Tudományos. Fantasztikus!

100 oldal után is el lehet kezdeni rajongani egy könyvért, esett már meg velem többször, és annak is megvan a maga bája, de azért a 10 oldal utáni szokott az igazi lenni... Douglas Adams, Robert Merle, Salman Rushdie... kb. ilyen kaliberűekkel sikerült eddig. A mai nappal Arthur Koestler is csatlakozott.

Pontosan nem tudom, mikorra datálható a(z elsőre) kockábbnak tűnő gondolkodásért való rajongásom kezdete, de tényleg megőrülök az egyszerű, érthető, logikusan érvelő gondolatmenetekért. Nagyjából a főiskolai tanulmányaim kezdetével éreztem úgy, hogy valóban elkezdtek gondolataim lenni. Jó, persze, van aki ebben nő fel, meg tök természetes, de nálam ez egyértelműen később épült ki. És akkor most meg az van, hogy a rendszer felülíródott, most érzem, hogy érteni akarom meg hogy nem kell a rizsa, és kritikusan próbálok szemlélődni. Érdekes élmény.

A másik meg, hogy minden mindennel összefügg... hihetetlen. Az első szakdogámnál is látszólag teljesen indokolatlan irodalommal dolgoztam, aztán mégis összeértek a szálak. Ilyenekért tudok igazán rajongani. Most is Koestlert olvasom, és tényleg látom magam előtt, hová tudnám beilleszteni a tőle lopott sorokat a mostani szakdogámba, ami a súlyosan-halmozottan sérült látássérültek pszichológiáján belül íródik. Ehh... a fejemben, egyelőre. De még időben vagyok, hisz' hol van még a határidő!

Érdemes volt ám lemászni a fáról annak idején, meg hogy ez az egész tudat dolog is milyen jól alakult... :)