OEP - round 3

Már 2 napos a Magyar Gárda. Éljen! Hurrá! Ihaj. És riaria! Usztics végre megint egy kicsit a Kisvárosban érezhette magát, és a gárda tagok elszántan meneteltek magasabbrendű célok felé. Gondolkodtam is, hogy mire van most a legnagyobb szüksége az országnak... és nekem is csak a Magyar Gárda jutott eszembe. Mindegy.

Az van, hogy lélektanilag érdekes megmozdulás volt ma. Van ugye a Hivatalnok, aki a felsőbbrendű. Mert üvegfal, számítógép, kész válaszok, stb. Borzalmas egy népség, de mindenkinek találkoznia kell velük. Nekem a kelleténél többször sikerült az elmúlt egy hétben, de nem adtam fel az emberiségbe vetett maradék hitemet. Szóval, van Ő, aki statisztikailag kimutathatóan többet dolgozik a "nem" szóval meg úgy általában a tagadással, mint egy átlagos földi halandó. Elmondom a hozzáállást, ami az esetek 98% százalékában megcáfolhatatlan: jöttél ügyintézni? várj, felveszem a szúrós szemű, mindenkit szénné alázok tekintetemet, na most mondhatod! nem, nem fog sikerülni, fogadjunk, hogy meg tudok nevezni olyan dokumentumot, nyomtatványt, adatot, papírt, cetlit, ami úgysem lesz nálad, és elhúzhatsz érte a sunyiba, és ma én nyerem meg a "kinél volt legkevesebb ideig mindenféle eredmény nélkül a legtöbb ügyfél" versenyt. Az én aktuális üvegkalitkás ellenfelem is ilyennek indult, ez mind ki volt írva a homlokára, de egyszercsak elindult a harc, közte és a benne elbújt humánus lény között, és vicces volt látni, ahogy néha kidugja a fejét az amúgy vicces és valószínűleg jószívű ember e szörnyeteg mögül. Ügyintézésem olyan nonszensszé változott, hogy nem lehetett tovább bírni (ő egyre több akadályt sorolt fel, én meg darabonként 5-6 percet töltve azok leküzdésével: telefonhívás, táskában kotorászás, érvek felsorolása, nála volt még egy dara számítógép újraindítás), és mindketten hivatalnokhoz, ill. hivatalnok ellenségéhez méltatlanul nagy baráti röhögésben törtünk ki. Szólt ez a helyzetnek, a szerepeknek, de többek között - ahogy aztán későbbi emberi hangú, kellemes csevegésünkből kiderült - az ő napjának, ami elég hülyén indult. Kiakadt ám végül mindenkire, hogy ez a munkahely egy szar (amit én már egyik előző bejegyzésemben, más szemszögből, de pontosan így szögeztem le: OEP, az szar), és igazából megértettem. Ha minden nyiklik-nyaklik és befosik, nem lehet dolgozni, és ebben az országban ez előfordul. És még egy sajátos mentalitással is meg vagyunk áldva, mi magyarok, amivel nem könnyű ám együtt élni. Na, pont ezen nem segít majd a Magyar Gárda, többek között (hogy átkötöttem, figyejjé!). Én meg empatikus vagyok, azt' kész. Most ezért sikerült ügyet intéznem, pedig legalább 20 percig nem úgy tűnt, hogy sansz van rá.