Halak

Tizenegynehány éve nem nagyon értem az állatkert létjogosultságát.

Erich Frommnak és Daisetz Teitaro Suzukinak van egy megunhatatlan elmélkedése a zen és a pszichoanalízis viszonyáról. Ebben Suzuki mérhetetlen eleganciával szemlélteti a kelet és nyugat közötti legalapvetőbb különbséget. Basó, egy tizenhetedik századi japán költő és Tennyson egy-egy versét idézi, aminek nagyjából az a lényege, hogy mindketten meglátnak egy virágot, csak az egyik, bár mélyen érinti a látvány, ennél a pontnál meg is áll. A másik meg ugye olthatatlan vágyat érez arra, hogy gyökerestül kitépje a kis élőlényt, s méricskélése nyomán bukkanjon valami addig feltáratlan igazságra a világegyetem mozgatójáról... és ki is tépi. Gyönyörű hasonlat!

Na, most akkor ennek nyomán: fogja magát az ember, aztán oktatási céllal belepiszkál az állat élőhelyébe meg persze az állatba magába, kiteszi a kirakatba, majd embertömegeket toboroz, hogy az általa teremtett nyomorúságot vele együtt mások is megtapsolják. Nem akarok persze szélsőséges lenni, mert elhiszem, hogy egyes állatkertekben luxus körülmények között élnek az állatok, és hogy a gondozóik szeretik őket, de valahogy mégsem hiteles a dolog. Már az alapötlet is nonszensz, a megvalósítás meg legtöbb esetben egyenesen szánalmas. Nem tetszik, hogy egy szavannányi területhez szokott állatnak kijelölnek 60 négyzetmétert, és ha a felháborodásomnak hangot adok, még engem hülyéznek le, hogy dehát, értsemmámeg, hogy nekik jó ott. Még szaporodnak is. Ilyen közegben milyen más élvezet érhető még el, most őszintén... Lhündrup Szöpa mondta, hogy "mindegy, hogy vas- vagy aranylánccal van az ember a börtönben megbéklyózva, a szökést mindkettő egyformán megakadályozza". Állatokkal is pont így van értelme a gondolatnak.

Ez valójában a háttérinfó volt. Arról szerettem volna írni, hogy pont ugyanilyen véleménnyel vagyok a tropikáriumról is. Állatkertben kb. 11 éve nem jártam, nem véletlenül, hogy tropikáriumba menjek, az meg fel sem merült bennem. Ennek ellenére a barátom miatt rászántam magam, hogy végülis nem a bevásárlóközpontban bolyongok, amíg ő halakkal barátkozik, hanem bemegyek vele. Meglepett a látvány, és el kell, hogy mondjam, valami nagyon ősi érzés mocorgott, majd később tört fel bennem, s végül úgy kellett sebészi úton eltávolítani a cápákkal, rájákkal teli legnagyobb akvárium üvegéről, amire szó szerint rátapadtam.

Maximálisan boldog lettem ettől az élménytől, de persze tudom, hogy ők meg valószínűleg leszarják, hogy örömet okoztak, és mennének vissza a francba, tenger meg óceán meg ilyenek... És igazuk van.

Utolsó cseppként egy szintén "elegáns" részlet. Fennkölt érzéseim ugyan elragadtak néhány órára, de azért aznap este tengeri halat vacsoráztunk. Krumplival.

Update-eltem képeket, bizonyíték gyanánt.