Tenyészállatoknak, gyűjtőknek

A múlton való kesergésnek az égvilágon semmi értelme, úgy meg főként nincs, hogy a visszasírt időkben a létem még nem is igazán körvonalazódott. Nem mondom, vegyül némi sajnálkozás a régi időkről való fantáziálásomba, de a lényege mégsem ez. Érdekes elképzelni, más térbe és időbe helyezni az általam ismert helyzeteket, fogalmakat.

Réges-régen állítólag udvaroltak a nőknek. Bevett szokás volt. Hogy ez ma miért ment ki a divatból, nem firtatom, az okát nem is akarom megtalálni. Gyanítom mindenki ludas benne, de köpködni azért nem fogok. Konrad Lorenz könyvében azt írja, hogy ma már a felfokozott életritmus és az elkényelmesedés miatt kevesek élnek a "kemény munka - későbbi örömérzet" analógiával. Örömet mindenki most és azonnal szeretne, az apró lépések, a hosszú folyamat szinte senki idejébe nem fér már bele.
"A vágyak azonnali kielégítésének igényét (instant gratification) a termelők és kereskedők minden lehetséges eszközzel ösztönzik, és a fogyasztók megdöbbentő módon nem veszik észre, hogy a szívélyesen kínált részletfizetési lehetőségekkel rabszolgasorba hajtják őket. Az azonnali kielégülés utáni hajsza különösen súlyos következményekkel jár a szexuális magatartás területén. (...) eltűnnek az udvarlás és párválasztás sajátosan kifinomult magatartásformái, mind az ösztönösek, mind a kulturálisan programozottak, és nemcsak azok, melyek a törzsfejlődés során a párok összetartása céljából alakultak ki, hanem azok a sajátosan emberi magatartásnormák is, amelyek a kulturált élet keretében hasonló célokat szolgálnak. (...) az "azonnali nászt" tévedés lenne, ha "állatinak" neveznénk, ugyanis a magasabb rendű állatoknál ez csak kivételesen fordul elő, a "tenyésztési" jelző helytállóbb lenne, mert a tenyészállat olyan háziállat, amelyből a könnyebb szaporíthatóság érdekében az emberi beavatkozás "eltenyésztette" az összes kifinomult párválasztási magatartásformát." (K. L.)
Nem gondolom, hogy az "ördögtől való" jelzőt kellene rásütni eme jelenségre, de tény, hogy elgondolkodtató, minek van igazán értéke, haszna. Nyilván ahhoz, hogy valami megszilárduljon, egy természetes, többlépcsős pszichés folyamaton kell keresztülmennie, majd az áhított "végtermékké" formálódnia. Ha azonban a gyönyör a cél, akkor ebben a kontextusban ennek az "újfajta" viselkedésnek helye és létjogosultsága van. Gondolom, az érzelmi sivárság, mint melléktermék, befigyelhet, dehát mindennek ára van. Nem véletlen, hogy anno úgy történtek a dolgok, és az sem, hogy most meg így. De azért kicsit tényleg sajnálom, hogy ezt a területet nem használjuk fel életünk megfűszerezésére.
"Don Juan. Hiszen az hódító volt. Mégpedig nagybetűs hódító: Nagy Hódító. De kérem, mondják meg, hogy lehet az ember hódító olyan területen, ahol senki se védekezik ellene, ahol mindent lehet, ahol minden meg van engedve? (...) A Nagy Hódító szerepét a Nagy Gyűjtő vette át." (Milan Kundera: Nevetséges szerelmek)
Valahogy túléljük ezt is. Vagy nem.