Fogyni, megyünk fogyni

Súlyt szeretnék csökkenteni. Jó, ez így nem igaz, inkább alakformálni. Vagy mindkettőt. Ez az 5 éves terv. Pár éve - némi anyagi juttatás ellenében - írtam egy szakdolgozatot az Obesitas (elhízás) terápiás lehetőségei címmel. Mondjuk egyetlen sorára sem emlékszem már, de ha nagyon erőlködnék, talán eszembe jutna néhány bölcs gondolat. Ehhez képest viszont elképzelésem sincs, számomra melyik lenne a leghatékonyabb módszer. Tudom, hogy nem vagyok elhízva, de a kiköpöm a tüdőm a bármilyen lejtőn fölfelé és a nem tudom begombolni a nadrágomat számomra jelentős érv. Nyilván mozgás meg étrend változtatás, de ebben sem vagyok biztos. Mindkettő időt és elég jelentős koncentrációt igényel, s én egyikben sem bővelkedem életem jelen periódusában. Így viszont nyilván mi a francot akarok?!

Olvastam a hávégében a 15 okosat, hogy hogy is kellene megoldani ezt a fogyás dolgot, de valahogy semmi sem győzött meg igazán. Kedvenc pontom: "Ne evéssel harcoljunk a stressz ellen! Egy cukorka elmajszolása helyett inkább lapozzunk bele egy jó könyvbe, hallgassuk meg a kedvenc zenénket, vagy hívjuk fel egy barátunkat." Jó'van akkor.

Buci (personal)

Mélyre sikeredett a téma... Ő az én megviselt Bucim (20 éves - babában az nagyon sok):

Pornép

Tudtam, hogy nem szabad utánanéznem a poratkának, mert vérborzalom, ahogy ez a valami kinéz... Valószínűleg - feltéve, de meg nem engedve - poratka allergiám van. Az egyszerű, lényegi információkra fókuszálva annyi mondható el, hogy ami bőröm lehámlik, az kb. napi szinten 1.000.000 poratka táplálékává válik, majd ezek ebből a nagy mennyiségű hámrétegből hatalmas adagokat szarnak, ami aztán ingerli a felső légutakat. Nyilván nem az övékét. Az enyémet viszont borzasztóan. Reggelre tulajdonképpen megszűnik létezni az amúgy rendeltetésszerűen állandóan az orromban lévő lyuk, azaz nem kapok levegőt, és úgy köhögök, hogy szétszakad a fejem.
Nincs más teendőm, mint 60% alatt tartani a szobámban lévő páratartalmat, a hőmérsékletet pedig 20 fok körülire csökkenteni. Mi sem egyszerűbb nyár elején... Ezen kívül minden porfogót el kell tüntetnem a szobából. Gyanítom, a leghatásosabb azonban, ha egyúttal megállítom a bőröm hámlását. Mondjuk bevonom viasszal.

Szerencse, hogy amúgy sem kötődöm különösebben a poratka szarhoz, máskülönben most nagy bajban lennék.

A szó (is) elszáll

Értem én, hogyne érteném, hogy törvények, jogszabályok meg a miheztartás, de azért csak elszomorít - miközben tényleg látom a hasznát -, hogy a fogyatékos személyek méltóságának (!) biztosításáról egyezményt kell előkészíteni meg írni meg mittudomén. Látom előre, ez ilyen világfájdalmas, magyarosan kesergős vélemény lesz...

Borzasztó, hogy nincs olyan, hogy morál meg együttérzés! Nem azért (hanem?!), de furcsa, hogy miközben az emberi hozzáállás mutatója igencsak a negatív felé tendál, bevéssük valami könnyen felejthető helyre a jogszabályokat, papíron erőnk fölött teljesítve biztosítunk minden szir-szart, jól elvitázgatunk szakmailag, hogy akkor most fogyatékkal élő (az ép meg épséggel élő, mi?! - by Bánfalvy), akadályozott és hát persze EMBER!!!*, mert ennyiből még nem jössz rá, hogy a csalánozók egyik fajáról vagy egy emberi lényről beszélsz... Őrület, hogy ilyen dolgokba fektetünk energiát, amikor a kerekes székes csávót szemforgatással fogadja az az eladó, akinek az üzlethelyiségébe nem jut le az illető ember, mert nem akadálymentes a placc. [Nem ám sorry, hogy nem teszem mindenki számára elérhetővé a szaros portékámat, mert egy lúzer vagyok, hanem mivanmá kisköcsög, idegurulsz, azt' ugráltatsz, hogy hozzam ki az árut???] Azt is értem, hogy épp ezek miatt kell az a rohadt papír, és hogy számon lehessen kérni, de cseszhetjük az egészet, ha ettől még nem lesz más az illető hozzáállása, és ugyanolyan bunkó paraszt marad. Néhány rosszul működő állattal nem is lenne probléma, mert a természetes kiválasztódás l-a-s-s-a-n megoldja, hisz az nem válogat (vagy épphogy azt teszi), de ha törekednénk, hogy ebből egyre kevesebb legyen, az jó lenne.

Nem is lennék pedagógus, ha nem hinnék az oktatás-nevelés világrengető erejében. Miért nem feccölünk energiát ebbe? Miért nem kvalitás, aki tanító, hanem "izé, máshová nem vettek fel"? Miért nem teremthet biztos egzisztenciát a maga és családja számára? Miért nem becsülik őt, s ő saját magát annyira, hogy elhiggyék, megtaníthatja azt a hozzáállást, amivel élvezhetőbb lesz ez a világ? Miért nem egyértelmű, hogy tisztelettel, s jogainak elismerésével fordulok minden ember felé? Miért lenne más ilyen szempontból az akadályozott személy?
A nevelés semmibevétele mellett másik szívfájdalmam, és sok-sok probléma forrása a szülés-születés jelenlegi mikéntje. Mert azt hiszed, hogy nincs összefüggés, de bizony irtózatosan szoros, ráadásul nem kevés kutatással bizonyított. Egyszerűbb lenne minden, ha az alapoknál kezdenénk. Szerencsére van, aki dolgozik rajta, nem csak a szája jár. 8-|

*Németh Gábor könyvében valami olyasmit írt (nem találtam meg az idézetet), hogy ha szőrszálhasogatva erőltetik (értem ezalatt, hogy ragaszkodnak az "az és csakis az" szemlélethez), hogy úgy mondd/írd "zsidó ember" és nem csak egyszerűen "zsidó", az azért fura, mert álságosan megkérdőjelezi az emberi mivoltot, annak egyértelműségét. Németh Gábor amúgy meg zseniális. És más is így látja.

Nekem a bútor

Úgy vagyok én a bútorokkal, mint Gombóc Artúr a csokival... a hálószoba, a nappali, az irodai, a bükk, a fenyő, a cseresznye, az akciós, a luxus, a hasznos, a felesleges, a modern, a klasszikus... bármi jöhet. És el kell mondjam, hogy egy bútor kánaánba költöztem. Mármint nem a lakás az, hanem a kerület, ill. a közvetlen környezet. Csak íróasztalért már vagy 6 helyre elmentem (a legtávolabbi 4 megálló volt), és végül egy potenciális 7.-ben veszem meg az áldozatot - neten választottam ki. Hogy ez ilyen fészekrakó ösztön humán formába öntve, vagy szimplán a vásárlási mánia egy mellékága, nem tudom. Mindenesetre bútort ide minden mennyiségben!!! Nagy a pofám, de gyakorlatilag kb. 10 nm-en tengetem mindennapjaimat, ígyhát sok mindent nem tudok ide bezsúfolni. Kár.

Mindegy, az összegzés, hogy lesz íróasztal (egyszercsak hirtelen majd szék is), kagylófotel viszont egyáltalán nem, mert az felborul (by Sanyi) és 13.000 Ft még nem indok, újságtartó (ami tudom, hogy nem bútor!!!) egyelőre még csak projekt, és falvédő sem ártana, bár inkább faltakarónak nevezném (mert a falvééédelem az spesziális téma, főként ha van mit védeni...), no és ugye a matrac. Szentül hiszem, hogy 3 hete azért nem néz felém a kutya sem (jóvan voltak, de nem ittalvós jeggyel), mert nincs matracom. Ha lesz, minden megváltozik. Egy csapásra. Vagy fújásra.

Mezítelenül

Mike Leigh alkotása nálam a kedvenc film fogalmát teljességgel kimeríti. Imádom.

Johnny: Well, Brian, congratulations! You've succeeded in convincin' me that you do 'ave the most tedious fuckin' job in England.
Johnny: And what is it what goes on in this postmodern gas chamber?
Brian: Nothing. It's empty.
Johnny: So what is it you guard, then?
Brian: Space.
Johnny: You're guarding space? That's stupid, isn't it? Because someone could break in there and steal all the fuckin' space and you wouldn't know it's gone, would you?
Brian: Good point.

The scene: Louise's flat is part of a Victorian Neo-Gothic house. Early evening and Louise has just got in from work to find Johnny and Sophie on the sofa...

Louise: I can't believe you're 'ere.
Johnny: I'm not 'ere. I tell you what, it's a crackin' place you got love.
Louise: Good. I'm glad you like it.
Johnny: No, I was being sarcastic.
Louise: Why didn't you tell me you were comin'? I would a' met you off the train.
Johnny: I didn't come on the fuckin' train.
Louise: Off the bus then.
Johnny: I didn't come on the bus either.
Louise: So 'ow did you get 'ere then?
Johnny: Well, basically, there was this little dot, right? And the dot went bang and the bang expanded. Energy formed into matter, matter cooled, matter lived, the amoeba to fish, to fish to fowl, to fowl to frog, to frog to mammal, the mammal to monkey, to monkey to man, amo amas amat, quid pro quo, memento mori, ad infinitum, sprinkle on a little bit of grated cheese and leave under the grill till Doomsday.

Louise: Were you bored in Manchester?
Johnny: Was I bored? No I wasn't fuckin' bored. I'm never bored. That's the trouble with everybody - you're all so bored. You've 'ad nature explained to you and you're bored with it. You've 'ad the living body explained to you and you're bored with it. You've 'ad the universe explained to you and you're bored with it. So now you just want cheap thrills and like plenty of 'em and it dun't matter 'ow tawdry or vacuous they are as long as it's new, as long as it's new, as long as it flashes and fuckin' beeps in forty fuckin' different colours. Well whatever else you can say about me, I'm not fuckin' bored.
Louise: Yeah, all right.
Johnny: So, 'ow's it goin' for you?
Louise: It's a bit borin' actually.

Scene: Sophie's bedroom. Just she and Johnny are present.
Johnny: You know what frightens me about the human body?
Sophie: What?
Johnny: Well, it's like the, er, most sophisticated mechanism in the entire universe, and yet it's so fuckin' quiet, isn't it? Know what I mean?
Sophie: Dunno. Mine makes enough noise.

Sophie: What is a "proper relationship"?
Louise: Living with someone who talks to you after they banged you.

A szar vers

Családunk könyvespolcán hosszú évekig gátlástalanul szemezett velem egy piros borítós könyv. Miután fel lettem művészetileg világosítva, rendre - amikor lelkiállapotom e mű által gerjesztett érzet után kiáltott - kinyitottam a 184. oldalon (azt hiszem), és csillapítottam kultúra iránti éhségemet. Jó néhány év telt el, mire nem csak a regény 1 oldalára kanyarított verset olvasgattam, hanem fogtam, és átnyálaztam Csörsz István könyvének egészét, a Sírig tartsd a pofád c. művet. Művészettöri felvételin ékes szlovák nyelven be is soroltam a szerzőt a beat irodalom képviselői közé. Nem nyert.
Rövidre fogva, nekem tetszik. Hátha másnak is.

A szar balladája

Tavasszal a dombtetőn, a fű között
Az őszi erdőben az avar fölött,
Ha bárhol meglátsz, vándor vagy idegen,
Kérlek, ne nézz rám soha ridegen.
Ha már a bűz
Messzire űz
A bokortól,
Hol a portól
Belepetten
Megrepedtem;
Futás közben ne átkozz el,
Inkább egy percet áldozz fel
Rám, ki nyugszom az árny alatt,
Gondold el, mennyi árnyalat
És mennyi szín a tetemem,
S a madarakat etetem…
S ha bántaná a szemet a réteken
Csekélységem, melynek sora végtelen,
Gondolkozz el, milyen is a táptalaj,
Miből nő a kövér búza s a paraj?
Bár kutatom
Az utakon,
Hogy egy napon
Félig vakon
(szerencsémre)
Belelépjek,
Legyen az ember vagy állat
Egyik sem emelhet vádat;
Hisz általam könnyül a test,
És bár ez ijesztően fest,
Jusson eszedbe, ha eszel:
Szarból lettél, s szarrá leszel!

Legközelebb újabb bölcsességekkel jelentkezem, s lopok majd gondolatokat másoktól is.

Björkológia

Björk zenéinek nagy része számomra majdhogynem hallgathatatlan. Ettől függetlenül imádom, és lenyűgözően tehetséges művésznek tartom. Jelenleg (:)) összesen 15 számot tudok tőle befogadni, a többiben nem találom az élvezhetőséget, de ez a kevéske produktum valóban tökéletes.

01. Hidden place
02. Venus as a boy
03. Like someone in love
04. Joga
05. Pagan poetry
06. You've been flirting again
07. Isobel
08. New world
09. Aurora
10. Come to me
11. Sun in my mouth
12. Heirloom
13. Harm of will
14. Play dead
15. Unison

Nem megy

Kedves gyerekek, ma egy darab gondolatom sincs, így napi feladatként olvassátok el a Tűz meséjét! (...egyik postom sem került ilyen kevés fáradságba...) Jövő órán kikérdezem. (Valaki masszírozzon meeeg!!!)

Buci

Anyukám a 80-as években eljutott az USA-ba. Rokonlátogatás volt, amiből mi (a tesómmal), gyerekként sokat profitáltunk. Lett piros orrú, felkulcsolható, zenélő, mozgó bohóc (dobozban), Maki (egy helyes majom, aki később kiszakadt, ánusz mentén), sok-sok színes ceruza, isteni finom jell-o... és persze Ő! Gyermekkorom meghatározó eleme. "Típusát" úgy hívják odaát, hogy Cabbage Patch Kid. Illetve szerintem csak odaát hívják valahogy, mert itt nincs belőle. De helyesebb, ha azt mondom, hogy én nem találkoztam vele játékboltokban. Sajnos. Én "példányom" nemes egyszerűséggel Buci volt, de hogy én vagy valaki más nevezte el így, azt nem tudom. Arra viszont kristálytisztán emlékszem, hogy minden felnőtt elszörnyedt, amikor meglátta. Így alkottam meg végül alig néhány évesen a "kedvenc rokon" fogalmat, Pisti bácsit jutalmazva ezzel a címmel. Ő volt az egyetlen, aki egyszer legnagyobb megdöbbenésemre azt találta mondani, hogy "De szép babád van!". Hát, nem kell mondanom, a hitemet kaptam vissza. Hogy az én gyönyörűségem valaki más szemében - innentől csak hozzáértőként definiált személy - is szép. Ha hazudott, azért, ha nem, akkor meg azért köszönöm neki. Buci volt az én mindenem, a babák babája - anyakönyvi kivonattal, pelenkával, 8 váltás ruhával és az anyajeggyel a fenekén. Imádtam, és nem véletlen, hogy a mai napig nem került fel a padlásra. Igaz, néhány ruhája elszakadt (egyet ki is nőtt - ez mai napig életem egyik legnagyobb rejtélye...), kicsit megkopott már a szivárványhártyája, barna, loknis haja csomós, de még mindig letagadhat néhány évet. Buci akkor jött a nagy kapitalizmusból, amikor odahaza még más izmust építettek. Ámde politikai hovatartozása sosem érdekelt (hajj, tiszta világ!). A május elsejei felvonulás után, eldobva az oviban készített, hurkapálcára kötözött szocialista békegalambomat, rohantam haza ehhez a hülyén pufók, kedves babához.

...

Jön a tragikummal átitatott költői kérdés: Miért az igénytelenre van igény??? Miért kell tömeggyártani az énekeseket, a "zenét"?

Amit Palya Bea tegnap este elkövetett a Művészetek Palotájában, az a "zenész társadalom" nagy többségének szénné alázása volt. (Tisztelet persze a kivételnek.) Nyilván egyáltalán nem erről szól egy ilyen esemény, de nem bírtam ki, hogy mellékesen ne említsem meg.
Minden tökéletesen a helyén volt, és minden zene volt. Vagy talán több is. Ha eddig a bennem lévő lezárt ajtók nyitogatóiról hálálkodva írtam, akkor erre az ajtóstul a házba rontó boszorkányra nincsenek is szavaim. Borzongtam, végig.

Név

Olvasni, gondolkodni mindig valami elszállni nem akaró ködben szoktam. A föld fölött 10 centivel. Élvezetes, de ilyenkor az orrom hegyéig sem látok el, ami a külső világot illeti. Befelé megyek, és a saját kis ködfelhőm ezt abszolút támogatja. De tekintve, hogy létezik külső környezet, és nem kevéssé hatással is van rám, objektívnek semmiképp sem nevezném ködbéli világomat.

Ezért szeretek kőkeményen, meghökkentően realista műveket, mindenféle elszállástól mentes olvasmányokat is magamévá tenni. Olyat, amelynél a "ködösítésnek" esélye sincs. Persze a forma egyáltalán nem mindegy. Günter Grass az az író, aki számomra egy olyan valóságot közöl, amelyre talán minden józan ész (?) szerint ráférne egy kiadós cenzúrázás. Grass művei meztelenek, mentesek minden finomkodástól, mégis - vagy épp emiatt - hihetetlenül élvezhetők. Az elsőként kezembe került könyve a Macska és egér volt. Semmit nem értettem belőle. Ez úgy 5 évvel ezelőtt történt. Ezután 2-3 könyvre volt szükség ahhoz, hogy magát a stílust megértsem, s megszokjam. Nem sokszor történik meg velem, hogy egy olyan író után kutassak, és felvásároljam a könyveit, akinek elsőre alig értettem néhány mondatát (az összefüggésekre még ennél is nehezebben jöttem rá). Minden gondolata, élménye hordozott valami vonzó, megmagyarázhatatlanul érdekes, egyedi, nyersen őszinte jelleget.

Volt ez a "botrány" a Hitlerjugend-es múltja körül... hogy hűűűű, bejelentette, hogy egy büdös, rohadt nácinak indult. Őszintén szólva egyáltalán nem meglepő, hogy aki ilyen közelségből tálalt egy bizonyos ideológiára épülő világot, az belülről kellett, hogy megélje az eseményeket. Ezen kívül tökéletesen leszarom, mit tett a tizenéves zöldfülű egy olyan világban, amelybe öntudatlanul beleszületett, és joga sem volt megkérdőjelezni azt, amit akkoriban mindenki szájába jó alaposan belerágtak. S ha mese az egész, ha a benne szunnyadó gonosz, Hitlert megszégyenítő módon hordozza a fortyogó náci ideológiát, akkor is leszarom. Ha találkozol valamivel, arról jó, ha egyedül alakítasz ki véleményt, hagyatkozva intuícióra, tisztán érzékelhető tényekre, józan ítélőképességedre - formára, tartalomra. A HJ-es dologgal szemben meg lehet demagógnak lenni (kicsit ide is meg oda is nyalva), vagy meg lehet próbálni megérteni a dolgok hátterét, a valós értékekre fókuszálva.
Ez a botrány fejezet csak mellékszál, a lényeg, amit közölni szerettem volna, hogy Grasst olvasni jó, hogy a valós szerepét egyre inkább elvesztő politikában is lehet értékeket létrehozni, s azok mellett kiállni - hinni, hogy azért van néhány fül, amely meghallja az élhetőbb világért kimondott szavakat. Ennek része a múlt, mert hiszem, hogy minden állapot csak az előzmények, a folyamat összefüggésében érthető meg igazán. Ha valaki belülről, a kisember (kispolgár) szemszögéből kíváncsi a történelemre, be kell szereznie az író bármelyik könyvét.
És szerintem Günter bácsi humora is meghökkentő. Élőben meg akkora kisugárzása van, hogy már-már radioaktív.

Manók

Fogtam egy árnyékot. :) Ma egész nap kattogtattam a munkahelyemen, fotóztam a gyerekeket. Így vettem észre, hogy az egyik kortikális vakként diagnosztizált kislány felfigyel a vaku fényére. Ezután párszor hirtelen közelítettem felé, hangtalanul, és összerezzent, mindannyiszor. Lehet, hogy nem is vak?!? Október óta most először tűnt fel. Bonyolult dolog a súlyosan-halmozottan sérült (SHS) gyerekek diagnosztizálása. Szerintem hosszú és tartalmas praxis kell hozzá, a szakirodalom aprólékos átbogarászása, és persze megfelelő pozíció, ahonnan érdemben tudjuk befolyásolni a gyermek sorsát. Ebből én egyet sem tudok kipipálni.

Arról beszélgettünk ma a kollégákkal, hogy mennyire furcsán más a mi szemléletünk egy gyerek fejlődését illetően. Evidens, hogy a lenti és a fenti "határértékekhez" (fuj, de ronda szó!) való viszonyítás más-más képet, ill. hozzáállást ad. Okosnak nevezem a jobb mentális képességű SHS gyerkőcöt, miközben egy épekkel foglalkozó szakember rémülten próbálja az anya tudomására adni, hogy ebből a gyerekből semmi sem lesz. És bármilyen lelkes vagyok, és tényleg komolyan gondolom, hogy az a kölyök iszonyatosan jól teljesít mondjuk a hasonló akadályozottságúakból álló korosztályához képest, akkor is fogyatékkal élő. És akkor is tragédiát jelenthet. Nekem, személy szerint jól jön a szemlélet, mert ha dicsérem a srácokat, tényleg komolyan gondolom, - én tudom, hogy ő ügyes - és hiteles tudok lenni e tekintetben. Ritkán jut eszembe, hogy egy ép fejlődésű gyerekhez képest igencsak lemaradt. Ez persze sokszor hátrány is. Emlékszem, a fősikola 4 éve alatt egyszer mentünk ún. normál óvodai gyakorlatra, és elképedtem, hogy nézdmá', fölveszik a szemkontaktust, jéé, helyesen beszélnek... Tanultam én normál fejlődésmenetet, de ha nem szembesülök vele nap mint nap, annyira nem vésődik be. És ha nem ahhoz viszonyítok, az én képem is lehet torz. Rózsaszín ugyan, de nem valós. Meg hát ugye az is extrém, ha a plafonig ugrálva közlöd a mamával, hogy mik a gyerek kilátásai, és nem érted, miért fehéredik el a jövőképtől, miközben szerinted épp a kiscsávó életének napos oldalát taglaltad. Látni kell a másik oldalt is. A tragédiát, a kétségbeesést, a kilátástalanságot, a tehetetlenséget...

Árnyékfogó

Egyetlen gondolat jutott eszembe, amit valószínűleg nem is fogok túlragozni. 2004 októberében egy előadáson vettem részt, ahol filmet néztünk, fotósok beszámolóit hallgattuk meg és kellemesen teázgattunk. Azt hiszem, a film címe "Gyógyító dobok" volt. (Azért emlékszem rá, mert a következő heti tanítási gyakorlatomon gondolatban sámánt játszva dobok segítségével "beszélgettem" egy addig mindenféle kontaktust elutasító autista kisfiúval.) A beszélgetés főszereplői pedig a következő művészek voltak: Paulius Normantas, Szabó Zoltán és Nádorfi Lajos. A beillesztett képet Normantas fotózta, és az előadás résztvevőinek adott ebből egy-egy példányt (az első három sornak jutott). Azóta is ott lóg a falamon. Általában. Mert most, a költözés óta átmenetileg dobozban lakik.

A három fotós egyike mesélte, hogy néhány helyen a fényképet "árnyékfogónak" nevezik, mert úgy tartják (nyilván természeti népekről van szó), hogy a lelked egy darabját fogja meg egy kellő tudatossággal elkészített portré fotó. Állítólag az indiánok nem szerették, vagy talán nem is engedték, hogy asszonyaikról és gyermekeikről fénykép készüljön. Őket ugyanis nem tartották elég erősnek ahhoz, hogy egy efféle lélekfogást el tudjanak viselni. Az egész gondolatmenet lényege az volt, hogy alázat, tisztelet és szeretet nélkül nem szabad fotózni. Hogy igenis felelősség valakit ilyen formában megörökíteni.

Érzéklista

A "mi a kedvenc színed" típusú kérdések alapján biztosan sok mindent ki lehet deríteni egy emberről - pszichológusok, ezoterikusok jobban tudják. Nagyon bugyután hangzik és elcsépelt, de azért lehet benne valami. Próbáltam átgondolni, mik az érzékszerveim számára legkedvesebb ingerek. Ezek jöttek elő elsőre:

Látva: őszi erdő - amikor egyik év szeptemberében a Bükkben túráztunk, nem tudtam hová lenni a gyönyörtől, álmodni sem lehet szebb színkombinációt és formákat - a természetes giccs
Hallva: kinyitni egy addig érintetlen könyvet - amikor felütöm a még nyomda szagú, újonnan vásárolt/kapott könyvet, mosolyra nyúlik a szám. aprócska hang, a még nem használt lapok kettéválása, megtörése. persze, zene meg madárcsicsergés meg folyócsobogás meg effélék, de ez más... társul a potenciális élménnyel, a várakozással, hogy itt mindjárt olyat olvasok, hogy hej, meg az olvasás akkor is szent, ha egyébként nem is. és persze ilyen hangot nem a villamoson hall az ember, hanem saját szoba, kislámpa, takaró, csönd, ahogy kell
Tapintva: napsugár a bőrömön - nem kifejezetten ujjammal tapintás, hanem olyan egész testes dolog ez. finom szomatikus ingerlés - szakmázva. nem szeretek napozni, mert unalmas, izzadok, meg persze észre sem veszem és már hipp-hopp rákos is leszek (hipochondriáról majd egy másik postban), de az eleje nagyon kellemes (merthogy kelletlenségem ellenére azért néha erőltetem). amikor még nem éget, csak úgy melegít, és mindenhol ugyanúgy, az egész testem érzékelhető lesz
Ízlelve: csók - másik ember nyála, hogy a nagy romantikának is adjunk egy pofont! és nem is édes, ahogy én azt kiskoromban gondoltam. és ha elvonatkoztatok mindenféle érzelmi dolgoktól, akkor is ennek van a legjobb íze. jó, mondjuk a kedvenc italom a víz, többet nem is lehet tőlem várni
Szagolva: frissen levágott fű - ebben a legnagyobb az egyetértés magammal. ha reggel valaki füvet nyírt a közelben, egész napra megpecsételődött a jókedv. nyilván ezután a benzin szaga jönne, gyerekkoromban sokat játszottam a garázsunk környékén, talán innen ered. más is ilyen aberrált?

In Da House

Jelentősen el vagyok költözve.

Nincs Hányás utcán szlalomozós, zárt ablakon szélbesüvítős, éjfél után is kopogós, WC-t finoman-lányosan (!) körbeszarós/hugyozós, sokan egyszerre zuhanyozós, cuccaim nemtomhovatevős, mindenki mindenkivel kavar nagycsaládba tartozós, kint felejtett edény után kukában turkálós... Szeretem.
Nincs büfésévával minden nap hahotázós, kantinban zárás után vipesen ücsörgős, éjjel egyefene uccsó cigit elszívós, udvaron sütögetős, bármikor ad hoc bulit rittyentős, VELÜK együtt élős... Nem szeretem.

Több a negatív. Jó lesz ez. Majd. Mingyá' má'.