Buci

Anyukám a 80-as években eljutott az USA-ba. Rokonlátogatás volt, amiből mi (a tesómmal), gyerekként sokat profitáltunk. Lett piros orrú, felkulcsolható, zenélő, mozgó bohóc (dobozban), Maki (egy helyes majom, aki később kiszakadt, ánusz mentén), sok-sok színes ceruza, isteni finom jell-o... és persze Ő! Gyermekkorom meghatározó eleme. "Típusát" úgy hívják odaát, hogy Cabbage Patch Kid. Illetve szerintem csak odaát hívják valahogy, mert itt nincs belőle. De helyesebb, ha azt mondom, hogy én nem találkoztam vele játékboltokban. Sajnos. Én "példányom" nemes egyszerűséggel Buci volt, de hogy én vagy valaki más nevezte el így, azt nem tudom. Arra viszont kristálytisztán emlékszem, hogy minden felnőtt elszörnyedt, amikor meglátta. Így alkottam meg végül alig néhány évesen a "kedvenc rokon" fogalmat, Pisti bácsit jutalmazva ezzel a címmel. Ő volt az egyetlen, aki egyszer legnagyobb megdöbbenésemre azt találta mondani, hogy "De szép babád van!". Hát, nem kell mondanom, a hitemet kaptam vissza. Hogy az én gyönyörűségem valaki más szemében - innentől csak hozzáértőként definiált személy - is szép. Ha hazudott, azért, ha nem, akkor meg azért köszönöm neki. Buci volt az én mindenem, a babák babája - anyakönyvi kivonattal, pelenkával, 8 váltás ruhával és az anyajeggyel a fenekén. Imádtam, és nem véletlen, hogy a mai napig nem került fel a padlásra. Igaz, néhány ruhája elszakadt (egyet ki is nőtt - ez mai napig életem egyik legnagyobb rejtélye...), kicsit megkopott már a szivárványhártyája, barna, loknis haja csomós, de még mindig letagadhat néhány évet. Buci akkor jött a nagy kapitalizmusból, amikor odahaza még más izmust építettek. Ámde politikai hovatartozása sosem érdekelt (hajj, tiszta világ!). A május elsejei felvonulás után, eldobva az oviban készített, hurkapálcára kötözött szocialista békegalambomat, rohantam haza ehhez a hülyén pufók, kedves babához.