Elefántot terelő juhász

Közeli nosztalgia. Istenem... azok a koncertek...
egyszer sem volt túlhangszerelve, -hangosítva mellesleg, de mindenki leszarta.

Duzz #2

Adott egy mind látásában, mind értelmében súlyosan akadályozott gyerek, akiről pár naposan lemondtak a szülei. Adott egy kedves amerikai házaspár. Véletlenül találkoznak. A továbbiakban egyáltalán nem véletlenül látogatják a gyereket, foglalkoznak a dolgaival, érdeklődnek, megszeretik. Szintén nem véletlenül elindítják az örökbeadási folyamatot, amely során sokan sokféleképpen próbálják elgáncsolni őket, nem tudni, miért. Eltelik 4 év, s a folyamat nagyjából átváltozik állapottá, mert semmilyen irányba sem moccan. Közben az amerikaiak már Magyarországra költöznek, hogy könnyebben intézhessék a számukra olyan fontos ügyet. A gyerek sorsát nagyon sokan próbálják a kezükbe venni, csupa jószándékból, minek következtében az egészségi állapota napról napra romlik. Orvostól orvosig hurcolják, ahonnan megdöbbentően nemtörődöm válaszokkal térnek vissza.

Közben az amerikaiak kitalálják, hogy a karácsonyt együtt szeretnék tölteni a kisfiúval, otthon, az államokban. TEGYESZ beint, hogy senkit sehová nem visznek, főleg nem amerikaiak, főleg nem állami gondozott gyereket. Mindeközben pedagógusaiban felmerül a kérdés, hogy nem oda vihető-e a gyermek, ahová a gyámja elengedi, azzal, akit a gyám erre felhatalmaz... s hogy nem a gyermek alapvető emberi és szabadságjogainak korlátozása-e, hogy valaki csak úgy passzióból (ügyvéd létére) meggyőződéssel állítja, a gyereknek holmi fiszfasz jogszabályra hivatkozva kell a karácsonyt egyedül töltenie. Mindenki lemond a történetről, s elkönyveli, hogy november 23-án már egyébként sincs mit tenni. Ezesetben borult égből jön villámcsapásként a képbe egy minisztériumi telefonszám, egy kedves minisztériumi, meglepően emberi hanggal, leírhatatlan segítőkészséggel. Jogszabályra hivatkozva elmondja, hogy a gyám beleegyezésével oda viszik a gyereket, ahová akarják (30 napon belül). Arra is felhívja a figyelmet, hogy a már említett szerv, gyermekvédelem címen épp hatalommal való visszaélést követett el. Most azért izgulunk, hogy a gyerek időben kapjon vízumot, és tényleg kiutazhasson.

Ez ma Magyarország.

Duzz #1

Lehet, hogy szeretek felháborodni... Ez a hetem maga volt a csoda mind az emberi kapcsolatokba vetett hitem szétzúzását, mind a Magyarországot "akurvaországként" definiáló álláspont megerősödését illetően.

Személyes és aprócska probléma vázolása következik, igyekszem kevésbé terhelni mindenkit, ámde kikívánkozik, mert gyönyörűen jellemzi a minimálisan elvárható minőségű emberi hozzáállás hanyatlását. Már több hete próbálom megszervezni, hogy lencse kerüljön az újonnan vásárolt szemüvegkeretembe, egyelőre sikertelenül. A baj ott kezdődik, hogy halvány sejtelmem sincs, hányas dioptriát kellene a szememhez csiszolni, mert már elég rég volt látásvizsgálatom. De gondoltam, ez azért nem lehet gond, mert csak olyan helyen dolgozom, ahol szemészek, látássérültekkel foglalkozó szakemberek vesznek körül (jómagam utóbbi lennék pedagógus változatban), és egészen konkrétan 50 m-t kellen gyalogolnom, hogy a mi kis komplexumunkon belül eljussak egy szemészig. Kértem, hogy ezért a pár perces vizsgálatért ne kelljen munkaidőn kívül (e fogalom ugyanis egyre kevésbé létezik számomra, újabban kora reggeltől késő délutánig dolgozom) elbaktatnom egy tök ismeretlen helyre, és ezzel pöcsölnöm. Mi az igazi bürokrata válasza?! Majd, ha bemegyek a rendelőjébe, leperkálom a 300 Ft-os vizitdíjat, tudunk látásvizsgálat témakörben beszélgetni. Kabbe! Arról a vizsgálatról van szó, amit ingyenesen elvégeznek egy csomó helyen. Ráadásul adminisztrálni sem kellene, hisz' én teljesen nem hivatalosan szeretnék egy reális, de mások számára láthatatlan adatot.

Leírhattam volna úgy is, hogy képzeljétek, mekkora bunkó volt a szemész, jófejségből nem volt hajlandó megvizsgálni! De így jobban esett...

Help!

Szívet melengető apróság. Váljék egészségünkre.

A veréb is madár

Méghozzá énekes. A mai napomat Edith Piaf bűvöletében töltöttem. Azt mondják, minél nagyobb fájdalmakat kell elszenvednie az embernek, annál csipkézettebb, bonyolultabb, finomabb lesz a lelke. Ahhoz, hogy Edith ekkora tehetséggé nője ki magát, nem kellett mást tennie, mint elveszíteni édesanyját (annak önszántából), bordélyházban felnőnie, 3 évig teljes sötétségben élnie, 17 évesen életet adnia egy gyermeknek, és 2 év múlva a temetőbe kísérnie, az apaként tisztelt és szeretett embert szintén elveszítenie, s mindezért neki magának meghurcoltatnia... Nem elég?! Élete szerelmét két év együttlét után szintén elbúcsúztatnia, a fájdalomba belerokkannia, alkohol- és morfium mámorában pusztulnia, s végül a rák által 47 évesen felfalatnia... Címszavakban. Ez kellett ahhoz, hogy születése után több mint 90 évvel is megríkasson, hátborzongasson és ésszel felfoghatatlan tehetségével mindenkit megajándékozzon.

Most jön a siránkozós rész. Egyéniségektől mentesen vonaglik a a 21. századi művészet, talán mert az értékek a fejük tetejére lettek állítva. De úgy gondolom, Piaf ma is csodákat tenne, annak ellenére, hogy valószínűleg sem az ajkait, sem a melleit nem töltetné fel, és szőkére sem festené a haját. Csak meghajolni tudok egy olyan erő előtt, amely esélyt sem ad a külsőségek vakításának, s fájdalmát úgy kiáltja világgá, hogy az mindenkit tanítson.

"Én a kutyát lőttem..."

Egyik legkedvesebb magyar színészem egyik legnívósabb ökörködése.
Tesóm és köztem zajló párbeszédeket színesítő szállóigék forrása régóta.

Keresve se

Tegnap jó nagy adag szidást kaptam aggódás topic alá gyűjtve. Azt kifogásolták mind az egyen, hogy beszari vagyok, amiért nem megyek orvoshoz a legalább ötféle specialistát igénylő ötféle panaszommal. Nem is a félelemmel van gond (ami tény, hogy létezik), hanem hogy nehezen kezdek el minden procedúrát. Az ugyanis, hogy megfelelő orvost találjak, nem kevés időt igényel.

Emberi tényező mindenhol. Abba a kisboltba megyek, ahol kedvesebbek, ott vásárolok ruhát, ahol nem bunkók és békén hagynak, hadd turkáljak, annak a szoláriumnak fizetek, amelyikben a nem szilikonos macákat is emberszámba veszik... Amit megválaszthatok, azt hadd válasszam meg. Ez az én modern, 21. századi szabadságom. Hogy bár a vágyaim egy részét birtokolják, hogy a keretet nem egészen én teremtem, de azért még mindig válogathatok.

Három évembe telt a megfelelő fodrász és a szinte hibátlan lélekápoló (ez két külön személy) felkutatása... Bettike szalonjából akkor is elégedetten távozom, ha elég sok pénzt hagytam ott, mert tudom, jó befektetés volt, és élvezet volt az ottlét. Gyulának pedig elég kulcsszavakat mondanom, pontosan érti, mi az aktuális helyzet. Aki az életem bármely részével foglalkozik, az bebocsáttatik olyan helyekre, amelyek ilyen vagy olyan formában intimek. És akárki ne lépjen már belém. Történjen az a fogamon, vagy épp a hajamon keresztül. Különben sincs haj meg fog, komplex egész van, és túlzott csöpögéstől mentesen hiszem, hogy ezek a dolgok a látszat ellenére sem futószalagon, egységes technikával javíthatóak.

Ők tehát megvannak, de az orvosokkal elbíbelődöm még egy ideig. Nem sürgős esetekről beszélek, nyilván nem válogatok az ügyeletek között, de például háziorvost anno gyorsan kellett találnom, így nem csoda, hogy most már nagyon le szeretném cserélni. Nem bízom benne, s ezt az érzést neki magának sikerült erősítenie. Szakmailag és emberileg is maximalista legyen a nőgyógyászom, a házi- és a fogorvosom. Ennyit szeretnék mindössze. És ha egyszer majd sok pénzem lesz, ez meg is fog valósulni. Mer' senki ne mondja, hogy a kettő nem függ össze. Addig meg matatok a maradékban.

A Nagy Sírás

Nem titkolom, hogy érzékeny ember vagyok. Nagyon érzékeny. Ezzel megbékéltem, mert sokszor vált hasznomra, többször, mint ahányszor azt éreztem, teljesen fölöslegesen nyitottam ajtót magamban valaki számára. Tényleg nem tartom rossz dolognak... de hogy eddig A Nagy Fogyás minden egyes adásán elbőgtem magam, az már nekem is sok. De annyira átélem ezeknek az embereknek a szomorúságát, küzdelmét.

Szerintem jó ez a műsor. Végre úgy tűnik, valós segítséget nyújt egy valóságshow. Azt nagyon sajnálom, hogy megtartották a kötelező show-elemeket, ill. -szabályokat, és ennek is köszönhetően a többség valószínűleg visszahízza majd a műsor ideje alatt leadott kilókat. Ez a versenyszellemet erősítő attitűd valahogy nem akar szűnni, soha semmilyen kontextusban. Pedig szerintem az sokkal érdekesebb lenne, ha mindenki maradhatna a végéig, és mindenki sokat fogyna. Nem hiszem, hogy úgy kevésbé látványos lenne. Sajnálom.

Norbit pedig határozottan megkedveltem. Fitnesz Alexandra meg közömbösebb lett mint eddig, olyan semmilyense.

Születésszabályozás

Csak a legfontosabb kérdésekről nem esik szó az otthonszüléssel kapcsolatos hisztériában. A köpködve ítélkezést magas fokon elsajátítottuk, és ezt a média egyértelműen támogatja. Közben meg a sok bába közt elvész... a lényeg.

Nincs azzal semmi gond, hogy végre beszélünk az otthonszülésről, hogy végre nem egy titkosnak tűnő társaság titkosnak tűnő tevékenységéről hallunk legendákat, hanem most már végre mindenki látja, hogy a szülés ezen formája igenis valós igény. Mostanra jutottunk el oda, hogy EZ A DOLOG létezik. Persze csak az szembesítette a többséget a tényekkel, hogy újszülöttek veszítették életüket. Naná, hogy ebből kifolyólag meg egyáltalán nem nyájas a kommunikáció, vagy épp a híradás. Meg kellett várni, hogy végre támadási felület keletkezzen.

Az viszont elfogadhatatlan, hogy egyre inkább elferdülnek a tények, hogy a szabályozás, s annak közlése agresszív hangnembe vált, s hogy az átlag ember tájékozottsága a témával kapcsolatban igencsak korlátolt (a folyamatos "tájékoztatás" ellenére is).

Egy valamiről sohasem fogunk nyíltan beszélni, hogy nemcsak a túl steril, kórházi körülmények, a nem megfelelő tárgyi feltételek indokolják az otthonszülés igényét, hanem legtöbb esetben igenis a személyi feltételek, az emberi tényezők. Hogy épeszű ember nem megy oda, ahol futószalagon szedik/tépik/nyomják ki a gyerekeket a kismamák pocakjából, még jobban traumatizálva az egyébként sem egyszerű élet-halál harcot, ahol már rég nem a természet dönti el, mikor jöjjön világra a pici, ahol nem a segítő szakember van a babáért és a mamáért, hanem egyértelműen fordított a felállás, ahol bagatellizálják az élet egyik legáhítatosabb eseményét... Csak néhány érv a sok közül.

Európa egyik legszigorúbb szabályozása készül! Gratulálok. Kiváló. Valószínűleg sikerül majd egyúttal a leghülyébb szabályozás elismerését is besöpörni. Kérdezte már valaki a Geréb Ágiéktól, hogy figyi, mire lenne szükségetek ahhoz, hogy még biztonságosabbá tegyük az otthonszülést? Mindenki úgy kezeli őket mint renitens, engedetlen hülyegyerekeket, akiket majd jól elnáspángol az orvosi kamara, meg a szülész-nőgyógyász kartell, minisztériumi segítséggel persze. Az engedelmes nyáj meg majd bólogat.

Nem akarok olyan körülmények között gyereket szülni, hogy nem tudom biztosan, minden eshetőségre felkészültek a segítők, mert ha már 21. század, akkor használjam ki minden előnyét. Így egyelőre egyik lehetőséget sem választanám. Történjen előrelépés, legyen szabályozás, mert egyértelműen szükség van rá, de olyan jó lenne, ha mindenki csak abba ugatna bele, amihez ért, és mondjuk mindenhez csak alázattal és tisztelettel nyúlnánk hozzá. Mondjuk, ha ez meglenne, akkor eleve nem kellene otthon szülni...

Ez van

Kulturális életem rövidke összefoglalója:

Többek között Klee is lóg a szépművészetiben, ideiglenesen - ezért felkerekedek, és megnézem.

Befejeztem Feldmár A Tudatállapotok szivárványa c. könyvét, és újra el akarom olvasni. Döbbenetesen jó. Bele is vágnék megint, ha nem várna rám Dawkins Isteni téveszméje. No, és persze Vámos is siettet, hogy kezdjek már el Erotikában utazgatni. Visszatérve Feldmár könyvére, friss még az élmény, kicsit rágcsálnom kell, így nem is tudok mit hozzáfűzni. Egyetlen gondolat viszont megállás nélkül visszhangzik a fejemben: sohasem fogadtam el másokat olyannak, amilyenek. És ez annak tudatában szörnyű, hogy én azt hittem, hogy pedig de.