Még mindig

Végül rászántam magam, hogy elmeséljem. Megint elmentem mandulaműtétre. :) Mikor ezt az időpontot kaptam, szóltam ám az intézkedő szerveknek (keresztszüleim), hogy szerintem nem lesz jó, mert azelőtti héten légcsőgyulladással nyomtam az ágyat, és még mindig köhögök. Mondták, sebaj, jobb túlesni rajta, különben se variáljak már ennyit, mert nekik is tele van a tökük ezzel a halogatással. Jó.

Elmentem. Vérvizsgálat: fehérvérsejt szám béka segge alatt, szakkifejezéssel patológiás. EKG, Röntgen rendben, belgyógyászati vizsgálatok szerint is kiváló minőségű az egészségem. Ott is szóltam, hogy köhögök, de le van szarva. Felvesznek az osztályra, belekényszerítenek a pizsamámba, megeszem az első kórházi ebédemet, megismerkedem a nővérekkel, ápolókkal, és reggel óta minden idegszálammal arra koncentrálok, hogy ne szarjam össze magam a műtét gondolatától. Mondják, hogy már csak az aneszteziológussal meg a gégésszel kell beszélnem, és másnap irány a műtő. Altatóorvos barátunk előtt sikerült egy olyan megállíthatatlan köhögési rohamot produkálnom, hogy a már kitöltött kórlapon az utolsó üresen álló cellánál megállt a keze. Mondta, hogy ha beteg vagyok, ő nem hajlandó elaltatni. Az meg ugye nem lehet, hogy akkor inkább majd mesélnek valami szépet és elalszom magamtól... Mondta, ő nem írja alá a papírjaimat, beszéljek a gégésszel. El is mentem. Beszélgettünk, miközben bejárta a légcsövemet is, és közölte, hogy akkor várnak szeretettel legközelebb, ha már meggyógyultam, most ugyanis légcsőgyulladásom van. Még mindig.

Ennyi. Összepakoltam, azt' hazamentem.

"Egyszer csak összejön" jeligére várom a biztató üzeneteket.