alap kedvezmények. Ez meg már a hihetetlen kategória.

Ezúton csókoltatom a Bookline marketing osztályát és kedves családjukat, valamint mindannyiuknak kellemes ünnepeket kívánok! ;)

Halak

Tizenegynehány éve nem nagyon értem az állatkert létjogosultságát.

Erich Frommnak és Daisetz Teitaro Suzukinak van egy megunhatatlan elmélkedése a zen és a pszichoanalízis viszonyáról. Ebben Suzuki mérhetetlen eleganciával szemlélteti a kelet és nyugat közötti legalapvetőbb különbséget. Basó, egy tizenhetedik századi japán költő és Tennyson egy-egy versét idézi, aminek nagyjából az a lényege, hogy mindketten meglátnak egy virágot, csak az egyik, bár mélyen érinti a látvány, ennél a pontnál meg is áll. A másik meg ugye olthatatlan vágyat érez arra, hogy gyökerestül kitépje a kis élőlényt, s méricskélése nyomán bukkanjon valami addig feltáratlan igazságra a világegyetem mozgatójáról... és ki is tépi. Gyönyörű hasonlat!

Na, most akkor ennek nyomán: fogja magát az ember, aztán oktatási céllal belepiszkál az állat élőhelyébe meg persze az állatba magába, kiteszi a kirakatba, majd embertömegeket toboroz, hogy az általa teremtett nyomorúságot vele együtt mások is megtapsolják. Nem akarok persze szélsőséges lenni, mert elhiszem, hogy egyes állatkertekben luxus körülmények között élnek az állatok, és hogy a gondozóik szeretik őket, de valahogy mégsem hiteles a dolog. Már az alapötlet is nonszensz, a megvalósítás meg legtöbb esetben egyenesen szánalmas. Nem tetszik, hogy egy szavannányi területhez szokott állatnak kijelölnek 60 négyzetmétert, és ha a felháborodásomnak hangot adok, még engem hülyéznek le, hogy dehát, értsemmámeg, hogy nekik jó ott. Még szaporodnak is. Ilyen közegben milyen más élvezet érhető még el, most őszintén... Lhündrup Szöpa mondta, hogy "mindegy, hogy vas- vagy aranylánccal van az ember a börtönben megbéklyózva, a szökést mindkettő egyformán megakadályozza". Állatokkal is pont így van értelme a gondolatnak.

Ez valójában a háttérinfó volt. Arról szerettem volna írni, hogy pont ugyanilyen véleménnyel vagyok a tropikáriumról is. Állatkertben kb. 11 éve nem jártam, nem véletlenül, hogy tropikáriumba menjek, az meg fel sem merült bennem. Ennek ellenére a barátom miatt rászántam magam, hogy végülis nem a bevásárlóközpontban bolyongok, amíg ő halakkal barátkozik, hanem bemegyek vele. Meglepett a látvány, és el kell, hogy mondjam, valami nagyon ősi érzés mocorgott, majd később tört fel bennem, s végül úgy kellett sebészi úton eltávolítani a cápákkal, rájákkal teli legnagyobb akvárium üvegéről, amire szó szerint rátapadtam.

Maximálisan boldog lettem ettől az élménytől, de persze tudom, hogy ők meg valószínűleg leszarják, hogy örömet okoztak, és mennének vissza a francba, tenger meg óceán meg ilyenek... És igazuk van.

Utolsó cseppként egy szintén "elegáns" részlet. Fennkölt érzéseim ugyan elragadtak néhány órára, de azért aznap este tengeri halat vacsoráztunk. Krumplival.

Update-eltem képeket, bizonyíték gyanánt.