Idilli nihil

Élvezem még a semmittevést és a totális haszontalanságot. Holnaptól ugyanis dolgozom. Ma nem voltam rest kis papírzsebkendő-tornyot építeni az éjjeliszekrényemre, pszichoteszteket kitölteni, mely szerint párkapcsolatom irigylésre méltóan tökéletes (azt nem kérdezték, hány száz kilométer van köztünk), és ma ettem is egy keveset. Imádok tervezetten unatkozni, amikor csak azért teszem, mert tudom, hogy most jó ideig nem lesz rá lehetőségem. Próbáltam Beckettet olvasni, de nem ment, pár oldal után letargiát éreztem, ami meg ugye unalommal párosulva nincs jó hatással az élni akarásra. Néhány óránként megerőltetem magam, és olyankor elgondolkodom, milyen legyen az ovis szobánk dekorációja, meg persze neten keresgetek, de eddig még semmi használhatót nem ötlöttem ki. Egy hetünk van rá, hogy felkészüljünk a gyerekek fogadására, aztán belecsapunk. Szemét módon fejlesztünk majd, ezt eldöntöttük. Mármint nagy a lendület - ez minden kezdetkor megvan persze. Csak sajnos a pénzzel nem mi gazdálkodunk, nem mi osztjuk be, és ez sokszor határt húz a nagy álmok megvalósításának, ha éppen nem áthúzza őket teljesen. Idén 5 gyerekkel kell megbírkóznom, ami nem lesz egyszerű. Ezért most inkább unatkozom még egy keveset.