Jó borzongást, gyerekek!

A mesefilmeket valószínűleg sosem fogom kinőni. Így lesz legalább egy dolog, ami miatt a gyerekeim favorizálják majd kissé infantilis anyjukat. Rajongok értük. Kedvenceim az ír mesék, koboldokkal meg tündérekkel. De bármi jöhet, ami kellőképpen kedves és az erőszaknak csak a "legszükségesebb" verzióját használja fel. Anno elmulasztottam A faun labirintusát, amit végül a héten pótoltam. Kár volt. Hát, az egy vérborzalom. Ha még nem néztétek meg, most már ne is. Kicsit mintha Mel Gibsonnak is benne lenne a keze. A főgonosz száját szétvágják, rendre valami beteg elméből kipattant szörnyszülemény tűnik fel minden mesés jelenetben - szemgolyóival az asztalon, és a happy end-ben úgy lesz végül boldog a kis főhős, hogy egy pisztolylövéssel teríti le a nevelőapja, így utolsó perceinek hallucinációját kéne elfogadni megnyugtató befejezésként. Elmebetegek.

De van ám nekünk Narniánk. Amit szünet nélkül imádok. És megérkezett a második rész. Egyedül nem megyek moziba, csak végszükség esetén, úgyhogy várom kedves mesefilm rajongó ismerőseimet, nézzük meg együtt. :)